Elnök úr! Az új köztársasági elnök jelölése általános vélemény szerint az egész intézmény tekintélyét lejárató erőpróbává, politikai huzakodássá silányult. Ön is ilyen sötéten látja a helyzetet?
– Szerintem a köztársasági elnök pozíciója erősebb annál, hogy a jelölési viták kikezdhessék. Az elképzelhető, hogy – bárki legyen is a következő államfő – az első hónapjaira rávetül a megválasztása körüli politikai huzakodás, de látni kell: nem a szóba került jelöltek tehetnek arról, hogy a politikai pártok vitáznak róluk.
– A napokban megerősítette, hogy egyetlen ciklusra vállalta az államfői megbízatást, és nem lát olyan kényszerítő körülményt, amely megingatná elhatározásában. El tud-e képzelni mégis olyan helyzetet – például az első elnökválasztási szavazási forduló teljes kudarca a parlamentben vagy a Fidesz szimpátiaszavazásának önre nézve kedvező eredménye –, amelynek hatására megfontolná az újrajelölés vállalását?
– Semmilyen olyan kényszerítő körülményt nem látok, amelynek következtében a jelenlegi elnöknek mégis vállalnia kellene újabb öt évet. Az ország sorsa nem azon múlik, hogy elfogadom-e a jelölést vagy sem. Úgy érzem, én már becsülettel megszolgáltam a magam kenyerét. Ezen túl praktikus oka is van a döntésemnek: az MSZP-nek van jelöltje. Az SZDSZ meghatározó politikusai is többször nyilatkoztak arról, hogy a jelenlegi államfő utódjaként több személyt is alkalmas jelöltnek látnának. Amikor a Védegylet nevű szervezet kiállt Sólyom László köztársasági elnökké választása mellett, az SZDSZ részéről olyan jelzés érkezett, hogy őt is elfogadható jelöltnek tartja. Van tehát egy minden szempontból alkalmas jelölt a köztársasági elnöki posztra: Sólyom Lászlót autonóm személyisége, politikai és emberi értékei, képzettsége, műveltsége, a jogállamiság megteremtésében játszott szerepe mind méltóvá teszik erre a megbízatásra. Már csak ezért sem látok kényszerítő körülményt a jelölés újbóli vállalására. Az eddig ismert lehetséges államfőjelöltekről nem szeretnék véleményt mondani, Sólyom Lászlóról azért szóltam, mert jól ismerem az életpályáját.
– Az utóbbi hetekben kormánypárti oldalról is a teljes elismerés hangján szóltak az ön ötéves elnöki tevékenységéről. Azért nem volt ez mindig így. Érez elégtételt a méltató nyilatkozatokat hallva?
– Ha azt mondják, hogy a teljesítményem jó volt, akkor azt megnyugvással veszem tudomásul. Talán elégtételt is jelent, ha egyik nap a legnagyobb ellenzéki párt, másik nap az egyik koalíciós párt elnöke nevezi megfelelőnek köztársasági elnökként végzett munkámat.
– Egyesek úgy vélik, a pártok megegyezésre való képtelensége néha már-már a demokratikus intézményrendszer működését veszélyezteti, gondoljunk csak az államfőjelölésre vagy az Alkotmánybíróság hiányzó tagjainak régóta hiába várt megválasztására. A nemzet egységét kifejezni hivatott köztársasági elnökként a kellő eréllyel próbálta ilyen ügyekben megegyezésre szorítani a pártokat?
– Én is úgy vélem, hogy a demokratikus intézményrendszer működésének komoly gondokat okozhat a pártok kompromiszszumképességének nagyfokú hiánya. Erre példa az Alkotmánybíróság, amely az elmúlt időszakban kellő számú új bíró jelölése és választása hiányában a működőképesség szélére sodródott, mindenekelőtt a pártok közötti bizalmatlanság folytán. Nyilván vannak okai ennek: megszegett ígéretek, be nem tartott megállapodások szegélyezik a bizalmatlanság útját. Ugyanakkor a politikai élet szereplőinek – saját érdekükben is, de elsősorban az ország érdekében – túl kell lépniük ezen az áldatlan állapoton. Komoly politikai teljesítmény kell ahhoz, hogy ezt képesek legyünk megoldani. Tevékenységemet nem akarom értékelni, hivatalban lévő államfő vagyok, még nem jött el ennek az ideje. A nemzet egységének kifejezője viszont nem valamiféle tanító bácsi, aki rádörrent a rosszalkodó gyerekekre. A politikusok, közszereplők felnőtt emberek, alapvető társadalmi együttélési normákat kell betartaniuk – nem sértegetjük a másikat, nem állítunk valótlant, meghallgatjuk egymást. Az államfő nem mondhatja meg felnőtt embereknek, miként kell társaságban viselkedniük. Szerintem a példa többet mutathat bármennyi nyilatkozatnál, közleménynél – persze adott esetben ennek is szerepe lehet. Az államfő jogköre, szerencsére, nem terjed ki arra, hogy megegyezésre kényszerítse a pártokat, politikusokat. Késztetni sokszor késztetem őket. A megállapodásokat a pártoknak maguknak kell megkötniük.
– Elnök úr! Egy éve intézményesen is tagja hazánk az európai közösségnek, a csatlakozás óta eltelt idő azonban még inkább lehűtötte az amúgy sem túl felfokozott várakozásokat. A társadalom meglehetősen vegyes érzelmekkel viszonyul az Európai Unióhoz, a többséget szembetűnően, egyben megdöbbentően kevéssé érintette meg a csatlakozás. Tapasztalja-e, s ha igen, mivel magyarázza ezt a közömbösséget?
– Én már a hatvanas években „beleszédültem” az európai egység schumani gondolatába. Ezért is nagy öröm számomra, hogy megélhettem a bővítést, Magyarország csatlakozását, és ezen az örömön nem változtat az, hogy az EU pozitív hatásai a sokak által vártnál talán lassabban következnek be. Igazuk van, sok embert megdöbbentően kevéssé érintett meg a csatlakozás. De – teszem hozzá gyorsan – nem is lehetett várni, hogy egyik napról a másikra, mintegy varázsütésre minden megváltozik. Az EU-csatlakozás napjától a legkomolyabb változás, amit érzékelni lehetett: a közös határszakaszokon megszűnt a vámellenőrzés. Minden más lassabb folyamat, de ha végiggondoljuk, már az első évben is történtek kisebb-nagyobb pozitív változások.
– Mire gondol?
– Részt veszünk azokban a döntési folyamatokban, amelyek során Európa sorsáról, a mi sorsunkról születik döntés; a tavaly júniusi választás óta teljes jogkörű képviselőink ülnek az Európai Parlamentben. Már az első évben is milliárdos nagyságrendű erőforrásokhoz jutottunk. Lényegesen leegyszerűsödött a határátlépés, kitágultak vállalkozási lehetőségeink, a schengeni megállapodáshoz való csatlakozásunk után pedig már teljesen szabadon utazhatunk. Folyamatosan és egyre inkább részesei leszünk az európai infrastrukturális hálózatnak, részt vehetünk a pályázati rendszerekben és más uniós programokban. A fiatalok sokkal könnyebben válhatnak az unión belül oktatás, képzés részeseivé. És annak ellenére, hogy vannak országok, amelyek egy ideig még korlátozzák a szabad munkavállalást, sokan kaptak már állást EU-tagállamokban. Mindezek ellenére az országban valóban komoly közömbösség érzékelhető, de ez független az EU-tól, illetve a csatlakozástól. Az eltelt másfél évtizedben két nagy változást élt át az ország: a rendszerváltozást és az európai integrációt. 1990-ben csodavárás volt az országban, aztán gyorsan megtapasztaltuk, hogy a nyugat-európai demokratikus normák átvétele nem jelenti egyúttal az életszínvonal átvételét is. A társadalom nem volt felkészülve arra, hogy az ország rosszabb helyzetben van annál, mint azt feltételezte. Sok illúzióval le kellett számolnunk. Ezek után az EU-csatlakozás sokkal józanabban, csodavárás nélkül következett be, sokkal többen vannak tisztában azzal, hogy a változások nem jönnek azonnal. A közömbösségre visszatérve, én sokkal inkább úgy érzékelem, hogy a belpolitika iránt válik egyre közömbösebbé az ország: elég, ha végignézünk a 2002-es kormányváltás óta tartott szavazások részvételi arányán.
