A napokban olvastam Ardai Ágnes dolgozatát, s abban láttam egy rajzot, amely egy karjalai finn kendővégen található leány stilizált képét mutatja. Hasonlót láttam és fényképeztem én is: az itt látható karjalai hímzés egy ing alján körbefutó motívum láncszeme.
Azért idéztem azt az ábrázolást, mert a szóban forgó dolgozat a kultúránk gyökereiről és a magyar észjárásról szólva a régi, mára eltűntnek mondható „fél, feleim” szavunkról értekezik. Megemlíti, hogy ott van többek között egy somogyi siratóban is. Nagybajomi asszony így siratja el kedves nénjét: „Jaj, szívemnek fele, Szívemnek fele, Kedves jó nénémasszony!” Szentjóbi Szabó László pedig így ír szerelméről versében: „Cenci, kedves gyermekem, / Szívemnek fele! / Őt ha elveszíteném, / meghalnék bele.”
A „fél”, „fele” gyököt őrző szavaink juttatták eszembe a feleség meg a felebarát, a feletárs meg a felem kifejezéseket. (Ez utóbbit első írott nyelvemlékünk, a Halotti beszéd őrzi számunkra.) A felem (feleim), feletársam a felebarátom. A Biblia szava arra tanít: „Szeresd te feledet, mint tenmagadat!” Így olvasható a Müncheni kódexben (Máté evangéliumában), amelyet túlnyomórészt Németi György, Hensel Emre fia másolt a moldvai Tatros városában 1466-ban a Huszita bibliának nevezett ősfordításból.
A finnek, a mordvinok, az obdorszki, kazimi és jugáni osztjákok is felemnek szólítják házastársukat. A zürjének félnek nevezik a feleségüket. Barátjukat nemcsak az osztjákok nevezik felüknek, hanem a szelkupok és a kamasszok (déli szamojédok) is.
Nyelvrokonaink után térjünk vissza hazai földre, az irodalmi emlékekhez. Rimay János midőn kesergett versében „a magyar nemzetnek romlássán s fogyássán”, s szomorúan írja, hogy hazánknak „szép vége mindenütt csonkán áll, / Sereged szép száma fogy, romol s szállton száll”, a verse végén a hazát mint édes felet szólítja meg, s tanulnivalóan szép reménységgel vallja meg ragaszkodását, hűségét és szerelmét:
„Ó kedves nemzetem, hazám, édes felem, / Kivel szerelmetes mind tavaszom s telem, / Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem; / Nálad, hogy szeretlek, legyen ez vers jelem.”
A verset a kor szokásához híven dallamra írta. Nótajelzése üzenetértékű vagy inkább jókívánság: „Legyen jó idő.” Igen, legyen remény és legyen jó idő, feleim, feletársaim!
origo.hu
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
