Az az érzésem, hogy amikor a rendszerváltásról beszélnek, egyesek szeretnék kiretusálni önt a képből.
– Sok mindenből ki akarnak engem retusálni, és sok mindenbe bele akarnak tuszkolni, amiben viszont nem voltam benne. Ha az első szabad választásokat veszszük alapul, akkor tizenöt éves a rendszerváltás, ha a kezdeteit tekintjük, akkor húszéves, mert 1985-ben volt a monori találkozó, s akkor indultak el azok a folyamatok, amelyek végül is az úgynevezett félig sikerült rendszerváltáshoz vezettek. Ennek a monori találkozónak egyik szervezője és előadója voltam. Esztéta című dokumentumregényemben éppen most foglalkozom a korszakkal. Erről az időszakról a Belügyminisztérium és a pártközpont készített egy dolgozatot a politikai bizottság számára, amelyben a pártközpont megállapította, hogy a négy előadó – Kis János, Bauer Tamás, Csoóri Sándor és Csurka István – közül én voltam a legmegveszekedettebb rendszerellenes, radikális felszólaló. Erre a megfigyelők, az elemzők nem számítottak, így engem neveztek meg mint legfőbb ellenséget.
– A monori találkozó után sokan azt a következtetést vonták le, hogy ott az urbánusok kiegyezhetnek a népiekkel.
– Nem lehetett szó 1985-ben kiegyezésről, mert sem harag, sem háború nem volt akkor. Később keletkezett a mélyebb ellentét a két tábor között. Monorra az vezetett el valamennyiünket, hogy a fennálló rendszert nem tartottuk életképesnek, és valami mást akartunk. A mást akarás mikéntje éppen az előadásokból, korreferátumokból domborodott ki.
– Egyet nem értek: miért vett részt ön ezen az ellenzéki találkozón, hiszen abban az időben sikeres és ünnepelt drámaíró volt Magyarországon? Miért érezte úgy, hogy politizáló emberként is meg kell szólalnia?
– Futott a szekerem, és a pártközpont arra számított, hogy nem szállok be a szervezkedésbe. Ahogyan ma nézik a világot az emberek, anyagilag talán én kockáztattam a legtöbbet. Csodálkoztak is. De volt ennek előzménye. Amikor Csoóri Sándor kint volt az Egyesült Államokban, írt egy előszót Duray Miklós Kutyaszorító című könyvéhez, amelyben kifejtette, hogy Trianon mekkora tragédiát okozott a magyar nemzetnek. Ez az előszó kitűnő, nagy irodalmi értékkel bírt, de tartalma miatt iszonyúan felháborodott nemcsak a magyar pártvezetés, hanem a környező országok kommunista vezetése is. Csoórit szilenciumra ítélték, így büntették mint az írószövetség egyik elnökségi tagját. Én is elnökségi tag voltam, és szolidaritásból megírtam a levelemet Hubay Miklós elnöknek, amely szerint kilépek az írószövetségből. Hubay nem volt itthon, a borítékot nem ő bontotta fel, hanem Csák Gyula, az írószövetség titkára, aki bevitte a levelet a pártközpontba. Óriási botrány lett.
– Mi állt a levélben?
– A mondanivalóm lényege az volt, hogy változás következik a világban és Európa életében, 1983-ban tehát leírtam, hogy ez a szétszakított európai állapot tovább nem tartható, és tárgyalásokra fog sor kerülni, akár akarjuk mi, akár nem. Azt is megjegyeztem, hogy a magyarkérdés, a magyar sors megint elbukik, ha nem találunk itthon megfelelő tárgyalókat, ha nem találunk olyan embereket, akik méltóképpen képviselik színeinket a nemzetközi porondon. Nem tudom, hogyan, de több ezer példányban másolták le a levelemet, és terjesztették az országban.
– Meg is lett a következménye. Mikor tiltották le a darabjait?
– A levél után szoros megfigyelés alá kerültem, és kaptam néhány rosszalló megjegyzést. Célszemély lettem, Zsoké lett a fedőnevem. Még a lóversenyen is követték minden lépésemet.
– Kik figyelték meg? Voltak közöttük barátok?
– Sokan figyeltek, de nem a barátaim. Visszatérve a monori tanácskozáshoz: annak akkor nem volt közvetlen következménye, de egy évre rá, 1986-ban meghívtak Amerikába. Püski Sándorék szerveztek előadó körutat számomra. Washingtonban március 15-én Véres kard címmel beszédet tartottam egy református templomban nagy közönség előtt. Ezt a beszédemet a Szabad Európa Rádió közvetítette. Amikor hazajöttem, a pártközpontban Knopp elvtárs kérdőre vont. Mire folytatta volna, azt mondtam, állj, a Szabad Európa nem bűnös, ugyanis én járultam hozzá a beszéd közléséhez, ezért ne is kísérletezzenek azzal, hogy tiltakozzak a Szabad Európánál. Ezt szerették volna ugyanis. A beszédem nagy felháborodást keltett, mert az a vélemény alakult ki, hogy nemcsak ellenséges érzelmeket táplálok a rendszerrel szemben, hanem még be is vallom, dicsekszem vele. Halmazati büntetésül másfél évre teljes szilenciumot kaptam. Összes darabomat levették a színpadról. Ezzel viszont több időm lett az ellenzéki munkára, a lakiteleki találkozó megszervezésére.
– Az átlagember 1989-ben nemigen tudta megkülönböztetni az újonnan létrejött pártokat, nem ismerte fel a közöttük húzódó lényeges választóvonalakat. Önnek elhangzott akkor egy rádiós jegyzete, amelyben élesen elhatárolódott az SZDSZ-től és elődjétől, a demokratikus ellenzéktől, s a liberális szerveződésnek sok mindent a szemére hányt a múltból. A szabadság közelgésétől eufóriában élt az ország, sokan értetlenül fogadták, miért feszül egymásnak két antikommunista párt.
– Nem egészen erről volt szó. 1989 végén több magyar politikus, ellenzéki vezető megfordult az Egyesült Államokban, és az amerikaiak puhatolództak, hogy kire bízzák a magyar politikát. Különböző időpontokban például Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás, Kis János, Fodor Gábor és Antall József is járt Amerikában. Nem egyforma fogadtatásban részesültek. A legnagyobb támogatottsága és bázisa Kis Jánosnak és a demokratikus ellenzék tagjainak volt, hiszen csápjaikat már egy évtizeddel előbb kinyújtották: kapcsolatokat létesítettek, ösztöndíjakat kaptak, előadó körutat szerveztek számukra, többen hosszú ideig kint is laktak, egyszóval Amerika kebelbarátainak számítottak. Utólag úgy látom, hogy valamilyen ok miatt Antall mégis jobban tetszett nekik, mert egyesítette a politikájában a liberalizmust a nemzeti gondolattal, amely ha halványan is, de ott volt. Megfigyeltem, hogy amikor egyesek hazajöttek Amerikából, változtattak nemcsak a hozzám való viszonyukon, hanem a megnyilatkozásaikon is. Amikor Kis János 1989 végén hazajött az USA-ból, azt nyilatkozta, hogy lehetséges az együttműködés az MDF és az SZDSZ között, sőt egy koalíció is szóba jöhet, ehhez azonban az kell, hogy Csurkát távolítsák el az MDF vezetéséből. Mert ilyen nacionalista – antiszemitát akkor még nem mondott – elem nem lehet abban a pártban, amellyel ők szövetséget akarnak kötni. Ez világosította meg az elmémet, és csak ezután következtek az én nyilatkozataim, írásaim, jegyzeteim, így a Vasárnapi újságban elhangzott is. Aztán 1990. január 14-én felolvastam a Vasárnapi újságban a Jönnek a Kun Bélák című jegyzetemet. Emiatt újságcikkek százai fordultak ellenem, akkor lettem antiszemita, és sajnos az MDF sem állt mellém.
– Mivel bőszítette fel ez a jegyzet politikai ellenfeleit?
– Azt mondtam: vigyázzunk, mert visszajönnek a Kun Bélák, a kommunisták, visszajön a Kun Béla-rendszer, mindaz, amit Kun Béla fémjelez.
– Ez az ország meg akart szabadulni a szovjet irányítástól. Miért akartak volna bárkik is egy másik nagyhatalom árnyékába húzódni? Komolyan mondja, hogy az amerikaiak határozták meg, hogy ki legyen a kormányfő?
– Beleszóltak a belpolitikai folyamatokba. Mark Palmer volt akkor a budapesti amerikai nagykövet, és e tevékenysége miatt kénytelenek voltak az amerikaiak innen visszahívni.
