Magyarországon 1994-ben nem volt sem strukturális válság, sem rossz növekedés, eredetileg nem volt tehát szükség stabilizációs intézkedéssorozatra – állították a lapunknak nyilatkozó szakértők, ismert közgazdászok és szociológusok. Matolcsy György, az Orbán-kormány szerint két egyszeri tétel és nem a lakossági fogyasztás megugrása miatt alakult ki igen jelentős külkereskedelmi és fizetésimérleg-hiány. 1993-ban az oroszok korábbi adósságuk egy részét huszonnyolc MiG–29-es katonai repülő szállításával egyenlítették ki. Ezt a tételt a „közösségi fogyasztás” során számolták el a mérlegben, és ez jelentősen megemelte az 1993-as év importját. Ennek alapján állították Békesiék, hogy nőtt a lakossági fogyasztás. Tehát közgazdasági hamisítás történt, hiszen a vadászgép behozatala nem tekinthető közösségi fogyasztásnak – vélte Matolcsy. Az export pedig azért csökkent 1993-ban, mert a magyar exportálók elveszítették a keleti piacokat. Ráadásul az egyre fontosabb felvevőpiacunknak számító Nyugat-Európában a gazdaság az évi gyengélkedése fékezte az exportunk növekedését. 1994-ben – tehát a Bokros-csomag előtti teljes évben – pedig már javult a külgazdasági egyensúly. A katonai szállítás egyszeri csúcsot okozó 1993-as szintje után csökkent az import, az export pedig – a külföldi zöldmezős ipari beruházások termőre fordulásával – elkezdett növekedni. Ezeket a tényeket ugyancsak elhallgatják.
Bod Péter Ákos, aki 1994-ben a jegybank elnöke volt, úgy ítélte meg, nem a túlfogyasztásban, hanem egészen máshol kell keresni a Bokros-csomaghoz vezető okokat. Szerinte az 1994-ben kormányra került baloldali koalíció belső hatalmi harcai, politikai bizonytalansága, populista politikája miatt megrendült a nemzetközi pénzügyi világ bizalma Magyarország iránt. 1994-ben ugyanis az új kormány nem a szükséges korrekciókkal, hanem rövid távú osztogatással kezdte működését. Költekező pótköltségvetést fogadott el, majd az őszi helyhatósági választás céljainak rendelte alá pénzügypolitikáját, végül pedig – az év végén – belpolitikai csatákba bonyolódott. Volt olyan időszak 1995 elején, amikor egyszerre volt betöltetlen a pénzügyminiszteri, a jegybankelnöki és a privatizációs miniszteri poszt – emlékeztetett Bod Péter Ákos, majd hozzátette: Békesi László akkori pénzügyminiszternek miniszterelnöki ambíciói voltak, és a magyar gazdaság csőd közeli helyzetéről nyilatkozgatott. Ezzel elbizonytalanította a hitelezőket, és a tőke is menekülni kezdett az országból. A kormány felkészületlenül került tehát a hatalomba az 1994 májusi választások után, és csaknem egy év sodródást követően saját hibái miatt kényszerült a stabilizációs intézkedésekre.
Némiképp árnyalja a képet Németh György közgazdász-szociológus, aki úgy látja, már a Boross-kormány idején elmaradt a régóta halogatott energiaár-emelés, de a Horn-kormány sem merte meglépni ezt a népszerűtlen intézkedést az őszi önkormányzati választások előtt. Ezért pénzügyi miniválság alakult ki, ugyan nem 1994 közepén, hanem 1995 elején. Kialakulásában szerepet játszott az is, hogy 1994 végén – az Egyesült Államokban végrehajtott kamatemelés nyomán – összeomlott a mexikói peso. Ettől a pénzügyi piacok idegesek lettek, a szaksajtó pedig találgatni kezdte, Mexikó után melyik ország következik. S egyre gyakrabban mutattak Magyarországra. Németh szerint a magyar kormány elleni bizalmatlanságnak nem csupán objektív, hanem szubjektív oka is volt. A Nyugat a hatalomba visszakerült posztkommunista társaságot látott a Horn-kormányban, s ezt igazolta a privatizáció átmeneti leállítása is.
Mindezzel összhangban Bod Péter Ákos fontosnak tartja leszögezni: „Rút torzítás” az első kormány nyakába varrni a válságot. A pénzügyi világ bizalma nem a korábbi kormány pénzügyi lazasága miatt rendült meg. „Mivel 1994. év végéig vezettem a Magyar Nemzeti Bankot, hivatalos adatok alapján állíthatom: pénzügyi értelemben rendezett viszonyok között ment végbe a kormányváltás. Az ország hivatalos devizatartalékait, néhány sikeres hosszú távú nemzetközi kötvénykibocsátás révén, még a választások előtt felemeltük: 1994 tavaszán négymilliárd dollár volt az MNB tartaléka, ami az akkori adósságszolgálat mellett kellő biztonságot jelentett. Kétségtelen persze, hogy 1995 tavaszán a helyzet kritikussá vált. Hiszen februárban a nagy nemzetközi hitelminősítő intézetek kilátásba helyezték a magyar államadósság leminősítését, »ha nem történik valami«. Végül ez a »valami« a Bokros–Surányi-kettős hivatalba kerülése, a költségvetési megszorítások életbe léptetése és a jelentős forintleértékelés lett.”
A balliberális elit szerint a Bokros-program „rendbe tette az ország pénzügyeit”, stabil és fenntartható növekedési pályára állította a gazdaságot. Nem ritka az olyan politikusi nyilatkozat, amely a Bokros-csomagnak tulajdonítja, hogy az addig stagnáló magyar gazdaság növekedési pályára állt.
Holott a tények ennek az ellenkezőjét bizonyítják: 1995 márciusa után visszaesett a gazdasági növekedés, meglódult az infláció, a reálbérek zuhantak – mondja Matolcsy György, aki a következőképpen értékeli a következményeket: – A Bokros-program a szándékkal ellentétes eredménnyel járt. Visszafogta a növekedést, lefékezte az exportot és növelte az importot. Statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy még 1996-ban sem nőtt a kivitel, ellenben az import újból növekedésnek indult. És ennek éppen a Bokros-program drasztikus beavatkozása volt az oka. A vállalkozások hitelkereteit szűkítették, a belföldi piac ugyancsak szűkült. Ez visszafogta a vállalkozói kedvet, miközben drámaian csökkentek az állami beruházások is. Hasonlóan vélekedett Bod Péter Ákos, aki szerint az egyensúlytalanságok akkor sem, azóta sem tűntek el. Bár a hiány mértéke egy darabig csökkent, az infláció jelentősen megugrott a Bokros–Surányi-páros hivatalba lépését követően. Az OECD 1996. évi jelentéséből pedig az derül ki: a foglalkoztatás szintje semmivel nem nőtt, és Magyarország ma az EU egyik legalacsonyabb foglalkoztatási aránnyal sújtott országa. – Bokros nem megalapozta, hanem inkább lefékezte a gazdasági növekedést, amit pedig neki tulajdonítanak („a növekedési aranykor”), az nélküle is bekövetkezett volna – foglalta össze a Bokros-program makrogazdasági hatásait Németh György.
Ami a társadalmi hatásokat illeti, maga Bokros Lajos fogalmazta meg, hogy a program legfőbb célja a jövedelemátcsoportosítás volt a lakossági és az állami szférából az üzleti szektorba. Ezzel kapcsolatban Matolcsy György a program igazságtalan és szociálisan érzéketlen jellegét hangsúlyozva úgy fogalmazott: az infláció mesterséges felpörgetésével és a szociális juttatások szigorításával a rendszerváltás vesztes csoportjaitól, nagycsaládosoktól, nyugdíjasoktól, munkanélküliektől, munkavállalóktól vették el a jövedelmeket. Cséfalvay Zoltán közgazdász, egyetemi tanár érzéstelenítés nélkül lebonyolított operációt emleget, Bokros karizmatikus arroganciájával messze túllépett a stabilizációs kiigazításon, és az állami kiadások lefaragása érdekében önkényesen támadt rá olyan jóléti területekre is, ahol az állam szinte semmit sem takarított meg, viszont negatív irányba befolyásolta a demográfiai trendeket, és megindította a középrétegek leszakadását. Radikálisabb megfogalmazást használt Bogár László közgazdász, egyetemi tanár, aki azonosságot vél felfedezni a rendszerváltás utáni új birodalom és a rendszerváltás előtti régi birodalom között. Szerinte a Bokros-csomag szerepe a jövedelmek brutális újraelosztása volt az új – globális – birodalmi elit felé. Bogár rámutatott: a bérek reálértéke két év alatt 17 százalékkal csökkent, míg a tőkejövedelmeké közel 40 százalékkal nőtt. Ennek következtében olyan új, a birodalom peremét jellemző torz társadalomszerkezet jött létre – állította Bogár –, amelynek csúcsán a birodalmi elit áll, az alján pedig a folyamatosan növekvő roncstársadalom.
A baloldal közvélemény-formálói úgy vélik, az 1998. évi választást megelőző gazdasági növekedés a Bokros-csomag jótékony hatásának volt köszönhető. Más a helyzet a következő, 2002. évi parlamenti választás előtti év esetében. Akkor a Fidesz-kormány „szavazathajhász, populista, belső keresletet élénkítő” politikája okozta a gazdasági növekedést – vélik. Szerintük 2001-től romlott a magyar gazdaság versenyképessége, mert ebben az évben a reálkeresetek növekedése már meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) bővülését. Ez vezetett volna az egyensúlyi mutatók romlásához. Békesi László, a Horn-kormány pénzügyminisztere az évfordulós konferencián egyenesen a Matolcsy György gazdasági minisztersége alatt beindult és „garantáltan csődhöz vezető anticiklikus politika” katasztrofális következményeiről beszélt.
Békesi szavaira reagálva Matolcsy György arra emlékeztetett: nemcsak a polgári kormány, hanem az egész nyugati világ előszeretettel élt és él – az ezredforduló után kifulladó világgazdasági konjunktúra miatt – a korábban, bizonyos feltételek között, már többször bevált anticiklikus gazdaságpolitika eszközrendszerével. Kezdődött Bush elnök adó- és kamatcsökkentési intézkedéseivel és folytatódott a jelentős költségvetési deficitet okozó francia és német gazdasági expanzióval. A volt gazdasági miniszter szerint Magyarországon a Széchenyi-terv és a családok gyarapodását segítő lakásépítési programok példája ékesen bizonyítja: kedvezőtlen világpiaci környezetben a gazdaság belső motorjainak beindításával lehet megelőzni a növekedés kifulladását. Jó példa erre a polgári kormány által beindított és a mostani kormány idején is – igaz, kis szünet után – átvett lakásépítési program. Ez – az adóbevételeken keresztül – még 2004-ben is százmilliárd forint pluszbevételt hozott az államháztartásnak, miközben egy százalékkal hozzájárult a nemzeti össztermékhez. Azok a vádak sem elfogadhatók – mondta Matolcsy –, hogy az újlakásépítések megengedhetetlenül emelik az ország energiaszámláját, hiszen az ország éves áramfogyasztásból az egész építőipar mindössze egy százalékkal részesedik. Ami pedig a béreket illeti, az Orbán-kormány gazdasági minisztere úgy ítélte meg: 1997 és 2002 ősze között kisebb mértékben bővültek a reálkeresetek, mint amit a gazdasági növekedés lehetővé tett volna. Csak 2002 őszétől haladta meg a bérkiáramlás a gazdasági növekedést, ettől a pillanattól számíthatjuk a 2005-re már súlyossá vált egyensúlyi problémák újbóli kialakulását.
