Balatoni évadnyitó kérdőjelekkel

Közeleg az üdülési szezon, a napisajtó egyre többet foglalkozik a Balatonnal, a mennyiség azonban itt is a minőség rovására megy. A legsúlyosabb szakszerűtlenségeket és pontatlanságokat igyekszem kiigazítani.
Népmesei motívumként tér vissza a Balaton 2000-es lecsapolása. Újból el kell mondanom, hogy éghajlati és geográfiai okok miatt a Balaton évszázadok óta több vizet nyer a csapadékból és a hozzáfolyásból, mint amennyit párolgással elveszít. Ezért a Déli vasút 1861-es megnyitása óta az 1863-ban átadott Sió-zsilipen rendszeresen vizet kellett leengedni, hogy az áradat ne mossa el a vasúti töltést, a tóparti vendéglőket, kikötőket és magánházakat. A legutolsó leeresztés 2000-ben történt, de előtte is hosszú évtizedeken át minden évben szükség volt a zsilip megnyitására. Bőségesen engedélyeztek egyéb vízkivételt is a környék locsolására és bármi másra, hiszen az évszázados tapasztalat szerint a természet a veszteséget mindig többszörösen pótolta. Ha nem feltételezzük az éghajlatnak az eddigieknél nagyobb kilengését vagy tartós és tendenciózus megváltozását – márpedig 2000 előtt erre kevesen hajlottak –, akkor semmi nem indokolta, hogy a zsilip zárva tartásával vállalják a part méteres elöntését, a házak és a szállodák víz alá kerülését, a téli jeges áradat által házak ezreinek az összedőlését, a vasúti pálya elmosását, a vonatközlekedés több hónapos szüneteltetését.
Az, hogy az éghajlat az új évezredben erőteljes fordulattal kezdett, azt jelentette, hogy az éves természetes vízkészletváltozás a mérések történetében először lett negatív. Hogy 2001-ben ennek folytatódását sikerült valószínűsíteni (minden matematikai-statisztikai valószínűséggel szemben), az komoly prognosztikai bravúr volt, 2002-es megismétlődése pedig a hitetlenek többségét is meggyőzte. A folyamat a 2003-as rendkívüli szárazságban és abszolút rekordok sorát hozó melegben tetőzött. Azóta szerencsére némi visszatérés történt a normálisabb idők felé, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy a Balatont teljesen megtelítse. Így az az elképesztő helyzet állt elő, hogy a tó ötödik éve, 2000 áprilisa óta átfolyás nélkül maradt, hiszen a siófoki zsilip azóta is zárva van.
Egyesek nehezményezik, hogy a Sió-csatorna teljes kiszáradásának megelőzésére, illetve átmosására időnként vizet eresztenek bele. Erre azonban már az 1867. augusztus 26-án kiadott zsilipkezelési kormányrendelet (a kiegyezés utáni új magyar kormány egyik legelső rendelete!) is határozott utasítást adott. Semmi nem indokolja, hogy ezt most megszegjék. Újabban az a vád is megfogalmazódott, hogy ez csupán ürügy a leeresztésre, amelyre egyébként állítólag ingatlanspekulációs célzattal kerülne sor. Ismét rögzíteni szeretném, hogy a Balaton vízszintjének alakulását – éppen az éghajlatváltozás hazai hatásainak nyomon követésére – évek óta folyamatos napi kontroll alatt tartom, és a vízállás mozgásában semmilyen idegenkezűségnek, időjáráson kívüli tényezőnek nem látni nyomát. A kulcskérdés nem a legális vagy illegális vízkivétel megléte vagy mennyisége, mert a csapadék ezeket normál körülmények között sokszorosan fedezi. A döntő kérdés a csapadék és a hőmérséklet jövőbeli alakulása, vagyis az éghajlat sorsa. Ha a dolgok menete a közeljövőben még megmarad az évszázadok óta megszokott mederben, akkor a Balaton is ott marad, ahol van, jól ismert medrében, megszokott partvonalával. Ekkor teljesen mindegy, hogy (a technikai lehetőségek figyelembevételével és az engedélyezések betartásával) ki-ki a saját szükségletére, ivóvíznek, ipari felhasználásra vagy locsolásra mennyit vesz ki, mert ez a mennyiség pótlódik majd a csapadék által. Legfeljebb kevesebbet kell a zsilipen a Dunába engedni, a víz nagyobbik része helyben hasznosul.
Ez a helyzet azonban az utóbbi esztendő többletcsapadékával sem állt még elő. Egyelőre a tó a szabályozási minimum fölött, de a zsilipnyitási maximum alatt tartózkodik, és az éghajlat alakulását figyelve semmi garancia nincs a normális ügymenethez való közeli és tartós visszatérésre. Előfordulhat, hogy további nagy esők után előbb-utóbb lehetőség nyílik az átfolyásra, de egy rövid zsilipnyitás sem tudná rendesen átforgatni a tó megállapodott vizét. Régebben átlagosan két éven belül kicserélődött a víztömegnek közel a kétharmada, és az öt évnél öregebb víz mennyisége nem volt több tíz százaléknál. Jelenleg ez utóbbi nyolcvan százalék fölött van. Ha a klíma ismét a szárazabb és melegebb tendencia felé hajlik – azaz ha például ősszel az időjárás ismét az öt évvel ezelőtti útra tér –, akkor újabb további évekre maradhat jelentősebb átfolyás nélkül a tó. Ekkor kérdésessé válik, hogy mai legfőbb értéke, a kiváló vízminőség meddig tartható fenn.

Zágoni Miklós fizikus, Budapest