– Ön nemcsak az SZDSZ politizálásával volt elégedetlen, mutatott rá a szándékaira, hanem a saját pártjával, az MDF-fel is szembefordult. Miért?
– Ez is a jegyzetem fogadtatásával kezdődött, majd a Magyar Fórumban megjelent Apák és fiúk írással folytatódott, amelynek a szerzője nem én voltam, bár helyet adtam neki a lapomban, és vállaltam érte a felelősséget. Az SZDSZ a Duna-gate-ügy kirobbanása után nagy népszerűségre tett szert, éppen ezért szemfelnyitó fordulatot jelentett ez a cikk, mivel az emberek közül sokan rájöttek, hogy mi történik körülöttük, és emiatt az MDF megnyerte a választásokat. Az SZDSZ és körei, a neoliberálisok ezt soha nem bocsátották meg nekem.
– Mi volt abban az írásban?
– Például az, hogy a demokratikus ellenzék tagjai, az SZDSZ vezetői, akik ott szerepeltek a választási plakátokon, túlnyomó többségükben egykori kommunistáknak, belügyeseknek, pártembereknek a gyermekei. Ők a párt és Aczél elvtárs védelme alatt álltak.
– Miért bűn, hogy kinek ki az apja?
– Arról senki sem tehet, az nem bűn, csak ezek voltak a tények. Mint ahogy nem volt véletlen, hogy Kádár rendőrei Demszkyvel, Rajkkal vagy Harasztival végül is kesztyűs kézzel bántak. Az én bűnöm volt nagy, mert ez a cikk megfordította a választás menetét. Ellenkező esetben az SZDSZ megnyerhette volna a választásokat. Az miért volt baj, hogy az emberek megtudták, kik ők, milyen háttérrel rendelkeznek? Az SZDSZ szellemi atyjának anyukája 1957-ben az írószövetség fő pártembere, belügyi igazgatója volt, miközben mi, írók, többen börtönben voltunk. Jó néhány szabad demokrata politikus apja ÁVH-s tisztként, verőlegényként szolgált.
– Az MDF és Antall József ellen miért lépett fel később?
– Sem a pártom, sem Antall József ellen nem léptem fel, csupán azt mondtam, hogy változtassunk a politikánkon. Egyébként az egész 1991-es év annak a vitának a jegyében telt el, hogy kiegyezzünk-e a nómenklatúrából lett burzsoáziával, a volt kommunista, bűnös privatizációból meggazdagodott milliomosokkal, vagy sem. Én azt mondtam, hogy nem, mert az a Magyar Demokrata Fórum halálát, bukását és a rendszerváltás visszafordítását jelentené. Kisebbségben nem maradtam, mert az MDF népi szárnya mellém állt. Mégis Antall győzött, mert úgy tett, mintha egyetértene velünk, de az MDF–SZDSZ paktum és Antall minden intézkedése ennek a kiegyezésnek a szolgálatába szegődött. Aztán mindennek az összefoglalását megírtam egy tanulmányban, a Magyar Fórum 1992. augusztus 20-i számában Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán címmel. Ennek a kizárásom lett a következménye. Én tehát nem fordultam szembe Antall-lal, csak azt akartam, hogy belülről változtassuk meg az MDF politikáját.
– Ezt hogyan képzelte?
– Ha kell, vigyük ki az utcára az embereket, ne adjuk oda az SZDSZ-nek a tömegtájékoztatást, a televíziót, a rádiót, az újságokat. Azt javasoltam, hogy vizsgáljuk ki, hogyan került az összes vidéki lap az MSZMP segédletével a szocialistákhoz és a szabad demokratákhoz hű emberek kezébe. Nem akarták megérteni. Előzőleg – nem véletlenül – elvették tőlem a megszólalási lehetőséget a Vasárnapi újságban, sőt anyagi okokra hivatkozva meg akarták szüntetni a Magyar Fórumot is.
– Antall József miniszterelnök felkészültsége, szónoki képessége számomra felüdülést jelentett az előző évtizedek politikusainak megszólalásai után. A hazáról, a történelmi múlt dicső példáiról szakavatottan beszélt. Hazafinak, nemzeti érzelmű, magyar embernek tartottam.
– Kétségtelenül az volt, amikor kijelentette, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke szeretne lenni.
– Fontos kijelentés volt.
– Fontos, de mi történt utána? Megkötötték az alapszerződést azzal az Ukrajnával, amely akkor még nem is létezett, és amely etalonja lett a következő alapszerződéseknek, amelyeket már Horn Gyula és kormánya követett el. Tehát lehetett Antall kijelentése gyönyörű, de utána az alapszerződés bűn volt, és a többi alapszerződés is, mert a határokon túl élő magyarságnak óriási hátránya származott belőle. Világos volt, hogy a szomszédok a szerződés egyetlen pontját sem fogják betartani.
– Miután elkezdte szervezni a Magyar Út Köröket, majd megalapította a MIÉP-et, azt mondták, hogy jelentős szerepet játszott az MDF szétverésében.
– Mondták, de ez nem igaz. Engem kizártak, nem én léptem ki. Először Antall József miniszterelnök az MDF parlamenti frakciójának szinte minden egyes tagját behívta a szobájába, és elébük tett egy papírlapot: Alulírott Boros Péter belügyminiszter „kérésére igazolom, hogy Csurka István rajta van az ügynöklistán”.
– Ez valóban megtörtént?
– Valóban. Az, hogy én mindezt megírtam, a parlamentben pedig elsőként elismertem, hogy 1957-ben Kistarcsán az internálótáborban aláírtam, de nem jelentettem soha, nem érdekelte őket. Ugyanakkor az átvilágítóbíróság is igazolta, hogy nem tettem semmit. Viszont ezzel a papírral nagyon jól lehetett szolgálni a lejáratásomat. Kizártak a frakcióból, aztán még a tavasz folyamán, 1993-ban összehívták az MDF választmányát, a vezérkart Balatonföldvárra, ahol kizártak a pártból is.
– Azért az nem volt szép, hogy a gyógyíthatatlan beteg, de államférfiként helytálló Antall Józsefet felszólította, hogy mondjon le.
– Ez sem teljesen így volt igaz. Amikor az MDF elnöksége 1990 elején elnökké tette Antallt, nem tájékoztatott bennünket arról, hogy súlyos betegsége van. S ezt a súlyos betegséget azok az orvosok kezelték, akik Aczél György legszorosabb baráti köréhez tartoztak.
– Ezzel mit akar mondani?
– Kérem, ha engem valakik miniszterelnöknek jelölnek, és nem mondom meg nekik, hogy ez a helyzet, viszont az ellenségeink tudják, ott nincs valami rendben. Antall Józsefet 1990 májusában kinevezték miniszterelnöknek, majd szeptember–októberben kórházban kezelték, aztán a taxisblokád idején a televízióban elhangzott a „pizsamás” nyilatkozata. Én már mindent tudtam 1992-ben, és nem a sérteni vágyás céljából írtam a látleletemet a Magyar Fórumban, hanem azért, mert tulajdonképpen én voltam a sértett fél. Nem tudom elképzelni, hogy ha engem felkérnek egy ország vezetésére, ne mondjam meg az igazat politikustársaimnak. Mindezt súlyosbította, hogy akik kezelték, azok jobban tudták, mi a valós helyzet, és szétvitték a betegség hírét. Ennek ellenére a lehető legnagyobb tapintattal írtam meg néhány gondolatomat.
– Kik jelölték Antall Józsefet az MDF elnökének és miniszterelnöknek? A hetek?
– Közülük öten, Csoóri Sándor, Csurka István, Kiss Gy. Csaba, Für Lajos és Fekete Gyula támogatták a jelölést, Lezsák és Bíró nem. Bíró Zoltán nem szólt hozzá. Őt botorul leváltottuk elnöki tisztéből, mert azt hittük, hogy mint volt párttag megnehezítheti az MDF politizálását. Mérlegeltünk, latolgattunk, de ezt sajnos nem mertük vállalni.
– Most, 2005 májusában, visszatekintve az elmúlt tizenöt évre, nem érzi úgy, hogy zsákutcába került?
– Nem kerültem jobban zsákutcába, mint azok, akik bent maradtak az MDF-ben és azok, akik felléptek ellenem. Végül is az egész magyar élet, a magyar politika került zsákutcába. De van kiút. Azért adtuk ki az Új lakiteleki nyilatkozatot, hogy felhívjuk a maradék magyar értelmiség figyelmét
origo.hu
Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó
