Hosszú utazások a koponya körül

Pár nappal ezelőtt nagy spanyol ünnep volt Los Angelesben, ugyanis a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-szobrocskát Alejandro Amenábar vehette át A belső tenger című filmjéért. A film Ramon Sampedro Levelek a pokolból című könyve alapján készült egy férfiról, aki harminc év ágyhoz kötöttség után méltósággal szeretett volna meghalni.

Jó pár díjat besöpört tavalyi spanyol premierje óta a film, a velencei filmfesztiválon például megkapta a szakmai zsűri fődíját. A sikerben valószínűleg az is közrejátszott, hogy a rendező olyan témát dolgozott fel, amely az utóbbi években is szinte folyamatosan napirenden van: a „kegyes” halál kérdését. „Lazíts, képzelj el egy filmvásznat, amelyen a kép lassan nyílik ki. Képzeld el rajta e kedvenc helyedet (ez itt a tenger), figyelj a légzésedre, s lazítsd el a teljes tested. Figyelj a részletekre!” És ekkor jön a vihar. Ramon (Javier Bardem) közel harminc éve fekszik ágyhoz kötötten: egy fiatalkori baleset, egy sziklaugrás miatt nyaktól lefelé teljesen lebénult. Testvérével és annak családjával, édesapjával él együtt, mégis harminc éve a másvilágra készül. Életét azonban megváltoztatja két nő érkezése: egy ügyvédnő, Julia (Belém Rueda), aki halálhoz való jogát igyekszik képviselni a bíróságon (ugyanakkor maga is beteg), és egy hölgy a faluból, a kétgyermekes Rosa. Ramonnak három láb távolság megtétele is egy lehetetlen utazás, fantázia. Ezért akar meghalni. A családban mindenki másképpen látja Ramon halálvágyát: tiltják, tűrik, támogatják. Leginkább testvére és édesapja nem akarja a döntést elfogadni, amint az apuka mondja: „Egy rosszabb van annál, hogy valaki elveszti gyermekét, ha saját maga akar meghalni.” Julia, az ügyvédnő és Ramon beszélgetései alapján lassan feltárul a múlt, de a férfit csak a jövő érdekli, a méltóságos halál. Számára csak belső utazás létezik, egy belső tenger, egész életében a tengereket járta, képzeletbeli repülés ki az ablakon, a tengerpartra, ahol magához ölelheti szerelmét. De úgy érzi, nem tud „így” szeretni. „Aki engem igazán szeret, az segít meghalni” – mondja.
A film egy sorsot mutat be, egy nézőpontot, egy döntést. Ramon ágyhoz kötött szerepét, személyét fantasztikusan alakítja Javier Bardem, csupán hangjával, mimikájával, cinikus megjegyzéseivel, belső utazásaival. Az egész „kegyes” halál kérdés a családi környezetre lett leszűkítve, szinte minden egyes tag más-más nézőpontot képvisel. Mindenki el is mondja a magáét, ami a sematizmus határán mozog, de azért semmiképpen sem felszínes. De hiába minden, bírósági döntés ide vagy oda, a döntés Ramoné. Utazás életbe és halálba, utazás a tengeren és a koponya körül. (A belső tenger, feliratos spanyol film, 125 perc. Rendezte: Alejandro Amenábar. Forgalmazza a Budapest Film.)