Én meglehetősen szkeptikus vagyok az új családtámogatási rendszerrel kapcsolatosan – osztja meg aggodalmait Kurgyis Andrásné Debreceni Márta, aki szegény református lelkészi családból származó legkisebb gyermek lévén egy kis takarékosságtól nem ijed meg, ám a porhintést meglehetősen nehezen viseli. – Az addig teljesen rendben van, hogy megemelkedik a családi pótlék, vagyis 21 helyett 42 ezer forintot fogunk kapni. Az viszont már koránt sincs, hogy ezzel párhuzamosan a mostani tízezerről négyezerre akarják csökkenteni a gyermekenkénti adókedvezményt. Ezzel ugyanis egy olyan háromgyermekes családtól, mint amilyen a miénk, máris visszavettek az odaígért plusz 21 ezerből 18 ezer forintot. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a miniszterelnök úr elképzelései szerint a családi pótlék tervezett emelése lehetővé teszi az összes többi támogatás megszüntetését. Ha ezt komolyan gondolják, akkor mi az adókedvezmény mellett elesünk az ötvenszázalékos gyermekétkeztetési támogatástól – ez havi 11-12 ezer forint többletkiadás, illetve a tankönyvtámogatástól, ami ugyan egy évben egyszer időszerű, ám akkor három gyermek esetében harminc-negyvenezer forint kiadástól kímél meg bennünket. Ez minden, csak nem családközpontú támogatási rendszer. Ez egyszerűen csak becsapás.
Hasonlóan látja a dolgot Kurgyis András, a családapa is, aki különösen az adókedvezmény csökkentésére vonatkozó „népjóléti” intézkedéstervezetet nehezményezi. Érthető az elkeseredése, hiszen az idén is csak azért mutatkozik némi esély arra, hogy egy szerény nyaralást megengedjenek maguknak, mert ötven-hatvanezer forintnyi adó-visszatérítésre számíthatnak. Szigorúan ismerősökhöz készülnek, hiszen kereskedelmi szálláshelyet nem tudnának megfizetni, így viszont, hogy csak az étkezésre és az útiköltségre kell költeni, van némi esélye a nyaralási tervnek. A közlekedés persze tartogathat váratlan meglepetéseket, amelyek finanszírozása már messze meghaladja a Magyarországon már alsó középosztálybélinek számítható 200–250 ezer forintos családi büdzsé szűkös lehetőségeit.
De hasonlóan csak kölcsönből tudták finanszírozni a síelést is. – Örülök, hogy belevágtunk, és elmentünk az iskolával Kassa környékére – mondja Kurgyis András. – A gyerekek sportos alkatúak, és nagyon ügyesek, öröm volt őket nézni. Eddig még soha nem engedtünk meg ilyen luxust, pedig már közel vagyunk az ötvenhez. Nem is ment erőfeszítés nélkül, százötvenezer forint kölcsönt voltunk kénytelenek kérni. Nem kenyerem a panasz, sok mindent megéltem gyermekkoromban is, hiszen ötgyermekes lelkészcsalád gyermekeként nemigen dúskáltam a földi javakban. Bejártuk Tolnát-Baranyát, apám a legkisebb Dráva menti faluból egy nagyobba, majd még nagyobba költöztetett bennünket, hogy valahogy megéljünk. A nagyobb gyülekezetek sem voltak gazdagok, s apám részes aratóként, takarékszövetkezeti tisztviselőként, benzinkútkezelőként dolgozott, hogy a szerénynek is csak jóindulattal nevezhető fizetését kiegészítse. Mondom, sok mindent megéltünk, de azzal a fajta képmutatással, amit ebben a családtámogatási reformban felfedezni vélek, nemigen találkoztunk a legnehezebb időkben sem. Nincs más üzenete, mint az, hogy ránk eddig sem számíthattál, és ezután sem számíthatsz.
A Kurgyis család valóban nem vár külső segítséget, abból építkeznek, amit mélyen hívő családjukból hoztak. Ez ad erőt ahhoz, hogy nemet mondjanak a gyermekek extra igényeire, hogy megértessék: nyolcévesen még nem kell az embernek mobiltelefon. Hogy olyan életformát alakítsanak ki, amelyben nem az éjfélig tartó tévébámulás ad „értelmet”, hanem az együttlét, az évi két-három közös kimozdulási alkalom és a zene. – Magam karnagyként keresem a kenyerem, a feleségem meg évekig énekelt a kántusban. Igaz, akkor még én is énekeltem. Nekem tenor hangom van, neki pedig alt, így egymás mellett álltunk – emlékezik vissza a 16 évvel ezelőtti leánykérésre a családfő. – A zene természetesen benne van a génjeinkben, szerves része a mindennapjainknak. Nem is kérdés, hogy mindenki naponta rendszeresen gyakorol, s így az idén odáig jutottunk, hogy a zeneiskolai záróvizsgán a három gyermekünk közös produkcióban léphetett fel. András és Márta hegedül, Palika pedig csellózik. Óvodában kezdték, itthon is megkapják a szakmai segítséget, így lassan hajlunk a biztatásra, hogy akár a profi zenészi pálya is nyitva állhat előttük.
Este van, elmúlt fél kilenc, a gyerekek láthatóan álmosak. Kiderül: a zenekari próbák, a sport – utóbbi különösen a nagyobbik fiúnál, Andrásnál nyom komolyan a latba, hiszen ő kosarazik és focizik is –, a tanulás kimeríti őket, így legkésőbb fél tízkor már alszanak. Hétköznap tévé nincs, közös olvasás viszont igen. A felnőttek nyugodtak, a gyermekek szépek, kiegyensúlyozottak. A szegénység is csak akkor jut eszükbe, ha valamiről tényleg le kell mondani. Most például a közös nyaralásért egy kollégákkal együtt tervezett svájci kirándulásról. Ami nagyon jutányos lett volna: a két felnőtt egy hetet tölthetett volna el Helvéciában a testvériskola vendégeként fejenként harmincezer forintból. Éppen annyiból, amennyit a család az idei közös nyaralásra fordítani tud.
origo.hu
Két tehervonat szakított szét egy átjáróban elakadó autót Komáromnál
