Az 1993/94-es szezontól EHF-kupaként jegyzett sorozat döntőjében eddig nyolcszor szerepelt magyar csapat, és a Debrecen két (1995, ’96), valamint a Dunaferr egy (1998) elsősége mellett a mieink ötször veszítettek finálét. Méghozzá mindannyiszor dán riválissal szemben, és e félsikerből az ETO-nak már háromszor (1999, 2002, 2004) kijutott. Ám a győrieknél a hármas szám napjainkban egészen más képzetet kelt: egyrészt a Magyar Kupa után az idén szeretnék megnyerni a bajnokságot és az EHF-serleget is, másrészt a szezonban eddig háromszor találkoztak a Cornexivel, és mindháromszor meg is verték őket, kétszer ráadásul Székesfehérváron.
Az előzmények ismeretében tehát Róth Kálmán együttese számít esélyesebbnek, még akkor is, ha klasszis beállósa, Djokic még mindig sérülésből lábadozik, a csapat legutóbb Dunaújvárosban simán, hat góllal kikapott, és a kupafinálét, csakúgy mint az előző három alkalommal, ezúttal is otthonában kezdi. Ami persze nem feltétlenül hátrány, hiszen április 20-án 35-24-re intézte el pályaválasztóként a Cornexit.
Nem is az a meglepő, hogy a győrieket óvatos derűlátás jellemzi, inkább az, hogy a fehérváriak előzetes nyilatkozataikban mintha máris az ezüstöt fényeznék. Az eddig megtett utat méltatják (okkal), és a favorit vetélytárs elleni finálét csak afféle ráadásként kezelik (oktalanul). Miközben a visszavágót a hatalmas érdeklődés miatt megszokott pályájukról a jégcsarnokba viszik, és a belépőjegyek árát is szépen megkérik… Pedig nehezen érthető a kishitűségük, hiszen a romániai, dévai Demin, a német Frankfurter HC, a norvég Byasen, a dán Horsens és a Ferencváros eltakarítása komoly erőt és bizakodási alapot jelent. Az ETO ezzel szemben kudarccal kezdte a kupaidényt, hiszen az ukrán Zaporizsja a BL-selejtezőből ejtette ki, illetve „le” az EHF-kupába, ahol aztán nem könyörült a lengyel Lublinnak, a dán Vagnak, a romániai, szilágysági Silcotub Zalaunak és a német HC Leipzignek sem.
Mint a bevezetőben említettük, eddig sem a Győr, sem a Cornexi nem nyert még semmilyen trófeát, egy kétszeres EHF-kupa-győztes mégis pályára lép a május 15-i és 22-i párharcban. Siti Bea ugyanis 1998-ban a Dunaferr, 2002-ben pedig a dán Ikast színeiben volt a diadal részese, a három évvel ezelőtti fináléban éppen a Győr ellen. Azt még felidézni is hátborzongató, hogy az Ikast félúton a győzelem felé 43-20-ra elsöpörte a Cornexit is.
A kézilabdás kupatörténelem első színmagyar döntőjében hasonló különbség kizárt; ha a Győr képes is 23 góllal nyerni, a Cornexi nem képes 23-mal kikapni.
origo.hu
Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó
