Köznapló

Március 19., szombat
Bolond árakkal találkozni néhol. Földes Andor lemezét akciósan, 490 forintért kínálják a West End harmadik emeletén. A zongorista Dohnányi tanítványa volt, akárcsak Fischer Annie és Anda Géza, 1940-ben hagyta el az országot, élt New Yorkban, átvette Saarbrückenben Gieseking tanszékét, legtartalmasabb óráit talán mégis Zürichben töltötte Szondi Lipót vendégeként. Szeretve tisztelte a bölcs lélekgyógyászt.
Hogy Szondi Svájcba került, egy lövés döntötte el a fronton 1916-ban. Nem találta el, hátán cipelt zsákjába fúródott, elakadt Freud könyvében, az Álomfejtésben, amit magával vitt a lövészárokba is. Szondi hitte, azért maradt életben, mert Isten kijelölte egy feladatra. Küldetéstudatát nem rendítette meg, hogy negyvennégyben, együtt 1800 magyar zsidó orvossal, ügyvéddel, főhivatalnokkal és íróval, Bergen-Belsenbe hurcolták.
A folytatás olyan, mint az eposzokban, deus ex machina: Magyarország leggazdagabb zsidó családja a szabadság fejében Himmlerékre íratta vagyonát, kihozatta a haláltáborból Szondit, aki pár nap múlva már Svájcban volt. Isten később is segítette: elé vezetett egy gazdag svájci asszonyt, aki neki adományozta házát és vagyonát. Ebből lett a Szondi Intézet, ebből a sorsanalízis meg a végtelen nyugalom, ahogy bárkivel beszélt. Földes Andornak többször mondta: „Az életben az élet a legfontosabb, nem a pénz, a karrier vagy a státus…” Óvta a pianistát: „Sose fárassza túl magát. Ossza be erőit. A fáradtság bűn…”
Szondi arra intette pácienseit: életük vezérfonalát olyan tulajdonságok képezzék, amelyek megfelelnek tudat alatti, titkos vágyaiknak. Mert nincs végzet, az egészséges ember igenis választhat. „Wahl ist Schicksal – a sorsunkat magunk döntjük el, ez sorsanalízisem jelszava” – mondta.
Mit kapni ma 490 forintért, ami érték, nem ócskaság? Szinte semmit. Erre itt ez a lemez, hallgatja az ember, és milyen messzire jut. Vagy tán egészen közelre – önmagához.

Március 21., hétfő
Megbízható jelentések szerint a kutyák 40 tonna „piszkot” szórnak szét a magyar főváros járdáin, parkjaiban. Ez a negyven tonna négy púpozott tehervagont tölt meg. Ennyit kell kerülgetni, ennyibe lehet fényes cipővel belelépni. Ez az egyik hír. A másik: a beregszászi magyar tanárképző főiskola január óta kéri a 90 milliós budapesti kormánytámogatást, mert ennek híján leáll az oktatás: se fűtés, se világítás.
Mi köze van egymáshoz a két ügynek? Annyi, hogy a fővárosi önkormányzat értesítette a város lakóit, kutyapiszok dolgában 200 milliót fordít – felvilágosításra. A pénzt a médiapályázat nyertesei és a kerületek között osztják szét. Arról nincs hír, kapott-e a beregszászi főiskola a magyar kormánytól egyetlen forintot is…

Március 22., kedd
Riportot írtam pár hete egy Fejér megyei községről és polgármesterének ambícióiról. Mikor Abán jártam, nem tudtam még, hogy ott töltötte utolsó éveit Zichy István gróf, a festő, művészettörténész, egyetemi tanár és cseppet sem mellesleg a Nemzeti Múzeum főigazgatója. Úgy osztotta be idejét, hogy jusson őstörténet-kutatásra és arra is, hogy megírja a magyar viseletek történetét. G. Szabó Zoltán tanulmányából tudom, hogy Zichy München után Nagybányára is követte Hollósyt, részt vett a gödöllői művésztelep munkájában, de viselettörténeti munkája fontosabb mindennél, és nem csak azért, mert eltűnt, mert nem lelni nyomát.
Zichyt a háború végén a szlovákok kitoloncolták Dévényből, odaveszett a könyvtára, a bútorok, eltűntek a festményei, szinte semmije nem maradt. G. Szabó fölteszi a kérdést: hová került, létezett-e egyáltalán a hatalmas monográfia, a Magyar viselettörténet? Zichy Bécsben élő lánya szerint a munka négy példányban elkészült. Hol lehet?
Rengeteg a magyar művészeti és szellemi élet hasonló vesztesége. Hogy Márai lakását bombatalálat érte a Vár lábánál, és elpusztult a könyvtára, kéziratai, levelezése, erről sokan tudnak. Arról kevesebben, hogy így járt Hamvas Béla, hogy semmivé lett Petőfi, Kosztolányi és Szomory hagyatéka: irodalmunkat elintézték a szövetséges bombázók. A festők sem voltak szerencsések: Egry József képei Erzsébet téri műtermében, a gödöllőieké Körösfői-Kriesch házában égtek porrá. Könnyű mutogatni az angoloknak, a svédeknek, mijük van. Arra nem járt török vagy tatár, tőlük semmit nem pakolt át Bécsbe az osztrák… Hagyjuk, szörnyű a leltár.
Mégsem lehet hagyni. Nemzeti kincsek és életművek sora semmisült meg, mind olyan érték, amely tartógerendája lehetne a magyar kultúrának és történelemnek ebben a korban. Igen, ebben a korban, amikor a többség lassan nem tudja, mit értsen azon, hogy ő magyar…
Volt egy építészünk, Medgyaszay István – hála a sorsnak meg a Holnap Kiadónak, megjelent róla egy olyan album, amely méltó mindahhoz, amit alkotott. Ezt azért emlegetem, mert a mostanit megelőző kor méltatlanul kezelte… Egyik tanítani való épületét – Finnországban úgy vigyáznának rá, mint a hímes tojásra – megkapta a gödöllői ÁFÉSZ. Ez már önmagában skandalum, hát még, ami következett. Rászabadítottak egy csapat tudatlan iparost, fúrtak, véstek, falaztak, mindent átszabtak; menjen ki, aki borzongni akar, és nézze meg, mivé tették a magyar szecesszió példaadó épületét! Az írásos hagyaték sem járt jobban: eltűnt, ki tudja, hová lett Medgyaszay indiai kutatóútjának anyaga, benne a magyarság múltjával kapcsolatos feljegyzések.
Sokat emlegetem Gödöllőt, s nem véletlenül. Volt ott egy másik építész: Thoroczkay Wigand Ede. Évtizedes munkával páratlan népművészeti anyagot hozott össze, értékesebbet bármely hasonló gyűjteménynél. Mi lett vele? Elpusztult az ostrom alatt Thoroczkayval együtt.
És akkor lássuk, hogyan járt, aki túlélte a háborút.
Ugyanúgy. 1962-ben Zajti Ferenc egész életművét a MÉH-be hordták halála másnapján a rokonok. Fogalmuk sem volt, mekkora érték pusztul el általuk, csak azért, mert tudatlanok. Pedig Zajti páratlan jelenség volt. Festő, Kelet-kutató, történész, személyes barátságot ápolt Tagoréval és Gandhival. A költőt ő hívta meg Magyarországra 1928-ban, és ő volt, aki megismertette a trianoni diktátumot lord Rothermere-rel, akiről nálunk akkor még senki sem hallott. A New York-i Columbia Egyetem felkérte mint a világ húsz legnevesebb szaktudósának egyikét, írjon kimerítő tanulmányt India néprajzi problémáiról s a pársziak történetéről. Felfigyelt rá Kemal Atatürk is, 1930-ban lefordíttatta Zajti műveit törökre, és ő támogatta pénzzel azt a nemzetközi munkacsoportot is, amelyet Zajti vezetett. A feladat: egy húsz kötetre tervezett türk-turáni lexikon összeállítása. Az első kötet 600 oldalnyi anyaga elkészült. Hol vannak ezek a munkák? Miért nem fordítják le Zajti írásait törökről magyarra, mint hajdan Arisztotelész elveszett műveit arabról görögre.
