Jó előre lehet hallani az ismert ritmust. A Marburg-ének dallama, amelyet három helybeli muzsikus szerzett, a teherautókra szerelt hangszórókból bömbölve legalább egy kilométerrel megelőzi a gépkocsi zaját. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ihletésére született ez a lakosságot felvilágosító afrikai „sláger”. Ráadásul ez az idő elég arra, hogy a falubeliek felfegyverezzék magukat, s mire megjelenik a célpont, a kezük ügyében legyenek a kövek. Amikor a kocsi dobásnyi távolságra ér, zúdul rá a kőzápor. A teherautó a rajta ülő fehér műanyag védőruhás egészségügyi dolgozókkal, amilyen gyorsan csak tud, megfordul, és menekül más tájakra. „Elűztük a halál fehér angyalait!” – tör ki a diadalittas üvöltés az afrikai kődobálókból, ugyanis a néphit szerint a fehér ruhások terjesztik a fertőzést, amelyben mindenki meghal.
A teherautó belevész az úttalan utak porába, így ez a falu is magára marad a gyógyíthatatlan kórral.
Angola fővárosától háromszáz kilométerre északra, Uige tartományban, ahol mindig is a szegénység és nyomor volt az úr, szinte naponta lejátszódik az előbb leírt jelenet. Amikor 2002 után véget ért az országban a huszonhét éve tartó polgárháború, menekültek tízezrei tértek vissza a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságból erre a kietlen vidékre. Itt tört ki tavaly októberben a közép-németországi Marburg városról elnevezett járvány, amely a rettegett Ebola-vírus testvére, ez is vérzéses lázzal jár. Az ismeretlen eredetű, mind ez idáig gyógyíthatatlan kór kilencvenszázalékos arányban a megfertőzöttek halálával végződik. Az angolai egészségügyi szervek – nyolcvanhét halálos áldozat után – az idén március 18-án a következő bejelentést tették: az Ebolához hasonló azonosítatlan eredetű vírus szedi áldozatait az országban.
A Marburg-vírus első megjelenése 1967-re tehető: egy szállítmány ugandai zöldmajom érkezett a frankfurti, marburgi, zágrábi és belgrádi laboratóriumokba, s az ott dolgozók, főleg a ketrecgondozók vérzéses lázat kaptak. A négy különböző városban összesen harminchét megbetegedettből heten haltak meg. Ezt követően is előfordultak elszórtan Marburg-vírusfertőzések Kongóban, Kenyában, Dél-Afrikában. A legnagyobb járvány a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Durba tartományban zajlott le 1998–2000 között; az akkori 149 fertőzöttből 123 ember halt meg.
Rendületlenül kutatják 1967 óta, hogy mely állat terjeszti a kórt, ha egyáltalán az állatok között kell keresni a ragályhordozót, de sajnos a tudósok sötétben tapogatóznak. Az Afrikában „őshonos” kórt kísérleti majmok hurcolták be Európába, azt azonban kizárták a virológusok, hogy ezek a főemlősök a betegség kiindulópontjai, hiszen a fertőzésbe ugyanolyan gyorsan belepusztulnak, mint az ember. A feltételezések szerint egy másik, mégpedig tünetmentes állat lehet a vírushordozó.
A betegség az esetek többségében egy hét alatt halálhoz vezet. A fertőzés emberi testnedvek – nyál, izzadság, vizelet – útján terjed. Néha egyetlen könnycsepp is elég a fertőzéshez. A betegség kezdeti tünetei igen gyakran összetéveszthetők más trópusi kór, például a malária tüneteivel. Fejfás, rosszullét lép fel, gyakori az izomfájdalom. Az első napon már jelentkezik a magas láz, amely gyors elgyengüléshez vezet. Sem oltás, sem gyógyszer nem használ. A továbbiakban szűnni nem akaró hasmenés, hányás jelentkezik. Az ötödik–hetedik napon áll be a súlyos belső és külső vérzés, amely a halál kiváltó oka.
A most Angolában pusztító járvány elhalálozási mutatói mindenkit megleptek. Az európai fertőzötteknél 1967-ben 30 százalék körül mozgott a halálos áldozatok száma, most ez Észak-Angolában meghaladja a 90 százalékot. Az Ebolával fertőződötteknek is meghal az 50–90 százalékuk. A Marburg fertőzési köre azonban alacsonyabb: itt egy fertőzöttre átlagban négy új megbetegedés jut, míg az Ebolánál tizenkettő.
További súlyos gond, hogy az angolai lakosság inkább elrejti a beteget, mint hogy átadja az egészségügyi dolgozóknak, akik elkülönítve tudnák kezelni. Ehelyett családi körben folyik a „gyógyítás”. A megfertőződött személy így továbbadhatja a kórt szeretteinek. A higiénia elemi követelményeinek betartása lenne az első számú lépés. Az egészségügyi dolgozók védőfelszereléssel, kesztyűvel, maszkkal, szemüveggel tudnák meggátolni a fertőzés terjedését, nem is beszélve az egyszer használatos injekciós tűkről. De sok helyen semmilyen védőfelszerelésük sincs a betegekkel foglalatoskodóknak. Eddig Angolában tizenkét orvos halt meg a Marburg-vírustól. Egyébként a majd három évtizedes polgárháború tépázta Angolának is a gazdaságilag legfejletlenebb részén pusztít a kór, ott, ahol még a vezetékes ivóvízről is csak hallomásból értesültek.
A tájékozatlanság és a tudatlanság riasztó. A hagyományok, szokások mind növelik a fertőzés veszélyét. Errefelé nemcsak a lakásokat fertőtlenítő egészségügyi személyzetet kergetik el, hanem nagyon szoros a kapcsolat a család hátramaradt tagjai és az elhunyt között. A holttest hosszú időre a háznál marad, a rokonok a halotti szertartás alatt ölelgetik, csókolgatják. Az egyházi vezetőknek és az egészségügyi hatóságoknak még azt sem sikerül elérniük, hogy az elhunyt ágyneműjét, ruháját elégessék.
