Jogdíj életében a szerzőnek, halála után hetven évig a jogörökösnek jár. Amíg az irodalom csak papíron terjedt, minden egyszerű és jól követhető volt, a világháló megjelenésével azonban, bár jogilag a helyzet ugyanolyan – a szerzőtől, örököstől engedélyt kell kérni –, a jogok érvényesítése sokkal bonyolultabbá vált. Igaz ez az összes szerzői jogra, így az irodalmi művekkel kapcsolatos jogokra is.
Magyarországon két nagy digitális könyvtár működik, az 1998-ban alakult Digitális Kulturális Akadémia (Dia) és az 1994-ben létrejött Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK). A Dia hivatalos kezdeményezésként indult 1998-ban, jelentős állami támogatással, s azzal működik ma is – 2000-től a Neumann János Digitális Könyvtár keretei között. Harminckilenc taggal alakult meg, jelenleg hatvanketten szerepelnek a névsorában. A művek digitalizálási jogáért cserébe a szerzők méltányos díjazást kapnak: a mindenkori minimálbér négyszeresének megfelelő havi összeget, valamint előfizetést az internetre, egy (maguk választotta, magyar nyelvű) napilapra és négy (tetszés szerinti, ugyancsak magyar nyelvű) irodalmi folyóiratra. Emellett megfestetik a portréjukat, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban helyeznek el.
A Dia az alakulást követő három évben az élők mellé tizenöt posztumusz tagot is választott, hogy a közelmúltban elhunyt jeles írók, költők művei is hozzáférhetővé váljanak az interneten. Az ő hagyatékuk a jogörökösökkel való megállapodás után a Petőfi Irodalmi Múzeumba kerül, illetve a már közgyűjteményben őrzött kézirathagyaték esetén az irodalmi múzeum megvásárolja az örökösöktől a szerző műveinek elektronikus felhasználási jogát is. A Dia szakmai munkájának lényege a nyomtatásban megjelent magyar nyelvű művek hiteles, a későbbiekben forrásértékűnek tekinthető szövegeinek kiválogatása, a különböző kiadások összevetése, a kötetek előkészítése, a digitalizált szövegeknek az eredeti művel történő összevetése, hitelesítése. A szakértők emellett teljes pályaképet bemutató életrajzot készítenek, valamint összeállítják a szerző műveinek bibliográfiáját és a róluk szóló szakirodalmat.
Jóval szegényebb testvére és nem is kistestvére a Diának a Magyar Elektronikus Könyvtár, amely a kilencvenes években civil kezdeményezésként jött létre, amikor a magyar irodalom terjesztése iránt elkötelezett magánemberek digitalizálták és tették fel a világhálóra klasszikus és kortárs írók alkotásait. A MEK 1999-ben talált otthonra az Országos Széchényi Könyvtárban, ahová Monok István főigazgató fogadta be. Jelenleg három munkatárs végzi az immár hivatalossá vált elektronikus könyvtár fejlesztését, feldolgozását, katalogizálását. Az ő munkájuk nyomán kereshetünk a hatalmas, 2616 kötetet, benne több százezer művet tartalmazó szövegtengerben. Moldován István, az OSZK osztályvezetője lapunknak elmondta, elsősorban azokat az értékes alkotásokat gyűjtik össze és „helyezik el” könyvtárukban, amelyek a világhálón megjelennek, de kapnak anyagokat, kész műveket a szerzőktől, kiadóktól, tudományos műhelyektől, határon túli magyar szervezetektől is.
Az elektronikus könyvtárnak korábban nem voltak jogdíjvitái, mivel 2004. május 1-je előtt az irodalmi művek internetes jogát – amely külön szerzői vagyoni jognak számít – az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közvetítette. Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkor azonban hatályba lépett az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról szóló 2003. évi CII. törvény által módosított szerzői jogi törvény, amely alapján az irodalmi művek interneten történő felhasználásának engedélyezése nem tartozik az Artisjus által végzett közös jogkezelés hatálya alá.
A honlapokon felhasznált irodalmi művek szerzőitől, illetve ez ő jogutódaiktól a felhasználóknak közvetlenül kell megszerezniük az erre vonatkozó engedélyeket, tudtuk meg Kabai Esztertől, az iroda munkatársától. Ennek hiányában kérheti, hogy a művet, műveket vegyék le a világhálóról, kérheti a meg nem fizetett jogdíjat, illetve kártérítést vagy elégtételt is követelhet. (Emlékezetes, hogy változás történt a csatlakozás után a tankönyvekben, irodalmi szöveggyűjteményekben szereplő művek szerzői jogával kapcsolatban is. Az addigi szabad felhasználás az üzletszerű tankönyvkiadás esetén ebben a kategóriában megszűnt, ezért a kiadók kénytelenek voltak felvenni a kapcsolatot a jogtulajdonosokkal, hogy engedélyüket kérjék a közléshez.)
A csatlakozás után újabb szerződés hiányában az irodalmi művek internetes közvetítése engedély nélkülivé vált, ennek most a MEK és használói láthatják a kárát. Az elektronikus könyvtár, illetve az OSZK korábban évente néhány százezer forintot fizetett be az Artisjus kasszájába az internetes jogokért, valamint közölte a letöltési adatokat. A jogvédő iroda ezek szerint osztotta tovább a szerzői jogok tulajdonosainak a pénzt. Ha ez alapján számolunk, akkor a MEK-től a József Attila-művek közléséért most szerzői jogdíjat követelő Makai Ádám, a költő nővérének unokája korábban nem gazdagodhatott meg e juttatásokból. (A József Attila-művek szerzői jogai egyébként 2008-ban, tehát három év múlva lejárnak.) Mint Moldován István elmondta, a jogváltozással képtelenné vált a nagy tartalomszolgáltatások jogszerűsítése. Megerősítette, a MEK nem tud a közzététel fejében jogdíjat fizetni, tehát csak reménykednek abban, hogy a jogtulajdonosok belátják: itt állami pénzből közszolgáltatás történik, amelyből üzleti haszon nem keletkezik.
József Attila összes műve egyelőre még megtalálható az elektronikus könyvtár oldalain, mert a Makai Ádámtól érkezett levél után a könyvtár vezetői a személyes megbeszélésre várnak, mivel a felszólításban határozott igény van a művek eltávolítására. A tárgyaláson azzal érvelhetnének, hogy digitalizált könyvtári anyagaikat a határon túliak is elérik, a vakok és gyengén látók is letölthetik, illetve, hogy ez a közszolgáltatás nem okoz anyagi sérelmet. Ha nem sikerül megállapodniuk, akkor a kulturális minisztériumhoz fordulnak segítségért, mert elképzelhetetlennek tartják, hogy az elektronikus könyvtár olvasóinak nélkülözniük kelljen az egyik legnagyobb magyar költő életművét.
Makai Ádám levele nem érte váratlanul a könyvtár munkatársait. Tavaly május óta hasonló szerzői jogi okokból le kellett venniük a világhálóról az Indul a bakterház című regényt, valamint Az ember tragédiája angol fordítását. Mivel a szolgáltatás gazdájának, az Országos Széchényi Könyvtárnak nincsen pénze arra, hogy egyéni szerződések alapján fizessen a jogtulajdonosoknak, egyelőre folytatják a szolgáltatást, s ha reklamáció vagy tiltakozás érkezik, akkor kiveszik kínálatukból a vitatott művet vagy szerzőt. Más megoldás egyelőre nem mutatkozik, amit Moldován István már csak azért is sajnálatosnak nevez, mert a MEK anyaga az interneten könnyebben megtalálható, mint a Diáé, ezért naponta tizenöt–húszezer letöltést regisztrálnak, ami mutatja, hogy nagy rá a társadalmi igény. A jogi szabályozás hiánya miatt Moldován István szerint sok könyvtár nem meri kitenni a világhálóra digitalizált gyűjteményét, mert tartanak az örökösök követeléseitől, s energiájuk sincs arra, hogy a helyzetet rendezzék, tehát megkeressék a jogtulajdonosokat, és egyéni szerződéseket kössenek velük. Arra a kérdésre, hogyan oldják meg az uniós országokban ezt a problémát, a szakembertől azt a választ kaptuk, hogy a nagy közgyűjtemények is elsősorban a XIX. századtól visszafelé digitalizálják és teszik közzé anyagaikat, ezzel elkerülve az esetleges jogi kellemetlenségeket.
Csökkenti-e az eladható példányszámot, ha egy mű az interneten is olvasható? E kérdésről megoszlanak a vélemények. Mert kétségtelen, hogy sokáig azt gondolták, az emberek nem szívesen olvasnak hosszabb szövegeket képernyőn, de felnövőben van egy generáció, amelyik már több képernyőt nézett, mint nyomtatott lapot. Az internet is próbál alkalmazkodni az új igényekhez, terjed az e-book formátum, amely kényelmesebbé teszi a képernyő előtti olvasást. Ugyanakkor Moldován István szerint sokan vannak, akik épp egy-egy internetes irodalmi kalandozás után kapnak kedvet egy mű elolvasásához, egy szerző megismeréséhez, a nyomtatott könyv megvásárlásához. Mindenesetre az eladott példányszámok szerint az internet még nem veszélyezteti a könyvkiadók bevételeit.
CC, azaz néhány jog fenntartva
Magyarországon még csak néhányan próbálkoznak a Creative Commons (CC) jogi intézményének honosításával. A nonprofit alapon működő rendszer ötlete néhány évvel ezelőtt pattant ki a kaliforniai Stanford Egyetem jogászprofesszora, Lawrence Lessig fejéből, és azóta az Egyesült Államokon kívül tizennégy országban vezették be Brazíliától Horvátországon át Japánig. A CC az „all rights reserved” (minden jog fenntartva) jelmondat helyett a „some rights reserved” (néhány jog fenntartva) filozófiáját követi.
Az ötlet lényege, hogy maguk a művek létrehozói rendelkeznek alkotásaik sorsáról a mostaninál jóval rugalmasabb rendszer alapján. Az alkotás szerzői jogainak tulajdonosa a CC rendszerében összesen négy kérdésben dönthet. Ha az alkotás készítője úgy rendelkezik, művei szabadon felhasználhatók ugyan – tehát másolhatók, terjeszthetők, megjeleníthetők és előadhatók –, de csak a szerzőre való hivatkozással. Az alkotó dönthet ezenkívül úgy is, hogy műve felhasználható, de pénzt senki sem kérhet érte, és azt is meghatározhatja, hogy szabad-e a CC-címkével ellátott alkotás felhasználásával újabb művet előállítani. A negyedik lehetőség kizárólag a művek átdolgozására vonatkozik. Elméletileg azt is megteheti a szerző, hogy egyik lehetőséggel sem él, és kijelenti: műve közkincs, és azt bárki korlátozás nélkül felhasználhatja.
Bár a Creative Commons az Artisjust is megkereste a szerződések honosításával kapcsolatban, az iroda úgy döntött, nem vág profiljába az együttműködés, szakemberei szerint nem szerencsés az angolszász jog elvein nyugvó szerződéscsomagokat honosítani.
origo.hu
A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására
