A magyar baloldal politizálásában időről időre felbukkannak bizonyos „antifasiszta” elemek. Biztosan hallott a Bácsfi Diána-féle újnyilasokról, akik az 1944-es nyilas hatalomátvétel évfordulójára megemlékezést szerveztek. A kormány megakadályozhatta volna a rendezvényt, ám ehelyett inkább megragadták a kínálkozó lehetőséget, s egy antifasiszta ellentüntetést szerveztek, amin több vezető baloldali politikus is megjelent, hogy demonstrálják saját antifasizmusukat. Ön mivel magyarázza a jelenséget? Valóban ennyire fenyegeti Magyarországot a fasizmus réme?
– Szó sincs róla. Aki azt próbálja sugalmazni, hogy a magyar nép jelentős része fogékony a fasizmusra, az lebecsüli a szavazókat. A nyilasoknak a háború alatt sem azért sikerült hatalomra jutniuk, mert hungarizmusuk annyira megnyerte volna a nemzet többségének tetszését, hanem azért, mert a németek megszállták Magyarországot. Személy szerint egyébként teljes mértékben elítélem azt az irányzatot, amely a fasizmust az „abszolút” gonosznak állítja be, majd ezt a képet végtelen számú ismétléssel akarja beiktatni a nézők, hallgatók vagy diákok lelkébe, ami gyakorlatilag infantilizálja őket. A politikában mindig könnyebb azt megmondani, hogy mi ellen vagy, mint megmagyarázni a szavazóknak, milyen értékeid vannak. A gonosz mindazonáltal nem abszolút, hanem relatív – abban az értelemben, hogy mindig más formában mutatkozik meg, mint Mefisztó Goethe Faustjában. Ha annyira koncentrálunk a gonosz egy régi megjelenési formájára, nem fogjuk felismerni, ha teljesen új formában jelenik meg. A gonosznak nem a formáját, hanem a működési módját kell felismerni. Nem reflexeket, hanem tudatot kell teremteni. Ha el akarjuk kerülni a totalitarista mozgalmak újjáéledését, akkor az ifjúságot tanítani kell önállóan gondolkodni.
– Hiller István MSZP-elnök nemrégiben a következőket mondta Ságvári Endre kommunista „forradalmár” halálának 60. évfordulója alkalmából: „Nem felejtjük a példát, és nem felejtjük az eszmét, amelyért Ságvári Endre az életét áldozta. Határozottságra és összefogásra van szükség, ez a mai magyar baloldal kötelessége és felelőssége.” Sokan aggódnak amiatt, hogy a magyar baloldal még nem tudott teljesen megtisztulni a múltjától. Ön szerint európai módon gondolkodik az MSZP elnöke?
– Hiller azzal, hogy Ságvári példájával és eszméjével köti össze pártja politikai törekvéseit és szellemiségét, a magyar baloldalt az antifasizmus örököseként tünteti fel, s az antifasizmust egyszerűen monopolizálni akarja a baloldal javára. Csakhogy az antifasizmusnak két fajtája létezik: egy demokratikus és egy kommunista. A demokratikus antifasizmus a legtöbb európai országban a nemzeti függetlenséget, a jogállamiságot és a polgári szabadságot akarta megvédeni, míg a kommunista antifasizmus a diktatúrát egy másik diktatúrával akarta felcserélni, s ezt meg is tette. Nem az számít, hogy mi ellen küzd egy mozgalom és annak követője, hanem az, hogy milyen céllal. A demokratikus ellenállás többnyire nemzeti jellegű és vallásos volt, s a háború zűrzavara után a fennálló rendet akarta visszaállítani, majd onnan továbbfejleszteni. Ami Nyugat-Európában sikerült is. A kommunista antifasizmus megtestesítője, Sztálin pedig arra használta fel a háború dinamikáját, hogy a fennálló rendet tönkretegye: a háború után szétrombolta a polgári társadalom maradványait, és a romokra új rendet épített. A nyugat-európai – vagyis nem a magyarországi értelemben vett – liberálisok nem érzik szükségesnek, hogy unos-untalan utaljanak antifasizmusukra, mivel az teljesen kézenfekvő. Az pedig, hogy Magyarországon egy ilyen magától értetődő dologra állandóan emlékeztetni kell, azt jelzi, hogy a magyar szellemi életben még mindig rendkívül erős az 1989 előtti kommunista elit befolyása.
– Mivel magyarázza, hogy egy posztkommunista párt még 60 évvel a második világháború vége után is saját antifasizmusából igyekszik politikai tőkét kovácsolni?
– Hiller asszociációjának van egy szuggesztív hatása is: gyanúba keveri a jobboldalt. Hiszen, ha a baloldal az antifasizmus örököse és a jobboldal a baloldal ellentéte, akkor nem logikus, hogy a jobboldal a fasizmus örököse? Vagy legalábbis nem eléggé elszánt a fasizmussal szemben. Hogy ebből az asszociációból politikai kamatokhoz jusson, a baloldalnak a lakosság jelentős részét állandó félelemben kell tartania: a fasizmus, mint egy alvó kísértet, bármikor újjáéledhet, s az utcákon ismét megdobbanhatnak a csizmák…
– Magyarországon jövő tavasszal választások lesznek, amelyek közeledtével a baloldal feltehetőleg egyre gyakrabban és határozottabban fog lehetőséget, illetve ürügyet keresni arra, hogy minél szélesebb körben reprezentálja antifasizmusát, ami által megpróbálja elterelni a közvélemény figyelmét a gazdasági helyzetről, és más, a politikai választást befolyásoló tényezőkről. Ön szerint hogyan védhetők ki ezek a politikai manőverek?
– Ha a szimplicitásnak ugyanazon a szintjén akarnék érvelni, mint az MSZP elnöke, akkor azt mondanám, hogy a kommunizmus sokkal jobban hasonlít a fasizmusra, mint a konzervativizmus, s hogy a magyar jobboldal távolabb áll a totalitarizmus bármilyen formájától, mint a baloldal, amely nagyjából csupa volt kommunistából áll.
A baloldal sajnos elképzelhetetlen Marx nélkül. A marxista elmélet társadalomtudományi hibái pedig a leninista gyakorlatban társadalmi pusztítássá váltak. Ha le akarjuk leplezni a posztkommunista baloldal antifasizmusának képmutatását, mindenekelőtt meg kell szabadulnunk a fasizmus–kommunizmus hamis kontrasztjától. Be kell bizonyítani, hogy a két eszmerendszer nem egymással ellentétes pólusokon helyezkedik el, hanem egy, közös tőről fakad, és ezért nagyon hasonló.
– Milyen közös tőre gondol?
– A kitűnő amerikai történész, Richard Pipes az Oroszország a bolsevik rezsim alatt című könyvében – amelyet Magyarországon szégyenletes módon ez idáig nem adtak ki – egy egész fejezetet szánt arra, hogy bemutassa, hogy az olasz fasizmus nem a konzervativizmusból vagy a liberalizmusból, azaz nem a kapitalizmusból, hanem közvetlenül a szocializmusból jött létre.
– Magyarországon mindennek ellenére szinte általánosnak mondható az a nézet, hogy a fasizmus és a kommunizmus olyanok, mint a tűz és a víz. Ön szerint lehetséges alakítani ezen a szemléleten?
– Ha a nácizmusra nem úgy tekintünk, mint egy konkrét képre, hanem odafigyelünk egyes építőelemeire – mint például az egypártrendszer, egy vezetővel, egy ideológiával, tömegterrorral, propagandával, koncentrációs táborokkal –, akkor azt vesszük észre, hogy mindezeket a kommunizmusban is megtaláljuk, ráadásul már jóval a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hatalomra jutása előtt. Hitler átvette a totalitarista párt ősmodelljét, amit Lenin zseniális módon alkotott meg, és a saját tartalmával töltette meg. Ezért hívja a francia történész, Hélene Carrere-d’Encausse Lenint „a XX. század legfontosabb politikai újítójának”. Sztálin, Hitler, Szaddám Huszein, Khomeini egytől egyig elképzelhetetlenek a leninista politikai és szervezési újítás nélkül. Persze a leninista modellt többféle ideológiai tartalommal lehet megtölteni: rasszizmussal, baathizmussal, iszlámizmussal stb. Egy biztos: egy valóban átgondolt és valóban erkölcsi indíttatású antifasizmus nem a kommunizmus megerősítésére, hanem annak leleplezésére vezet.
– Nem gondolja, hogy az átlagembernek túlságosan absztraktak ezek a politikai-ideológiai fogalmak?
– Akkor nézzük a dolgot a történelmi tények tükrében. Hitler a totalitarista párt modelljétől a munkatáborok modelljéig nagyon sok mindent Lenintől vett át. Ráadásul a német haderőnek nem lett volna támadóképessége, ha Lenin és Sztálin – a versailles-i békeszerződés korlátozásainak ellenére – 1922 és 1933 között nem hagyták volna, hogy a német hadsereg szovjet földön gyakorlatozzon, erősödjön, s például tankgyárakat építsen. Hitler Sztálin nélkül sohasem jutott volna hatalomra, hiszen Sztálin volt az, aki 1932-ben megakadályozta a német kommunisták és szociáldemokraták természetes választási koalícióját a nemzetiszocialisták ellen. Mindennek tetejébe Hitler Sztálin hozzájárulása nélkül nem is tudta volna megkezdeni a második világháborút, hiszen ahelyett, hogy biztosította volna Lengyelország függetlenségét, az 1939. augusztusi megnemtámadási szerződéssel gyakorlatilag szabad kezet adott Hitlernek, hogy a nélkül kezdjen háborúba Nyugaton, hogy azonnal kétfrontos harcba bonyolódna. A 1989 utáni russzológiai kutatások legszenzációsabb eredményei abba az irányba mutatnak, hogy Sztálin tulajdonképpen arra használta Hitlert, hogy kirobbantson egy háborút a nyugati „kapitalista” országok között. Miféle antifasizmus az, amely elősegíti egy fasiszta diktátor hatalomra jutását? Miféle antifasizmus az, amely segít Hitlernek kirobbantani egy világháborút?
origo.hu
Elképesztő, mit mondott a tárgyalásán a karateedző, aki felrúgott egy fiút a szolnoki kalandparkban
