Dupla kassza

Paul Martin liberális kormányfő bizalmat kért legutóbbi beszédében a kanadaiaktól. Olyasmire tartott igényt, ami pillanatok alatt elpárologhat, ugyanis a bizalom mulandó dolog. A pártok finanszírozása még a tengerentúlon sem patyolatfehér, de hogy erre valóságos korrupciós rendszert hoztak létre, az még a kanadaiakat is meglepte.

Képtelen a munkájára összpontosítani a kabinet, szétzilálódott a parlament, a kormánypárt sohasem látott mélyrepülésben van a közvélemény-kutatások szerint. Ám a kormányfő további megértést kér a választópolgároktól. Kanadában tíz év óta nem állt ki a miniszterelnök ilyen széles nyilvánosság elé, mint április második felében: minden nagy nemzeti televíziós csatorna főműsoridőben közvetítette a bocsánatkérését, mert a kormányzó liberális párt hosszú évekig korrupciós ügyletekből tartotta fenn magát.
Paul Martin kanadai kabinetje számára, amely a tavalyi választások óta eltelt kevesebb mint egy esztendőben kisebbségben kormányozza az országot, eddig „szívélyes egyezség” létezett. De a paktum, amelynek révén a liberálisok békében irányíthatták az országot, megszűnt. Az egyre terebélyesedő politikai válság miatt mára már a liberálisok elvesztették a parlament ellenőrzésének képességét. A miniszterelnök, látva a helyzet komolyságát, beszédében ígéretet tett arra, hogy az általa korábban kijelölt vizsgálóbizottság jelentésének közzététele után egy hónappal kiírja az új választásokat. A megfigyelők szerint erre jövő januárban vagy februárban kerülhetne sor.


Ennyi időt adni egy tehetetlen és korrupt kormánynak? – mordultak fel az ellenzék hívei, akik még az idén nyár elején akarnak választani, érezve a liberálisok feltartóztathatatlan szétesését. Szó sem lehet arról, hogy ennyi ideig várjunk – hangzik konzervatív körökből, és ennek érdekében meg is tesznek mindent: a kanadai szövetségi parlamentnek legkésőbb május 18-ig kell szavaznia a bizalmatlansági indítványról. Ha a szavazáson megbukna a kormány, akkor még ebben a fél évben, mégpedig június 27-re ki kell írni az előrehozott választásokat. A Martin-kormány napjai meg vannak számlálva.
De milyen zűrös ügybe keveredett a Kanadai Liberális Párt? A 32 milliós, területileg hatalmas észak-amerikai országot immár 12 éve irányítják a liberálisok. A tavaly nyári választásokig biztos többséget élveztek a parlamentben, azt követően szorultak kisebbségbe, de még így is, kisebbségben is megtarthatták kezükben a kormányrudat a kanadai belviszonyok megosztottsága miatt. A liberálisok korrupciós ügyéről már három éve szállingóztak a hírek, épp ez volt az oka a párt egy esztendővel korábbi gyenge teljesítményének.


Tavaly nyáron a korábbi pénzügyminiszter, az új pártelnök, Paul Martin került kormányra, és úgy döntött, hogy bizottságot jelöl ki, amely – John Gomery szövetségi bíró vezetésével – végre pontot tesz az ügy végére. Azt természetesen Martin sem sejthette, hogy az általa eldobott bumeráng saját pártjában végez borzalmas pusztítást. A korábban kedélyesen zajló meghallgatások után azonban az utóbbi hetekben a bizottság előtt megjelent tanúk fölöttébb érdekes dolgokat kezdtek mondani. A különböző reklámügynökségek vezetői már-már megszokottá vált, kiterjedt korrupcióról számoltak be. Valóságos politikai maffia működött, amelynek célja a liberális párt kaszszájának feltöltése volt.
A kormányzati szervek 1995–2003 között a Jean Chrétien miniszterelnök nemzeti egységprogramját népszerűsítő reklámkampányból a költségvetési év végén megmaradt pénzeket – mindenféle valódi munka teljesítése nélkül – átutalták a megbízható hirdetési cégeknek. Főként Québec tartománybeli reklámvállalkozások vettek részt a megvesztegetésekben, pénzmosásokban, fiktív alkalmazásokban. Hogy miért québeciek? Mert itt korábban két népszavazást is tartottak arról, hogy a tartomány kiváljon-e az országból. Hol, ha nem itt kellett erősíteni a kanadai egységtudatot?! És mindemellett hamis számlákkal törvényesítették a liberális pártfinanszírozást a közpénzekből.
A tanúk elmondása alapján a rendszer évekig olajozottan működött: a kormányzati átutalásokat követően természetesen mindig megjelentek a liberális párt pénzbegyűjtői, akik az adott összeg nagy részét magukkal vitték. A korrupció mértékét ma még senki sem meri megbecsülni, de az már biztos, hogy legalább tízmillió kanadai dollárra rúg a végösszeg.
Paul Martinnak azért is különösen kényes az ügy, mert pénzügyminisztersége alatt is történtek hasonló visszaélések. Mint mondja: nem volt elég éber. El kellene hitetnie, hogy ő nem volt személyesen érintett a pártfinanszírozás e különös módjában, és valóban semmit sem tudott az egész korrupciós ügyletről. Ez bármilyen tehetséges politikus számára már-már megoldhatatlan feladat. A kanadai választópolgároknak csupán töredéke hiszi el azt, hogy a miniszterelnök ártatlan a botrányban. „Gomery bírónak december 15-i határidővel kell letennie a végső jelentést az asztalra. Hagyjuk nyugodtan dolgozni – fejtette ki a közvélemény megnyugtatására a miniszterelnök. – Ha egyetlen dollár is megengedhetetlen módon került a liberális párt kasszájába, azt visszatérítjük a kanadaiaknak.”
Az állampolgárok szerint viszont a pénznél sokkal fontosabb dologról van szó: egy párt becsületéről. A hosszú évekig zajló bűnüggyel választók millióit érte arculcsapás – mondják a szakértők a liberálisok tekintélyvesztését szemlélve a közvélemény-kutatási mutatókban. A liberálisok jelenleg mintegy 20 százalékot tudhatnak a magukénak a felmérések szerint, az egész országban 12 százalékpontnyit vesztettek, míg a francia nyelvterületeken 12 százalék volt a legkiemelkedőbb arány.
Az egyetlen reménysugár a Martin-kormány számára az, hogy a kanadaiak többsége nem akar újra szavazni. Úgy tartják, hogy nekik elég volt a tíz hónappal ezelőtti voksolás, a választás amúgy is drága mulatság. Ebbe a tömegigénybe kapaszkodik Paul Martin kormányfő is a voksolás minél távolabbi időpontjának megjelölésekor, hátha az idő hoz számára kedvező fordulatot. A politikában mindig annak van előnye, aki saját tervvel áll elő, meghirdeti saját menetrendjét, nem pedig annak, aki hagyja magát sodortatni a kiszámíthatatlan fejleményekkel. Martin is valami ilyesfélében bízik, hogy az elkövetkező hónapok alatt visszanyerheti a kezdeményezést.
A Gomery-bizottság előtti meghallgatásokon azonban korántsem volt mindenki olyan bőbeszédű, mint akik részletes vallomást adtak az elkövetett bűncselekményekről. Egyes politikusok már-már olyan mértékű memóriazavarról tettek tanúbizonyságot, hogy klinikai kezelésük azonnal indokolt lett volna. A bírók egyébként a zen buddhistákat megszégyenítő türelemmel követték a vallomásokat, amelyekben találkozhattak az Alzheimer-kór mindenféle fokozatával. Volt olyan kihallgatott reklámfőnök, aki tökéletesen be tudott számolni a kilencvenes években alkalmazott nyomdatechnikai eljárásokról, viszont arra nem emlékezett, hogy telefonon körülbelül hányszor és miről beszélt az akkori miniszterelnökkel, Jean Chrétiennel. Sokan orvosi szakvéleménnyel igazolták részleges és időleges memóriazavarukat, amely főként akkor állt elő, amikor a bírák Jean Chrétiennel való kapcsolataikról érdeklődtek. A volt kormányfő egyébként már viszszautasította a vizsgálóbizottság munkáját, mondván, hogy annak elnöke elfogult, és előre lehet látni következtetéseit. A meghallgatásokat heteken belül befejezi a Gomery-bizottság, több mint fél éve van a végleges jelentés elkészítésére, úgyhogy – illedelmesen – akár gyorsításra is fel lehetne kérni.
Hamarosan szavaznak az ottawai szövetségi parlamentben a bizalmatlansági indítványról, amelyet személyesen Stephen Harper, a konzervatív párt elnöke nyújtott be a kormány ellen. A szavazás kimenetele azonban nem egészen kiszámítható. A kanadai szövetségi parlament alsóházának 308 tagja van. A liberális párt a baloldali Új Demokrata Párttal közösen 151 hellyel rendelkezik, plusz a parlament elnökének és a három független képviselőből kettőnek a szavazatára számíthat. Ezzel elméletben 154 szavazattal rendelkezne, míg az ellenzéknek, vagyis a konzervatívoknak és a Québeci Blokknak, megfejelve még egy független képviselővel, ugyancsak 154 szavazat jutna.
Ám korántsem biztos, hogy az Új Demokrata Párt a mindent eldöntő szavazásnál a Kanadai Liberális Párt oldalára áll. A tömörülések vezetői között megkezdődött az egyeztetés. Az új demokraták érzik, hogy a liberálisok szorult helyzetéből kivételes előnyt kovácsolhatnak maguknak, ezért a költségvetés megváltoztatását, újabb adókedvezményeket kérnek a kormánytól, amely természetesen megpróbál kitérni az eddigi politikáját megkérdőjelező kérés elől. Eközben megkezdődött a liberálisoknál a képviselők lemorzsolódása, többen bejelentették, hogy átülnek a függetlenek sorába. Nem beszélve az eleve tartózkodókról vagy az olyan képviselőkről, akik betegségük miatt nem tudnak megjelenni a sorsdöntő ülésen. Mindent összevetve: aligha alakulhat ki döntetlen körüli eredmény a szavazáskor.