Az angolai illetékesek képtelenek kezelni a Marburg-vírus kiváltotta egészségügyi helyzetet. A betegség egyre jobban terjed, s a napvilágra került adatok nem tükrözik a valóságot. Most hivatalosan Uigében 250 a halottak száma, a fertőzöttekét pedig 266-ra teszik. A Marburg-helyzet nagyon komoly, sokkal veszélyesebb betegség, mint az Ebola – jelentette ki a WHO egyik helyszínen tartózkodó illetékese. Pierre-Francois Pirlot, az ENSZ egészségügyi szervezetének koordinátora szerint a járvány nemcsak Angolát, hanem a szomszédos államokat is, sőt a világ egészét fenyegeti. A nyugat-afrikai ország tizennyolc tartománya közül hétben találtak Marburg-vírus által fertőzött személyeket, de a fő terjedési hely továbbra is Uige tartomány. A fővárosban, Luandában is fordultak elő megbetegedések, s a kórokozó megjelent Kongóban, Kenyában és Dél-Afrikában is.
A járvány még messze van a csúcspontjától – figyelmeztetnek az orvosok. Az egész világon meg kell kongatni a vészharangokat – jelentette ki Anarfi Asamoa-Baah, a WHO fertőző betegségekkel foglalkozó helyettes vezetője. Az Angolával szomszédos államokban mindenhol elrendelték az általános egészségügyi riadóhelyzetet. A WHO 3,5 millió dollárt utal ki, ebből az összegből főleg Angola részesedik, a védekezésre szánt felszerelésekre, gépekre, a kórházi személyzet kiképzésére, fertőtlenítőszerekre és szappanra költik a pénzt.
Angolában húsz külföldi orvos irányításával próbálják megfékezni a járvány terjedését, de sajnos számítani lehet arra, hogy a fertőzés megjelenik Európában. Olaszországban e hónap elején kilenc személyt különítettek el, mert kapcsolatba kerültek egy Marburg-járványban érintett személlyel. (Lehet, hogy annak az olasz gyermekgyógyásznak a hozzátartozói voltak, aki Angolában meghalt.) A hatóságok a legnagyobb titokban kezelik az ügyet, még azt sem jelentették be, hogy melyik kórházban rendezték be az elkülönített osztályt. Angola volt gyarmattartó országában, Portugáliában is figyelemmel kísérik az Afrikából repülőgéppel érkezetteket. (Bárki gyanús lehet, akinek például kisebb fejfájása támad a repülőúttól.) És jönnek sokan.
Fel-feltűnő Ebola
Miközben a Marburg-járvány egyre erősebben tombol, biztató hírek érkeztek az Ebola gyógyítási esélyeiről. James Cunningam, egy amerikai tudóscsoport vezetője április közepén arról számolt be, hogy kiderítették, milyen módon fertőzi meg az emberi sejteket az Ebola-vírus. Egy általuk azonosított emberi eredetű enzim segítségével képes erre a filovírus – magyarázta el a professzor a Science internetes folyóiratnak. Korábban egy másik amerikai kutatócsoport jelezte, hogy nemcsak a nagy testű majmok, hanem bizonyos antilopok csontváza is hordozhatja a kórt. A nagy majmok csakúgy, mint az ember, igen magas számban pusztulnak el Ebola-fertőzés következtében.
A kezdeti vírushordozót ugyan még nem sikerült meglelni ennél az ugyancsak vérzéses lázzal pusztító megbetegedésnél, de a gyógyászat az említett felfedezésekkel is közelebb kerülhet az Ebola terjedésének megállításához. Már sikerült olyan oltóanyagot kifejleszteni, amely tengerimalacoknál és rágcsálóknál hatásos. Gary Nabel, egy szintén amerikai kutatóintézet igazgatója olyan vakcinákkal is próbálkozik, amelyek bizonyos majmok kezelésében sikert hoztak.
Az embermentő oltóanyagra azonban még várni kell. Az Ebola-vírust először 1976-ban Dél-Szudánban és Zaire-ban (mai neve: Kongói Demokratikus Köztársaság) regisztrálták, az itt lévő Ebola folyóról kapta a nevét. Hét nagyobb járványról tudunk, amelyek az elmúlt közel harminc évben főként Közép-Afrikában pusztítottak, közülük a legutolsó Ugandában 2000–2001-ben. A járványok összesen mintegy ezer fő halálát okozhatták. A megfertőzöttek 50–88 százaléka vesztette életét, a halálozási arány a különböző járványoknál igen eltérő. Volt egy Amerikában is, a Virginia állambeli Restonban, ott azonban emberéletet nem követelt, kizárólag a Fülöp-szigetekről behozott majmok pusztultak el.
Mint láthattuk, a járványt meg lehet fékezni, ha az illetékes egészségügyi szervek meghozzák a megfelelő intézkedéseket. Nagyon fontos a betegek elkülönítése, a védőfelszerelés alkalmazása, az egyszer használatos injekciós tűk használata, ugyanis az Ebola vérrel is terjed. A betegség gyors felismerése, a fertőzött terület szigorú elszigetelése eddig még mindig segített a világméretű járvány megelőzésében. Szórványos, kisebb térségeket érintő Ebola-járványról ez év elején is érkezett hír: Kongó északi részén pusztított a kór, ugyanis Ebolával fertőzött állatokat fogyasztottak a helyi lakosok. Tizenhat halálos áldozat után tudták megakadályozni a kór további terjedését.
origo.hu
Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán
