Ma már közhely a magyar népesség botrányosan rossz egészségi állapotát emlegetni. Arról azonban sokkal kevesebb szó esik, hogy kisgyermekeink egészsége többnyire nagyon jó, és Európában kimagasló, 65 százalékos azoknak az édesanyáknak az aránya, akik legalább féléves korig anyatejjel táplálják csecsemőiket, sőt nyugati társaik számára elképzelhetetlen odaadással maradnak otthon a kicsivel az első években. Társadalmunkban még mindig legfőbb értéknek számít a gyermek. És ez nagyrészt a védőnőknek köszönhető, akikkel mindenki találkozik többször-kevesebbszer élete folyamán, mégis kevesen sejtik, hogy milyen sokat és pontosan mit dolgoznak.
Gyuris Jolán, a Csongrád megyei Forráskút védőnője nap mint nap arról beszél a kismamáknak, mennyire fontos az első három évet együtt tölteni gyermekükkel, a sajátjait mégis kénytelen volt már egészen korán a nagymamára, majd a bölcsődére bízni, ugyanis nem volt, aki elvégezze helyette a munkáját. Forráskút kétezer lelkes község, védőnői szempontból „másfél körzet”: az utóbbi hónapokban 16-17 csecsemő, hatvan óvodás és 218 iskolás egészségvédelme nyugodott „a falu Jolikájának” a vállán, és ehhez még nem adtuk hozzá a tíz-egynéhány várandós anyukát. A védőnő hétfőn nyolc órakor kezdi a munkahetét az egészséges mamáknak és babáknak tartott tanácsadással. Délelőtt a gyermekorvossal együtt folytatja, ilyenkor adják be a védőoltásokat – a vakcinát a védőnő hozza el az ÁNTSZ-ből. Ha Jolika nem a gyermekorvossal rendel, akkor a kisgyerekes családokat látogatja, vagy az ovisokat és az iskolásokat vizsgálja. A munka roppant sokrétű: ha kell, tetvetlenítő hajmosásból tart bemutatót az anyukáknak, máskor együtt izgul a leendő mamákkal, megjelenik-e a két kék csík a terhességi teszten, másnap gyógytornászt szerez a görbe hátú gyerekeknek, aztán nőgyógyászati szűrést szervez, és agitál, menjenek is el az asszonyok. Ő segít, ha nincs, aki foglalkozzon a diszlexiás gyerekkel, végighallgat megannyi családi ügyet, fogamzásgátló szer miatt felmerült dilemmát, szoptatni tanít, bőgő gyereket nyugtat, babafőzeléket passzíroz… S örül, ha nem az ő lánya marad utolsónak az óvodában.
Gyuris Jolánnal – de tulajdonképpen bármelyik védőnővel – nyugodtan megteheti a munkáltatója, vagyis az önkormányzat, hogy nem vesz fel mellé segítséget, esetleg elvárja tőle, hogy éveken át díjazás nélkül helyettesítsen. A védőnők ugyanis általában szeretik a munkájukat. Egy felmérés szerint csak néhány százalékra tehető azoknak a száma, akik azért választották ezt a szakirányt, mert máshova nem vették fel őket. A megkérdezettek elsöprő többsége rendkívül nőies, nagy belső motivációval végezhető, érdekes, jó munkának tartja a védőnői hivatást, amelyet jó szervezés esetén össze lehet egyeztetni a saját családi élettel. Sőt a legtöbb védőnő, akinek magának is van gyermeke, azt mondja, hogy anyaként sokkal hitelesebben tud tanácsokat adni a kismamáknak. Ezek után érthető, hogy vélhetően nagyon kevés az a védőnő, aki csak azért nem megy ki meglátogatni egy kórházból hazaérkezett újszülöttet, mert lejárt a munkaideje. 1915, a Stefánia Szövetség létrejötte óta létezik magyar védőnői hálózat. Ha ma uniós polgárként egy angol vagy francia védőnő nálunk kívánna dolgozni, hosszú évekig kellene tanulnia, hogy a magyarok munkáját elvégezhesse, ilyen széles körű képzés ugyanis más országban nincsen. A kerek évforduló alkalmából vélhetően könnyekig megható beszédekben emlékeznek meg majd a hőskorról, amikor a lelkes stefániás, majd zöldkeresztes védőnők gumicsizmában és biciklivel jutottak el a legeldugottabb tanyán gőgicsélő kisdedhez is… csakhogy a világ azóta sem sokat változott. A tanyákhoz ma sem vezetnek utak, az a benzinpénz, amelyet a védőnők költségtérítésként kapnak, még csak meg sem közelíti a napról napra emelkedő üzemanyagárakat, ráadásul a szegénység és a tudatlanság még mindig szívós ellenfél.
Magyarországon 5259 betöltött védőnői állás van, és 350 körzetben helyettesítéssel oldják meg az ellátást. A települések negyedében hiányzik a védőnő, egyötödükben állandósult a helyettesítés. A városokban és a nagyobb településeken nincsen védőnőhiány, de akad néhány olyan körzet, ahol többségükben nagyon rossz helyzetű, zavaros életvitelű családok élnek, szétszórtan, egymástól bejárhatatlanul nagy távolságra, és ilyen helyre, bizony, nem megy nagy örömmel egyetlen védőnő sem, legyen bármennyire is elhivatott.
Jelenleg azonban a főiskoláról kikerülő fiatal védőnőknek csak elenyésző része tudja, hol dolgozik majd, ha lesz egyáltalán munkahelye, az önkormányzatoknak ugyanis nem kifejezett érdekük, hogy új védőnői státust létesítsenek, hiszen évről évre kevesebb gyerek születik, tehát az ellátottak köre egyre szűkül.
„Lehet, hogy a gyerek kevesebb, viszont a munka egyre több” – mondja Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, hozzátéve, hogy a védőnők nemcsak a várandós anyák és gyerekeik egészségvédelméhez értenek, hanem az egész család egészséggondozását ellátják. Tanácsot adnak az egészségkárosodások elkerüléséhez, megszervezik a szűrővizsgálatokat, meggyőzik az embereket arról, hogy vegyenek is részt ezeken, ha kell, segítenek lefogyni, megszabadulni a káros szenvedélyektől és így tovább. Tehát közvetve vagy közvetlenül kiterjed a munkájuk a körzetükbe tartozó valamennyi lakosra, ezt azonban a nyártól érvénybe lépő, pontrendszeren alapuló úgynevezett védőnői és iskola-egészségügyi finanszírozási rendszer vajmi kevéssé veszi figyelembe, ugyanis a megyei egészségbiztosítási pénztárak a várandós anyák ellátásán kívül csak a 0–16 éves korosztály gondozása után fizetnek.
Leegyszerűsítve: attól függően, hogy faluban vagy városban dolgozik-e a védőnő, kap bizonyos finanszírozást, amelyhez az ellátottak létszáma és korcsoportja szerint pontok járulhatnak. Egy védőnői körzetben átlagosan 750 pontot kell elérni ahhoz, hogy az egészségbiztosítási pénztár a mostaninak megfelelő összeget fizessen a körzet után. Még egyszerűbben fogalmazva: egy védőnőnek mintegy 250 (plusz-mínusz húsz százalék) ellátottra van szüksége ahhoz, hogy az őt alkalmazó önkormányzatnak megérje fenntartani a körzetét – a pontok után járó pénzt ugyanis nem a védőnő, hanem az önkormányzat kapja. A védőnőknek marad az eddigi közalkalmazotti fizetésük, sőt sokan elvesztik – ha eddig egyáltalán kifizették nekik – az úgynevezett területi pótlékot. Mások pedig, akiknek „vegyes” körzetük volt, tehát az iskolai védőnői munkát is ők végezték, az iskolások után járó, gyerekenként havi 60 forinttól (!) esnek el, amelyen pedig sok helyütt az iskolaorvossal is osztozniuk kellett. A védőnő ezért a pénzért végezte a szexuális felvilágosítástól kezdve a tetűvizsgálaton át az összes egészségnevelési programot, a kiskamaszok lelki támogatásáról nem is beszélve.
„Én járok utána, hogy az éjjel »dolgozó« anyuka miért engedi iskolába télvíz idején egy szál melegítőben a nyolcéves gyerekét. Én veszekszem, hogy a kövér kamaszokat ne mentsék fel tornából, az én fejem fáj, ha a hetedikes lánynak nem jön meg a vérzése, mert a mi környékünkön ezzel a szülők nemigen törődnek” – meséli Sárkány Mária hetedik kerületi iskolai védőnő, akinek arra is van gondja, hogy megetesse, megteáztassa azokat, akiknek nem csomagoltak uzsonnát.
Az új rendszer egyébként azt is előírja – nagyon helyesen –, hogy azokon a településeken, ahol nagy létszámú (nyolcszáznál több) iskolás él, nyolcszáz gyerekenként önálló iskolai védőnőt kell alkalmazni.
Két és fél milliárd forinttal több jut a védőnői praxisok működtetésére, mint eddig, szögezi le az Országos Egészségbiztosítási Pénztár részéről Kőrösi László főosztályvezető-helyettes, aki szerint az önkormányzatok kilencven százaléka az új elszámolásnak köszönhetően az eddiginél több pénzt kap a védőnői ellátás finanszírozására. A maradék egytized viszont a számításaik szerint eddig „túl volt finanszírozva”, de tény az is, hogy volt olyan önkormányzat az országban, amelyik eddig egy fillért sem kapott erre a célra. Az önkormányzatok természetesen fordíthatják bérfejlesztésre is az eddiginél több pénzt, azonban erre nagyon kevés helyen lesz lehetőség. Sokkal égetőbb gond, hogy számos helyen nincs a védőnőknek önálló tanácsadó-helyiségük, az egészséges kisbabáknak a betegekkel kell egy levegőt szívniuk. Máshol a tanácsadóból alapvető, jogszabály által előírt felszerelések, például vérnyomásmérők, mérlegek hiányoznak, ezeknek a hiányosságoknak a pótlását is a pontok után járó pénzből kell kigazdálkodniuk a fenntartóknak. Így valószínűtlen, hogy a pluszpénzt a védőnők anyagi helyzetének javítására, esetleg a hivatalból folytatott telefonbeszélgetéseik vagy a kötelezően előírt, de sok tízezer forintba kerülő továbbképzésük anyagi kompenzálására fordítják majd. Gyuris Jolán például lánykorában volt utoljára többnapos továbbképzésen, azóta nincs miből finanszírozni…
A rendszerbe kerülő többletpénzzel kapcsolatban mindenesetre megjegyzendő, hogy a 2,3 milliárd plusznak csak a fél évre jutó, arányos része vándorol a védőnői rendszerbe. Ennek értékét is jócskán csökkenti, hogy a Draskovics-csomagnak nevezett megszorítással 1,8 milliárd forintot vontak el a védőnői hálózattól.
Minden illetékes azt mondja, nem lesznek elbocsátások, sőt… Mégis: az elmúlt időszakban csak Szegeden 19 védőnő praxisa szűnt meg, illetve helyezték őket más felelős munkakörbe, így aztán mindenki kíváncsian várja, mi lesz a „másfél” körzetekkel.
Az a legszomorúbb, hogy egy-egy átszervezés előtt mindenkit – joggal – az érdekel a legjobban, mire lesz pénz és mire nem, miközben az erkölcsi megbecsülésről senki sem beszél. Jelenleg Magyarországon a védőnő az egyetlen személy, aki a várandós anya jelentkezése után a gyermek fiatal felnőtt koráig rendszeresen – és ami nagyon fontos: időnként váratlanul – jelenik meg a család lakásán, és a tanácsaival segíti a szülőket. Vagyis ő az egyetlen, aki minden társadalmi réteg életébe belelát, és ő az, aki valóban képet alkothat arról, hogy mi történik a gyerekkel. Amint egyikük meg is fogalmazta: „Elég körülnéznem, és mindent tudok a családról.” A gyermekvédelmi intézményrendszerben csak nagyon kevesen vehetik fel a versenyt tapasztalat szempontjából azzal a nagymama korú vezető védőnővel, aki a fenti mondatot mondta, kiegészítve azzal, hogy manapság ritka az olyan család, amelyik meg tudja fizetni, hogy gyerekorvos jöjjön a házhoz, és ő véleményezzen minden pörsenést. A védőnőnek viszont ez a kötelessége ingyen. Nem nehéz tehát belátni, hogy ő az egyetlen, aki tudomást szerez arról, ha egy gyereket elhanyagolnak, bántanak, veszélybe sodornak a szülei. De azt is ő veszi észre, ha az anya depressziós, nem alkalmas a kisgyerek ellátására, ha megoldhatatlan problémákkal küzd. A különféle mentálhigiéniai felmérések azt mutatják, hogy ennek az anyacsoportnak az aránya lassan megközelíti a tíz százalékot.
