Agyonlőtt édesapám és a „felszabadítók”

A Magyar Nemzetben április 22-én jelent meg Muszatov orosz nagykövet úr levele az 1944–45. évi szovjet felszabadításról. Szomorú egybeesés: hatvan éve, 1945. április 22-én ölték meg a fosztogató szovjet katonák édesapámat, Rákosfalva rendőrparancsnokát. Holttestét Vorosilov marsall utasítására elvitték, és a Kerepesi úti temető árkában elásták. A követség irattárában biztosan találni feljegyzést arról, amikor anyámat Vorosilov marsall ki- vagy meghallgatta. Tizenhat évesen én vele voltam.
Az ostromot a Fogarasi út–Kerepesi út környéki kis házakban éltük át. Errefelé január 5–10. között folytak a harcok. Ezután a szovjet és a román katonák durvaságai elől (nők meggyalázása, polgári személyek lelövése) több családdal együtt elmenekültünk. Nyolc-tíz napig Nagytarcsán húztuk meg magunkat. Hazafelé jövet, majd utána még hetekig láttuk a Kerepesi úton vonulni a tízezerszámra összeszedett polgári személyeket. (Meg tudom különböztetni a polgári személyt a német vagy a magyar katonától.) Engem alig 16 évesen napokig dolgoztattak a sashalom–mátyásföldi reptéren. Mikor elterjedt a híre, hogy nem engednek haza, egy este a barátommal együtt megszöktünk. Nagybátyámat civilként Fejér megyéből hurcolták el. Szóval összejön a több százezer elhurcolt civil. Évekig tartó szenvedéseikről most ne beszéljünk! Ennyit a „felszabadulásról”.
A múlt csak az igazsággal való szembenézéssel zárulhat le. Az eltelt 15 évben tudomásom szerint csak egy ember, Jelcin elnök követte meg az áldozatokat. Ha a nagykövet úr tárgyilagos, akkor belátja, hogy a magyarok döntő többsége nem felszabadulásként élte át 1944–45-öt. Legfeljebb a náci megszállókat váltotta fel a szovjet megszállás. Mint ahogy – s ebben egyetértünk – most másik nagyhatalmi iga van rajtunk.
És végül egy személyes kérés. Járjon el az orosz nagykövetség a magyar kormánynál, hogy a Szabadság téri felszabadulási emlékművet helyezzék át a köztemetőbe. Oda, az áldozatok – ahogyan Muszatov úr írja –, a 200 ezer hős szovjet katona emlékére én is viszek egy szál virágot. Remélve, hogy Muszatov úr eljön velem, és az apám agyonlövése helyszínén felállított emléktáblánál hasonlóképpen elhelyez egy szál virágot.
Paál István Budapest