Nemzetállamok jövője

Lehet, hogy a transzatlanti viszony stabilizációja és egy európai szuperállam létrejöttének megakadályozása végett az Egyesült Államok jelenleg a közép-európai nemzeti identitások erősítésében érdekelt? – ez a kérdés ötlött a megfigyelő eszébe azon a szemináriumon, amelyet a Gorka Sebestyén nevével fémjelzett Átmeneti Demokrácia és Nemzetközi Biztonság Intézet rendezett a British Council és az amerikai nagykövetség támogatásával Budapesten.

John O’Sullivan konzervatív gondolkodó, Margaret Thatcher egykori tanácsadója adta meg az alaphangot a Nemzetállam értéke a kibővített Európában címmel. A Nixon Intézet Washingtonban élő rangidős kutatója előadásában a német kancellár nemrégiben elhangzott kijelentésére reagált, miszerint a tagországok immár nem a NATO-ban folytatják le a stratégiai távlatokról szóló vitáikat, hanem ehhez egy új transzatlanti fórumot kellene létrehozni. Gerhard Schröder megállapítása nagy felzúdulást váltott ki, s elutasítóan reagált rá a kontinensre látogató amerikai elnök is. Meglehetősen radikális módon Berlin ezzel nem mást jelzett, minthogy a jövőben az Egyesült Államoknak és az EU-nak közvetlenül kellene tárgyalnia egymással, s a NATO funkciói degradálódni fognak – mondta a tudós, aki lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy a kijelentés mögött csak az európai elit egy részének véleménye áll, s a transzatlanti viszonyban keletkezett szakadás óvatos megközelítéssel felszámolható.
O’Sullivan szerint már csak ezért is meg kell válaszolni három kérdést: Mi a legmegfelelőbb elrendezés a Nyugat számára; milyen felépítésének kell lennie az EU-nak; illetve hogyan gondoskodjanak a demokratikus értékek és intézmények biztonságáról? A tudós érvelése szerint a transzatlanti szövetség első ötven évének sikere nem kis részben abból a tényből fakadt, hogy egyenlőtlen felek között jött létre, s így könnyű volt a felmerülő vitákat rendezni. Amennyiben a jövőben az EU és nem a tagországok tárgyalnának Washingtonnal, a párbeszéd sokkal nehezebbé válna, s a kapcsolat elvesztené stabilitását – véli O’Sullivan.
Hibásnak nevezte a kelet-európai rendszerváltás idején Charles Gati által felvázolt és a nyugati döntéshozók által elfogadott teóriát, miszerint a függetlenné vált országokban a szélsőséges nacionalista, etnikai, vallási alapon szerveződött erők jelentik a legnagyobb kockázatot. Az igazság az, hogy a teória még Jugoszláviában sem igazolódott be, mert ott is a hatalmukhoz ragaszkodó egykori kommunisták nyúltak a szélsőséges nacionalizmus eszközéhez. Kérdésre válaszolva hozzátette, sokkal inkább működött egyfajta „virtuális Gati-szindróma”, amikor arról volt szó, hogy egyes baloldali erők lejárassák jobboldali riválisaikat. O’Sullivan szerint a respektálandó és érthető emberi érzésekből kiinduló nacionalizmusra most éppen az európai föderalisták zúdítanak össztüzet céljaik elérése érdekében.