– Még a csatlakozás előtti egyik újévi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az EU-tagsággal történelmi esély nyílik gazdaságunk, anyagi és erkölcsi életviszonyaink felemelkedésére, de rajtunk áll, és sokat kell érte tennünk, hogy az európai integrációnak mi is nyertesei lehessünk. Egy év elteltével miként látja, mennyit valósított meg hazánk ebből az esélyből?
– Ma is úgy látom, elsősorban rajtunk múlik, hogy milyen mértékben fordíthatjuk a javunkra az EU-tagságot. Nem foghatjuk fel csak sikerként vagy csak kudarcként az eltelt egy évet. A politikai élet szereplőinek, a közszereplőknek, a döntéshozóknak egyértelműen megállapodásra kell jutniuk a prioritásokat illetően, konszenzust kell kialakítaniuk a Nemzeti fejlesztési tervről. Az unióhoz eljuttatott, kormányzati ciklusokon túlnyúló időszakot átölelő terveket nem lehet négyévenként változtatni, ezért a kormányzati és ellenzéki erőknek meg kell állapodniuk, ez az ő felelősségük, amellyel az ország érdekeire tekintettel tisztában kell lenniük.
– Vesztettünk – lényegében így értékelte Glatz Ferenc, az Akadémia volt elnöke hazánk csatlakozását, egyértelműen felvetve a politikai elit felelősségét. Mit szól e sommás véleményhez?
– Mint említettem, csak sikerként vagy csak kudarcként nem foghatjuk fel a csatlakozás óta eltelt egy évet. Ez az idő amúgy sem elegendő ahhoz, hogy mérleget készítsünk, vagy sommás következtetést vonjunk le. A józanul gondolkodók nem is táplálhattak ilyen reményt. Az elmúlt egy év legfeljebb arra elegendő, hogy feltérképezzük uniós politikánk hibáit és erényeit, s ezek alapján készüljünk fel a következő költségvetési időszakra.
– Végül is az EU-ban eltöltött időszak a szkeptikusoknak vagy a lelkes támogatóknak szolgáltatott inkább érveket?
– Bármiről van is szó, a vakon támogatók és a vakon ellenzők csoportja egyvalamiben teljesen megegyezik: nem vesznek figyelembe semmit, ami esetleg kételyeket ébreszthet bennük álláspontjuk helyességét illetően. Bizonyára mindkét oldal hívei találhatnak érveket, és találnak is az EU-ban eltöltött évünket vizsgálva. Nekem azonban nem az a feladatom, hogy patikamérlegen méricskéljem az érveket, melyik oldalnak van inkább igaza, aztán valamiféle döntőbíróként ítéletet mondjak. Az ország előtt álló feladat nem annak vizsgálata, hogy vajon az ellenzők vagy a támogatók kaptak-e érveket az előző évben, sokkal inkább az, hogy a 2007-től kezdődő új költségvetési időszak fejlesztési forrásait jól használjuk fel.
– Az agrárdemonstrációk is bizonyítják, hogy a csatlakozás eltérően érinti az egyes társadalmi rétegeket. A legnagyobb félelem az idősebb generációk képviselői és a mezőgazdaságból élők között érezhető. Ennek egyik oka lehet, hogy az utóbbi évtizedekben alaposan megcsappant a vidék érdekképviseletének hatékonysága. Ehhez járul, hogy az uniós tagságunkból származó esélyeket úgy lehet igazán kihasználni, ha képesek vagyunk elsajátítani az ehhez szükséges módszereket, így például meg kell tanulni a gazdálkodóknak is a pályázatírást. Ön szerint megfelelő segítséget kapott ehhez az agrárium, s általában mennyire sikeres a társadalom alkalmazkodása az új körülményekhez?
– Nem biztos, hogy én vagyok e kérdés legavatottabb szakértője, de ha már szóba került: való igaz, hogy a csatlakozás különböző hatással van és lesz az egyes társadalmi csoportokra, és e szempontból a mezőgazdaságban élők vannak talán a legrosszabb helyzetben. Vannak területek, nemzetgazdasági ágak, amelyek gazdaságos és emberséges működése, működtetése igen nehezen megoldható feladat; ilyen az egészségügy is. Visszakanyarodva a mezőgazdaság kérdésére: Európában mindenütt támogatják a mezőgazdasági termelőket ahhoz, hogy ne veszteségesen működjenek. Ha nem akarjuk, hogy magyarországi termelők tízezrei menjenek csődbe, illetve másképpen fogalmazva, ha szeretnénk megfelelően kihasználni hazánk kedvező adottságait, akkor fel kell használnunk, és jól, hatékonyan kell felhasználnunk az EU támogatásait. A vidék érdekképviselete hatékonyabban, ma már magas színvonalú szakértői háttérmunkával működik. Pár éve még nem volt így. Ami igazán hiányzik, az nem az érdekképviselet, hanem a részint közigazgatási, részint piaci alapon működő támogatói rendszer. Ennek résztvevői aktívan segíthetnék a gazdákat, részben termelői szakismeretekkel, részben pályázatírásban nyújtott segítséggel.
– Mire gondol, amikor azt hallja egy felelős pozícióban lévő politikustól, hogy az EU elvárásait, szabályait csak akkor teljesítjük, ha azok egyeznek a társadalom érdekeivel? Szembeállítható egymással ez a két szempont? Azért is aktuális ez a kérdés, mert elsősorban a gazdasági egyensúly bizonytalanságai miatt az unió intézményei rendre elmarasztalják, bírálják hazánkat.
– A csatlakozással nemcsak a várható előnyöket „vágjuk zsebre”, hanem meg kell felelnünk az EU által támasztott követelményeknek is. A csatlakozási tárgyalások időszaka volt az, amikor adott esetben nemzeti érdekeinket kellett kemény „üzleti” vitákon érvényesítenünk. Abban a helyzetben értelmezhető volt a magyar társadalom érdekeinek és az unió érdekeinek esetleges szembeállítása; gondoljunk a mezőgazdasági támogatások mértékére vagy az újonnan csatlakozó országok állampolgárainak nyugat-európai munkavállalására. A tagsággal viszont a kötelezettségeket is vállaltuk. Miután tagok vagyunk, nem mondhatjuk azt, hogy bizonyos szabályokat betartunk, ha viszont valami nem tetszik, attól egyszerűen eltekintünk. Ha valaki belép egy klubba, akkor vállalja annak szabályait; nyilván e szabályok betartásának kötelezettsége és a klubtagságból fakadó előnyök számbavétele után lehet megítélni azt, hogy érdemes volt-e a klub tagjává válni. Reményeim szerint az EU-tagság mérlege egyértelműen pozitív lesz. A gazdasági egyensúly bizonytalanságai miatt ért bírálatok alapja az Európai Unió szabályozása. Az euróövezethez csatlakozás pozitív hatásainak megítélésében konszenzus van a gazdasági élet szereplői és a politikai szféra tagjai között. Az unió előírásainak betartása pedig éppen az euró bevezetésének szükséges feltétele.
– Egyre több szó esik arról, hogy az unió következő, 2007-ben kezdődő költségvetési ciklusa milyen hatalmas erőforrások számára nyitja meg az utat, amelyek felhasználásáról a miniszterelnök már a parlamenti pártok elnökeivel is egyeztetett. Tényleg megoldódik majd akkor az ország szinte minden problémája, megvalósulnak a régóta várt fejlesztések, miközben jelenleg abban sincs egyetértés, hogy Magyarország nettó befizetője volt-e tavaly az Európai Uniónak vagy sem?
– A következő költségvetési ciklus valóban komoly erőforrások hazánkba érkezésére ad majd lehetőséget. Azt azonban nem állítanám, hogy minden gondunk megoldódna. Több okból sem. Először is: vannak olyan gondjaink, amelyek pénzzel nem orvosolhatók. Ezek közé tartozik például az is, ami éppen e források igénybevételéhez szükséges: részben a politikai kultúra hiányosságainak kiküszöbölése, részben annak az attitűdnek a kialakulása, kialakítása, amely e pénzek fogadásához elengedhetetlen. A vállalkozó szellem, a jövőbe vetett bizalom. Ez szinte mindannyiunk problémája. Az EU-tól érkező pénzek fogadására való felkészülésnek több szintje van. Szükséges a Nemzeti fejlesztési terv magas színvonalú elkészítése. Szükséges az államapparátus jó szervezeti felépítése, magas színvonalú munkája. Szükségesek a vállalkozók, az önkormányzatok, a közös
origo.hu
Deák Dániel: A Tisza Párt valótlanságokat állít a Voks 2025 szavazásról
