A Debreceni Református Kollégium dísztermében tartott emlékülés nyitó áhítatán Bölcskei Gusztáv püspök idézte a nácizmus áldozatául esett 26 éves fiatal lelkész választott jelmondatát: Non videri, sed esse – nem látszani, hanem lenni, majd Fekete Károly, a Hittudományi Egyetem rektora méltatta a fájdalmasan rövid, ám annál teljesebb életutat. Legendás hírű teológus család egyetlen fiúgyermeke volt. Édesapja, Varga Zsigmond a nagy hírű vallástörténész profeszszor egy ideig a debreceni teológia rektori posztját is betöltötte, édesanyja pedig a nem kevésbé jelentős, Erdős família tagja volt. A család Erdélyből származott – kálvinista hagyományokkal érkeztek a kálvinista Rómába –, ahol néhány generáció alatt tősgyökeres debreceniekké lettek. Olyan családdá, ahol szigorú mércével mérték az erkölcsöt, a közösségért végzett szakadatlan munkálkodást, a példamutatást pedig elemi kötelességnek tartották.
Ahogyan két évvel fiatalabb húga, Bodonhelyi Józsefné Varga Mária mondja, az 1919-ben születetett Zsigmond komoly, a tudománynak élő fiúcska volt, aki mélyen hitt az otthonról hozott isteni igazságban. Ez a hit tartotta benne az erőt az utolsó napokban is, amikor életben maradt társai emlékezete szerint a föld alatti járatokban naponta felolvasott nekik a Bibliából. Rövid élete méltó volt a hitéhez: tanulással teológiai munkák írásával és a közösség szolgálatával telt. Országos tanulmányi versenyt nyert, kitüntetéssel végezte a debreceni református főgimnáziumot, majd teológiát hallgatott ugyancsak szülővárosában, ahol rövid idő alatt a teológus hallgatók vezérévé lett. Kitűnő nyelvtudása, nyertes pályamunkái azonban igen hamar arra érdemesítették, hogy tanulmányait külföldön, Svájcban folytathassa, ahol olyan kiválóságokkal ismerkedhetett meg, mint T. A. Wisser’t Hooft, Karl Barth, Oscar Cullmann, Baumgartner és Emil Brunner. A Genfben, Baselben és Zürichben eltöltött 1942/43-as tanévet követően rövid időre hazatért, majd az 1944-es téli szemesztert már Bécsben töltötte.
Tanulmányai mellett gyülekezeti szolgálatot is végzett, az egyik istentiszteletet követően tartóztatta le a Gestapo. Bár már korábban is figyelték, mert meg akarta szervezni a Bécsben tanuló magyar fiatalok háborúellenes mozgalmát, tragédiáját egy prédikációja alkalmával tanúsított bátor magatartása indította el. Szemtanúk viszszaemlékezése szerint az igehirdetés közepén tarthatott, amikor a templomban ülő gestepós tiszt felszólt a szószékre. „Megvonom öntől a szót.” Mire a lelkész azt válaszolta: „Önnek ehhez nincs joga, és az istentiszteletünket sem zavarhatja meg.” És folytatta a prédikációt. A nyakas kálvinista szembeszegülés nem maradt következmény nélkül: 1944. október 19-én tartóztatták le, majd Mauthausenbe, később pedig Gusenba hurcolták. Papírjára azt írták: visszatérése nem kívánatos. Utóbbi helyen halt meg tífuszban 1945 márciusában. Bűne mindössze annyi volt, hogy elítélte az esztelen vérontást, hallgatta az angol rádió híreit és nemzetiszocialista-ellenes beállítottságú volt. Ahogyan egyik fennmaradt, rádióban elhangzott prédikációjából kiderül, keresztény, művelt nyugati és szociális Magyarországot akart, és boldogabb, új Európát. Azt mondta, hinni kell abban, hogy Magyarország megfékezi a sötét erőket, megtisztul és egy osztálytalan nemzettestvér közösséget hoz létre. Hitte, az erőfeszítés, az áldozat, a szenvedés nem marad jutalom nélkül. Önmagát nem értékelte túl, azt mondta semmi fáradság nem sok a hit szolgálatában, és semmilyen áldozat nem mérhető Jézus áldozatához. Hitte, a jobb világ magvait elsősorban az ifjúság lelkében kell elvetni. Ezzel a hitével és magatartásával vívta ki a diktatúraembernek haragját is, hiszen ők szintén maguknak akarták a fiatalokat: a református gyülekezet helyett a Hitlerjugendben kívánták látni őket.
A Bécsi Egyetem Evangélikus Teológiai Karának dékánját, Gottfried Adamot, Kovács Tibor egykori teológushallgatót és a Rákosi börtöneit megjárt Bényi Árpád festőművészt követően a fiatal mártír által oly igen féltett ifjúságról beszélt Kárpátalja nyugalmazott püspöke, az ifjú Varga Zsigmond emlékülésen Bethlen Gábor-díjjal kitüntetett Gulácsy Lajos is az ünnepség zárásaként. A hétéves kazahsztáni száműzetésére emlékezve figyelmeztetett: a diktatúrák, amelyek megtörték a testet, szörnyűek és embertelenek voltak, ám nem férhetnek hozzá a hívő ember lelkéhez. A jelenkor fiataljai viszont teljesen kiszolgáltatottak az üres élvezeteknek, a drogoknak, az Isten helyére mesterséges feltolt hamisan csillogó sztároknak. Felhívta paptársait: ifjú Varga Zsigmond példáján okulva szüntelenül munkálkodjanak azon, hogy a fiatalság hittel felvértezve kerüljön szembe mindezzel, hogy ne csak elszenvedője legyen az embert fogyasztóvá süllyesztő törekvéseknek.
A hitéért koncentrációs táborba hurcolt kiváló teológusnak szülővárosa hitközsége a magyar ajkú zsidók e hét végi találkozóján posztumusz Tolerancia-díjat adományoz.
origo.hu
Sasvári Sándor megrázó vallomása: így tették tönkre a családját
