„A régi személyneveink teljes körű összegyűjtése elengedhetetlen, mert ez a munka nyelvtörténeti szempontból szinte felbecsülhetetlen forrásanyagot nyújt számunkra” – írta 1949-ben Benkő Loránd a Magyar Nyelv című folyóiratban. Nagy lendület követte e felszólítást, amint az ilyenkor lenni szokott, majd nagy leállás. A magyar tudományos élet adósságai így szoktak keletkezni. A nagy kutatási programok csak akkor lehetnek eredményesek, ha lesz gazdája a témának, aki azt tűzön-vízen át gondozza. Gyakran magányosan, minden munkát egyedül végezve.
Fehértói Katalinnak nemcsak tudományos szempontból, de terjedelmében is nagyszabású vállalkozása az Árpád-kori személynévtár (1000–1301), amelyet az Akadémiai Kiadó gondozott. Miután 1983-ban megjelentette az Árpád-kori kis személynévtárat, húsz éven keresztül várta, hátha felmerül valamelyik kollégájában a folytatás gondolata. Hiába reménykedett. Végül tehát maga fogott a nagy gyűjtő- és feldolgozómunkához. Nem volt könnyű dolga. Mint előszavában írja, honfoglaló eleink, de még a XI. században élt köznép névadási szokásait sem őrzik írásos emlékek, így nem dönthető el, hogy a mára kihalt nevek között melyik volt valójában magyar eredetű. Emellett sok, forrásként szolgáló oklevél semmisült meg az évezred háborúi során.
Akárhogy hangzik is a szerző szakmai mentegetőzése, a kötetben megjelentetett munka lenyűgöző. A mintául szolgáló Ólengyel személytár készítését annak idején a lengyel állam központi szervei – minisztertanács, tudományos akadémia – nemcsak erkölcsileg és anyagilag támogatták, hanem húsztagú szerkesztőséget is felállítottak a munkához. Fehértói Katalin azonban nem nézegethetett sem Lengyelország, sem a tudományos élet vezetői felé, egymagának kellett e nagy munkával megbirkóznia. Letette az asztalra a magyar nyelvtörténet újabb fontos alapművét.
(Fehértói Katalin: Árpád-kori személynevek, 1000–1301. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 6845 forint)
origo.hu
Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon
