Visszajátszás visszafordíthatatlanul, emlékfoszlányokban élve. A kezdetben ott a vég, a végben ott a kezdet, a kettő akár fel is cserélhető, a dráma kezdődhet a végkifejletben, egy kiégett kapcsolatból így könnyen lehet naplementés, romantikus este. De hogyan romolhat el minden – mert ugye, ami elromolhat, az… Ugyanakkor valaminek a vége, valaminek egyben a kezdete, nincs kiszállás, pörög a kerék, hiába akarná bárki is megállítani a világot, hiszen nincsen egy biztos pont, amelyből azt ügyesen ki lehetne forgatni. Haladunk körbe-körbe, közben a sugár folyamatosan csökken, ponttá zsugorodik, s lassan talán mind eltűnünk hirtelen.
Francois Ozon új, 5´2 című filmjében egy kapcsolat, egy házasság főbb drámai jeleneteit sűríti egymásra épülő kisfilmekbe, amitől igazán érdekessé – ám korántsem egyedivé – válik a film, hogy Marion (Valeria Bruni-Tedeschi) és Gilles (Stéphane Freiss) története a válóperes ügyvéd előtt nyit, s a naplementés közös úszással, megismerkedésükkel végződik. A megkeseredett pillanattól, a közönytől, onnan, amikor már mindketten csak veszíthetnek addig a pontig, amikor még teli vannak új reményekkel. Azonban a filmet „visszafelé” nézve a boldogság pillanatai, s minden korábbi, kellemes élmény új kontextusba kerül. Ozon néhány kivételt leszámítva nem is eme boldog pillanatokra koncentrál, a kapcsolat fordulópontjait, a kizökkenéseket mutatja, de azokat is csak részben, olykor csak sejtelmesen utalva rájuk, máskor keményen az arcunkba vágva. Elejtett félmondatok, szándékos megszégyenítések mellett a feszültség ott vibrál a sorok, a képek közt.
Első pillanatra csupán egy „egyszerű”, rosszul végződő (kezdődő?) kapcsolat bemutatása a film, ám vibráló feszültsége különlegessé teszi. Sokszor nincsenek érvek, ellenérvek, semmi sem fekete vagy fehér, rengeteg kérdés megválaszolatlan marad, mint az életben. Mintha ez csak a két főszereplőre tartozna, nem külső szemlélőkre, kukkolókra, de sokszor ők maguk sem tudják, mit miért, illetve mit miért nem tesznek. Ozon kegyetlen (vagy reális?): a két ember romantikus találkozására a film végén a borús jövő kegyetlenül rátelepszik, első közös úszásuk („az élet tengerében”) a szándékosan csöpögős környezetben minden csak nem érzékeny, romantikus, reményteli. A reményből csak annyi marad: hátha együtt elsodorja őket a víz, s így örökre egymáséi lehetnek. Közben nap lebukik, s eltűnik hirtelen.
(5´2, feliratos francia film, 90 perc. Rendezte: Francois Ozon. Forgalmazza a Budapest Film.)
Francois Ozon Franciaország egyik legmerészebbnek tartott, újító szellemű rendezője. Több sikeres rövidfilmje után 1998-ban készíti el első nagyjátékfilmjét (Sitcom), egy évvel később Fassbinder drámája alapján rendezi a Vízcseppek a forró kövön című filmjét, majd A homok alatt címűt, amelyet több César-díjra is jelölnek. Legutóbbi két alkotása a 8 nő és a Swimming Pool. A 5´2-t a velencei filmfesztiválon mutatták be, ahol Valeria Bruni-Tedeschi a legjobb színésznőnek járó díjat kapta.