Végül szeretném újra megkérdezni, olyan kedves, szelíd hangon, ahogy a reménykedő szerelmesek kérdeznek: tud-e valaki Zichy István Magyar viselettörténetének kéziratáról? Ha igen, nagyon kérem, üzenjen!

Március 25., nagypéntek
Annak idején nem kerestem meg Krétán Kazantzakisz sírját. Erre nincs bocsánat. Pedig már akkor is a polcomon sorakoztak a könyvei: Zorbász, a görög, Isten szegénykéje, Jelentés Grecónak. Ez a különös sorsú görög író furcsamód mindig húsvét táján jut eszembe. Oka a regény lehet, az Akinek meg kell halnia, amely, mikor filmre vitték, ezt az alcímet kapta: Ha Krisztus feltámadna, újra megfeszítenék.
A történet egy anatóliai görög faluban játszódik, amelynek elöljárói húsvétkedden választják ki a következő évi passiójáték szereplőit. Grigorisz atya dönt mindenben, ő közli, hogy Júdás a durva nyeregkészítő, Panajotarosz lesz, Magdolna szerepe pedig az élveteg özvegyasszonyé, Katarináé. A gonoszokat könnyen megtaláltuk, de hol keressük az igazakat? – kérdezi a pap. Hol találunk olyan embert, aki Jézusra hasonlít?
Amikor ide érek, mindig abbahagyom az olvasást. Nem megy a fejembe, hogy a tanítás kétezer éves, a világ mégsem változik. A gonoszokat ma is könnyebb megtalálni, az igazakat meg egyre nehezebb. Az okot tudni lehet: a szakadék, amely elválaszt, nem kultúrák, vallások vagy pártok között húzódik. Az emberek szívét választja el valami már rég. Az igazak félnek és okkal: a tisztaság meg a jóság egy ideje kiszolgáltatottságot jelent. Ezért tartunk maholnap ott, ahol Jézus első követői: titkos jel lesz köztünk a kereszt, a hívőnek rejtőzködnie kell.
Kazantzakisz regényének falujába menekültek érkeznek. Felgyújtotta házaikat a török, semmijük nem maradt, csak a ruha, amit hordanak. Vezetőjük, Fótisz atya, kezében a Bibliával, bebocsátást kér, menedéket híveinek. Nem kap. A török aga oltalmát élvező falu papja, a szereposztó Grigorisz elutasítja őket. Fönn a hegyen húzódnak meg.
Az idén ennél a résznél hagytam félbe az olvasást – a párhuzam miatt. Hogy lám, a bajban máshol is megtagadta testvér a testvért. Máshol is rágalmat szórtak azokra, akik nem fordítottak hátat a földönfutóknak. Mihelisz, aki János apostol lesz jövő húsvétkor és Manoliosz, a pásztor, akinek Jézus szerepe jutott, így tesznek, s mindketten csúnyán végzik.
Egyetlen részt idézek még a regényből. Manoliosz egy tölgyfatuskóból kifaragta Krisztus arcát. Mihelisz megijedt, amikor ránézett: „Hát ez meg ki? – kiáltotta. – Hiszen ez a háború! – Nem, ez Krisztus – felelte Manoliosz, törölgetve izzadó homlokát. – Akkor mi a különbség közte meg a háború közt? – Semmi – válaszolta Manoliosz.”
Itt az ünnep. A húsvét. Krisztust megfeszítették ugyan, de feltámadt, és azóta is hirdeti, mint kellene élni. Ha lehet, szelíden, ám ha szükséges: háborúzva. Ne felejtsük, mikor virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, Krisztus olyan volt, mint Manoliosz szobrán.