Bokros Lajosék nemegyszer hangsúlyozták: nem is a megtakarítás, hanem a lélektani hatás, az emberek magatartásának megváltoztatása volt politikájának igazi célja. A megszorító intézkedések okozta sokkhatással sikerrel vette célba a reformok elhalasztásával bajlódó, a kádári atyáskodó állam után nosztalgiát érző politikai erőket, mert a magyar társadalom ki van éhezve a reformokra. A Bokros-program előkészítésében annak idején aktív szerepet betöltő Draskovics Tibor a múlt heti konferencián úgy foglalta össze a csomag mának szóló üzenetének lényegét, hogy az megértette a magyar társadalommal: nincs ingyenebéd.
Cséfalvay Zoltán szerint a Bokros-csomag egyik legfőbb tanulsága, hogy megszorításokkal nem lehet pótolni a reformokat. Pedig akárcsak Bokrosék, a jelenlegi kormány is ezt teszi: folyamatos költségvetési megszorításokkal és reformmaszatolásokkal próbálja helyettesíteni a valóságos reformokat. Cséfalvay úgy vélte: a Bokros-féle piaci fundamentalizmus a gazdasági környezet végletes liberalizálására (például alacsony adók, puha valuta) és az alacsonyan tartott bérekre épül. Ez pedig lefelé húzó spirálhoz vezet, hiszen országok egész sora áll ugrásra készen – itt a közelünkben például Szlovákia –, hogy még olcsóbb bérekkel és még liberálisabb környezettel vonzza magához az exportra termelő külső befektetőket. Ehelyett egyszerre van szükség nagyobb állami szerepvállalásra, és ezzel egy időben a piaccal barátibb viszonyt ápoló gazdaságpolitikára – hangsúlyozta Cséfalvay. Hiszen az állam ma a vállalkozóktól veszi el a levegőt, cserébe költséges és rossz közszolgáltatásokat nyújt. Ezért az államnak kellene elöljárnia jó példával, az államigazgatás karcsúsításával. Ugyanakkor szükség van állami eszközökre a hazai erőforrások, szellemi energiák és vállalkozói ötletek mozgósítása, a kis- és közepes vállalkozások, valamint a nagyobb hazai hozzáadott értéket előállítók támogatása érdekében. Bod Péter Ákos szerint az a tanulság mindabból, ami a „csomag” előtt és után bekövetkezett, hogy a kormányzás folyamatos korrekciós és előre tekintő irányítómunkát tesz szükségessé. Mindezt azért, hogy ne kelljen olyan drasztikus intézkedésekhez nyúlni, mint tíz évvel ezelőtt. Máig érvényes lecke: minél tovább késlekednek a szükséges intézkedésekkel, annál fájdalmasabb a korrekció.
Az 1995. március 12-i kormányülésen elfogadott Bokros-csomag néhány fontos eleme:
- kilenc százalékkal leértékelték a forintot,
- bevezették a forint úgynevezett csúszó leértékelését; az importra nyolcszázalékos vámpótlékot vetettek ki,
- az állami vállalatoknál és a költségvetési intézményeknél korlátozták az átlagkereset és a bértömeg növekedését,
- zárolták a költségvetési intézmények évi támogatásának három százalékát,
- megszüntették a gyermekgondozási díjat,
- rászorultsági alapúvá tették a gyermekgondozási-segélyt és a családi pótlékot,
- a táppénzt a munkáltató fizette volna 25 napig,
- fizetőssé akarták tenni a járóbeteg-szakrendelés egy részét, megszüntették a fogorvosi és szanatóriumi kezelés ingyenességét,
- bevezették a tandíjat az egyetemeken.