Mintha már a pártok is tudnák ezt: a választási kampány megkezdődött Kanadában. Soha ennyit nem lehetett látni Martin kormányfőt a tömegtájékoztatási eszközökben. Természetesen a konzervatívok is rátettek egy lapáttal, elnökük, Stephen Harper Ontarióban járt a múlt héten: jól tudja ő is, hogy népessége alapján ez a tartomány adja a képviselők harmadát a parlamentben. Korábban kiemelkedő liberális fellegvár volt a terület, most minden erővel szavazatokat kell szerezni.
A konzervatívok 35 százalékos mutatóval vezetik a pártok népszerűségi listáját, ám mégsem igazán örülnek az általuk sem várt kínálkozó esélynek. A kanadai belpolitikát követők szerint ugyanis az előző választások után nemcsak pénze nincs a pártnak, de karakteres, vonzó jelöltekben is hiányt szenved. Ha a nyár elejére írják ki az előrehozott választásokat, akkor talán még a programjukkal is adósak maradnak: a soron következő montreali kongresszusuk után pedig alig marad idejük megváltó elképzeléseik elmagyarázására. „Eljött az ítélethozatal ideje. A liberális kormány korrupt, ezért meg kell büntetnünk” – valahogy így összegezhető a több mint egy évtizede a hatalomból kiszorult konzervatívok álláspontja.
A Gilles Duceppe vezette Québeci Blokk számára, amely a tartomány függetlenedéséért küzd, a nem várt fordulat kivételes alkalmat kínálhat. A tartományban a választók háromnegyede úgy érzi, hogy az 1990-es évek második felében Jean Chrétien és a liberálisok elárulták őket. Nemcsak hazug módon becsapták az egységes országra szavazókat, de utána korrumpálták is a québecieket. A közvélemény-kutatók 1998 óta először mértek elszakadáspárti többséget a tartományban: ha ma lenne a referendum, amely Québec jövőbeni sorsáról hivatott dönteni, akkor a megjelenők 54 százaléka a tartomány Kanadától történő különválása mellett voksolna. 1995-ben pár tízezer szavazat választotta el ettől a nyolcmilliós Québecet. A francia ajkú elemzők a hirtelen fellángolásból ezen a felpörgött tavaszon úgy látják, 2010-ben kikiálthatják a független Québecet. Azért ez fölöttébb bátor jóslat, ám a jelenlegi helyzet kétségtelenül a függetlenségpártiaknak kedvez. Mint mindig is mondták, a harmadik lesz az igazi népszavazás!