Gyuris Jolán hivatalból hetente egyszer, a gyakorlatban többször is leül a falu összes gyermekvédelemben dolgozó illetékesével, és megbeszélik, melyik családnak milyen segítségre van szüksége. Ehhez képest a családon belüli erőszak elleni küzdelem élharcosainak eszükbe sem jut fellépni a védőnők megbecsüléséért, ellenkezőleg: Herczog Mária szociológus a Népszabadságnak azt nyilatkozta a védőnőkről, hogy „fogalmuk sincs, mikor kellene beavatkozniuk, azt pedig még kevésbé tudják, hogyan tegyék”. Nos, ki vannak képezve rá és tudják. Amerikában egy bántalmazott kisgyermek esete miatt felelősségre vonták az illetékes családgondozót, akinek észre kellett volna vennie, hogy valami nagyon nincs rendben a szülőkkel. A családgondozó azzal védekezett, 15 család van rábízva, hogy tudna mindegyikre figyelni. A gondozót nem büntették meg, viszont csökkentették a rá jutó családok számát. Magyarországon, mint már említettük, legalább 250 gondozottra van szüksége egy védőnőnek ahhoz, hogy állását megtarthassa. Az iskolai védőnőnek nyolcszázra… Mindezek ellenére, ha kisgyereket bántanak, a védőnők egy emberként hördülnek fel: hol volt a kollégájuk?
„Velem megesett, hogy sírva, szaladva vittem a karomban orvoshoz egy kisbabát, akit megvertek a szülei. Én nem tudnék este elaludni, ha egy gyerek is lenne, akinek nem segítettem” – mesélte egy szegedi védőnő. Ma senki sem kötelezhető arra, hogy beengedje a védőnőt, és a közeljövőben sem tervezik a kötelezővé tételét.
Neményi Mária szociológus néhány éve Egy határszerep anatómiája címmel tanulmánykötetet szentelt annak, hogy a védőnők romaellenességét bizonyítsa. Azonban a megszólalók kivétel nélkül arról beszéltek, hogy a cigány kismamákkal nagyon ritkán van problémájuk, hiszen nagyon gyerekszerető közösségben élnek, ám annál gyakrabban mutatnak ajtót nekik a „felvilágosult”, tudálékos anyukák, akiknek „ne mondja meg senki, mit hogyan kell csinálni”.
Körzet és körzet között óriási lehet a különbség: a forráskúti védőnő kismamaklubja szerdánként zsúfolásig megtelik. Az anyukák megállítják az utcán, kérdezgetik, szólnak neki, ha úgy gondolják, valaki titkolja a terhességét. A belvárosi védőnő viszont elkeseredett: e percben egyetlen anyukája sincs, aki maga főzne a gyerekének, inkább készen kapható péppel eteti. Egyre több az olyan baba, akit ellátnak ugyan, de senki sem játszik vele, inkább felpolcolják, hadd nézze a „mesét”. Sokszor azt sem tudni, ki az apa, velük él-e egyáltalán. Megjelentek a drogos mamák és a képernyőfüggők, akik akkor is a tévét bámulják, amikor szólnak hozzájuk.
„Régebben testi, mostanában inkább lelki kérdésekben kérnek tőlem tanácsot. Sokszor elég annyit mondanom, hogy ami a kismamát bántja, természetes dolog, mással is előfordul, nincs miért aggódni, és máris jobban érzi magát az illető – foglalja össze sok évtizednyi tapasztalatát Kauzál Andrásné védőnő. – Sok fiatal nőnek már az anyja is napköziben nevelkedett, és már ő sem látta, hogyan kell háztartást vezetni. Sokszor olyan alapvető tudnivalókat kell elmagyaráznom, mint az időbeosztás, a főzés. Gyakran az az érzésem, mintha a fiatal nők menekülni akarnának az anyaság miatt megváltozott élethelyzetből, menni, mindegy, hova, szupermarketbe, csak otthon ne kelljen maradniuk. Máskor meg belépek valahová, és azt érzem, milyen jó itt lenni, sugárzik az anyukáról, hogy minden rendben van vele. Ha nekem is van egy kis részem ebben a nyugalomban, már megérte, hogy vagyok.”
Zöldkeresztesek
Az első világháború kitörésének évében a szociális érzékkel megáldott orvos, Madzsar József hatvan önkéntes védőnővel – a csecsemőhalálozás megfékezése érdekében – várandós anyákat látogatott, és gondoskodott a szülő nők megfelelő ellátásáról. Munkájában elsősorban az Országos Anya- és Csecsemővédelmi Egyesületre támaszkodot
