Kellemes intellektuális játékra hív bennünket most megjelent, a XX. századi orosz irodalom labirintusában eligazítani igyekvő kötetének bevezető tanulmányában a téma egyik kitűnő hazai ismerője. Goretity József a klasszikussá és kultikussá vált szövegek előítélet-mentes újraolvasását, újragondolását ajánlja. A szerző szeme előtt lebeghetett Pjotr Vajl és Alekszandr Genisz XIX. századba kalauzoló rendhagyó irodalomtörténeti munkája. Goretity jellegzetes példákkal igazolja, hogy számára nem a kronológia a fontos, hanem a mitológiai öröklés ága. Mivel az újraolvasó tudatában jelen vannak a XX. század legkiemelkedőbb orosz irodalmi művei, rajtuk keresztül pedig a XIX. századi klasszikus szövegek is, eme újraértelmezésre vállalkozók kénytelenek állandóan együtt mozogni az orosz irodalom önreflexív, oda-vissza utalásokra épülő játékával.
Goretity a rituális-mitologikus irodalomszemlélet módszerével igyekszik eligazítani az olvasót a korszakban, felmutatva, hogy a töredékességre és a teljességre törekvés miként ível át a XX. századi orosz irodalmon irányzatoktól, eszméktől és formáktól függetlenül, a közös mitikus, illetve a mitikusnak tekintett irodalmi alapra, a hagyományáramra építve. S ha valaki átrágja magát a kutatókon kívül leginkább csak a csillogó szemű bölcsész „kékharisnyákat” lázba hozó elméleti bevezetőn, ráébred, hogy e módszer a konkrét szerzők, művek bemutatásakor kimondottan érdekes, sőt játékos tud lenni, ráadásul mankó az új orosz irodalom vezérfonalát elvesztett olvasók számára.
A szerzők és a művek három csoportra oszthatók. Az elsőbe a század eleji szimbolista próza néhány jellegzetes alkotójának – Vlagyimir Szolovjov, Leonyid Andrejev, Valerij Brjuszov, Fjodor Szologub – „újmitologikus”, a lét titkaiba behatoló szövegei kerültek, majd Vladimir Nabokov e hagyományokra visszavezethető művei közül néhány, végül a harmadikban olyan kortárs írók kaptak helyet, akiknek munkái részben a szimbolista prózaíráshoz nyúlnak vissza, másrészt a Nabokov teremtette posztmodern szövegalkotás módszerein alapulnak. E szövegekben is jelentős szerepet játszik az intertextualitás, a bohóckodó narrátor alkalmazása, a groteszk mitológiai párhuzamok létrehozása, ám e művekben egyúttal erős valóságreferenciák is találhatók, amelyeknek alapja a szovjet és posztszovjet társadalmi élet. Az alkoholizmus orosz evangéliumát vagy a XX. századi orosz sagát megalkotó Venyegyikt Jerofejev és Vaszilij Akszjonov, a szélsőséges reagálásokat kiváltó Vlagyimir Szorokin, az esztétikai és etikai provokációt művelő Viktor Jerofejev, a kisember és a posztmodern utáni állapotot megfogó Jevgenyij Popov, a szép hazugságok művészetét megvalósító Ludmilla Ulickaja, a mesét, legendát, mítoszt szövő Tatyjana Tolsztaja vagy éppen a konceptualizmus kései mestere, Viktor Pelevin pályaképe jelenik meg értő módon bemutatva Goretity József könyvében. Kimondottan színvonalas, hiánypótló mű ez, bírálatként talán csak azt hozhatnánk fel, hogy a szerző mintha túlságosan is szeretné ezeket az egyébként kiváló, főképp pedig divatos írókat, így aztán óvatos a kritikai megjegyzésekkel. Ezért egyrészt nem differenciál, másrészt pedig akaratlanul is azt sugallja, hogy az említetteken kívül nem létezik ma orosz irodalom.
(Goretity József: Töredékesség és teljességigény. Huszadik századi orosz prózai művek értelmezése. Palatinus Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 2200 forint)
origo.hu
A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására
