Hogyan varázsolhat a Kovács Béla nevű fiktív személy nagyon is valóságos, két és fél szobás panellakásából hercig kis kenderültetvényt, amelynek szárított leveléből a marihuánát nyerik? Egy klikkelés csak a megfelelő droginformációs oldalra, és a tökéletes tudás birtokába juthatunk. A szerző(k) több oldalon át aprólékosan taglalják, milyen technikai eszközökkel, módszerekkel érhető el a legoptimálisabb eredmény. Hogyan óvják, miként babusgassuk a – szó szerint – drága termést. Egy dologról nem esik szó: a célról. És arról sem, hogy a jelenlegi hazai jogállás a kendert (cannabist) a kábítószerekhez sorolja, továbbá hogy törvényileg nem megengedett cselekményről van szó. A névtelenségbe burkolózó ötletgazdák, akik a házi termelés receptjeit közreadják, a kis- és nagykereskedők persze úgy tartják, hogy a tökéletes szellemi, testi leépülést, halált okozó anyagokhoz képest a marihuána „ártalmatlan” hangulatjavító, amivel gond nélkül együtt lehet élni. Viszont neves agykutatók, a pácienseikért valódi felelősséget érző pszichiáterek, addiktológusok épp a közelmúltban cáfolták meg mindezt. A nyilvánosság előtt beszéltek azokról az idegrendszeri károsodásokról és személyiségi zavarokról, amelyek e lágy drog huzamosabb fogyasztása során fellépnek. A kutatások alapján pedig egyre inkább eltűnni látszik az a választóvonal, amit a könnyű drogok fogyasztása és „keményebb” szerek között húzódik.
Az emberi szabadságjogokra hivatkozó libertinus körök (a kifejezés tudatos) előszeretettel hivatkoznak Hollandiára mint olyan mintára, ahol a drogfogyasztás liberalizálása és egyes szerek állami kézben tartott forgalmazása mindenki megelégedésére szolgál. De szívesen példálóznak Nagy-Britanniával is, ahol a közelmúltban szintén enyhítettek a drogtörvényeken. A valóságban ma mindkét állam ott tart, hogy visszafogja a gyeplőt. Franciaországban szintén ez a helyzet. Hollandiában például egy kutatócsoport arról számolt be, hogy a rendszeres marihuána- fogyasztó fiatalok körében megnőtt a tudathasadásban szenvedők száma. De hazai példa is van arra, hogy egyetlen ilyen cigaretta elszívására olyan fizikai tünetekkel reagált egy fiatal lány, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Már hallom is a cáfolatot: ugyan, ez egyáltalán nem tipikus. Hiszen szép számmal akadnak, akik köszönik, jól vannak, és ehhez a hazánkban még el nem ismert joghoz ragaszkodni kívánnak. Mi több, ez ügyben történt és tervezett megmozdulásaikat az emberi szabadságjogokért folytatott küzdelem örvén teszik. Ezért vonultak ki, többmilliós zenei show-val, való világbeli felpumpált szereplőkkel, zenészekkel két éve a Vörösmarty térre, ezért tömörítették az ügy élharcosait a Kendermag Egyesületbe. Ezért dobálták meg őket tojással, paradicsommal ugyanott azok, akiknek elegük volt már az álságos parádékból. És ezért karolta fel őket a Szabad Demokraták Szövetsége.
A napokban képviselőik – Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gulyás József, Gusztos Péter és Horn Gábor a drogtörvény enyhítését kezdeményezték. Igaz, törvényjavaslatukban arra hivatkoznak, mindennek csak az a célja, hogy a kábítószer-fogyasztókat ne büntessék, s az enyhítés csak azokra vonatkozna, akik csekély mennyiséget és csak személyes célokra tartanak maguknál. (A jelenlegi törvényben nem tesznek különbséget a könnyű és kemény drogok között. Bűntettnek számít és ötévi szabadságvesztéssel jár azok termesztése, tartása, előállítása, az országba való behozatala, kivitele.) Eközben, mint utaltunk rá, folyik az internetes tanácsadás, a rendőrség több tíz milliós, az országba behozott drogszállítmányokat blokkol le. Közeledik a nyár is, a többezres acidpartik ideje. És folyik a kendermagosok polgári engedelmességi akciója, a rafináltan megszervezett önfeljelentés. A marihuánát fogyasztók egyrészt nevetségessé kívánják tenni a rendőrségi eljárást, a törvényhozást, és felvonultatják az őket támogatókat. Nem kevés idő, energia és pénz mindez. De úgy látszik, van rá fedezet.
Az SZDSZ szóvivője, Gusztos Péter egyik nyilatkozata szerint Magyarországon százezrekről van szó, akik lágy drogokat fogyasztanak, csak farizeus módon nem akarunk tudomást venni róluk. Akik a törvény megváltoztatását akarják kicsikarni, azokat különösképpen az Alkotmánybíróság utóbbi döntése bőszítette fel, amelyben megszigorították a drogkereskedelemre és -fogyasztásra vonatkozó szabályokat. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet egyenesen előítéletekről és morális szempontokon alapuló tévhitekről beszélt, amelyek – úgymond – méltatlanok a testülethez. Más polgári és szakmai szervezetek, a felnövekvő generációkért felelősséget érző szülők, orvosok pedig helyesnek tartják a szigorítást. Ennek alapja az a tapasztalat, hogy szinte mindenki a könnyű drogokkal kezdi. A serdülők idegrendszere, fizikuma különösen sérülékeny, és azt is szakmai adatok támasztják alá, hogy ha valaki 25 éves koráig nem kerül be a „körbe”, később kevésbé érdeklődik a drogok iránt. Ha viszont a társadalom nem állít fel semmiféle „védőkorlátot”, félő, hogy még több lesz a tanulásra, munkára képtelen, gyógyításra szoruló vagy a végkép elvesztett fiatal.
Miközben a kendermagosok azzal hivalkodnak, hogy egyre több „híres” ember csatlakozik hozzájuk, a saját használatú anyag megszerzéséért dílerré vált fiatalok már az általános iskolásokat is becserkészték. Tény, mindez nem ma kezdődött, viszont mint a pedagógusok és szülők mondják – a nyíltan biztató, neves személyiségeket felvonultató propaganda új jelenség, amivel igen nehezen tudnak megbirkózni.
Egy budapesti peremkerületi iskola tanára így beszél idevágó tapasztalatairól:
– Ezek a felnőttek azt példázzák a gyerekeknek, hogy nyugodtan kóstolja meg a jókedvet okozó bélyeget, elszívhat egy-két füves cigit, nem lesz tőle semmi baja. Mindez szemenszedett hazugság. Egyre több az olyan gyerek, aki az órákon képtelen bármilyen együttműködésre, összpontosításra. Szinte ébren alszanak. De előfordul az is, hogy egyszer csak lebukik a fejük a padra. A szellemi szintet egyre rosszabbnak látom.
A tragédiákról kálváriáról sok olyan szülő tudna beszélni, akinek gyermeke nem tudott már megállni, akit el kellett temetni. Sokan tudnának, de kevesen képesek rá. A nevükben is szól Gáspár Károly. Ő 1998 novemberében veszítette el a fiát, aki heroinfüggővé vált. Többéves küzdelem, vergődés, a tiszta állapot és a visszaesés poklából egy film maradt „Karesz”, a fiú után, ami erről a folyamatról és a végről szól. A missziót az apa vállalta magára. Az elmúlt években több mint száz településen fordult meg. A filmet, amelyet kétszer vetített le a Duna Televízió, egyébként pedig civil szervezetek által és magánszálakon terjesztették, már nem lehet elhallgatni. És azt a dermesztő valóságot sem, amit Gáspár Károly a hazai drogállapotokról a nyilvánosság elé tár. De mindazt, amit ő képvisel, a médiában tudatosan elnyomják – mondja –, hiszen nincs mögötte sem politikai párt, és nem támogatják liberális értelmiségiek – szögezi le, majd így folytatja:
– Amikor az úgynevezett lágy drogok használatát törvényileg szabaddá kívánják tenni, és mindezt veszélytelennek mondják, tudatosan rombolnak. Voltaképpen azt hirdetik, tessék, itt egy eszköz, egy-két cigi, és máris megvan a komfortérzeted. Ha viszont ez megvan, akkor miért kellene tanulni, valamiért is küzdeni? Nem szólnak arról, hogy az így előállított kellemes közérzet ára az, hogy leszoktat az aktivitásról, az erőfeszítésről. Mindezt ráadásul épp a szabad verseny, a piaci viszonyok hívei támogatják, akik egyébként azt hangoztatják, versenyezned, egész életedben tanulnod kell, ha talpon akarsz maradni.
Nem Gáspár Károly az egyetlen, aki tartalmilag is mögöttes szándékot sejt a „biztatások” mögött. Miszerint arra próbálják ráhangolni a fiatalokat, nem a tényleges emberi tartalom, a teljesítmény a fontos, hanem a lebegés, egyfajta derűs közöny a külvilág eseményei iránt. Ha ez életformává válik, akkor a már kitanultak, az erősek, az anyagilag beérkezettek úgy irányítják őket, ahogyan nekik tetszik. Azok a művészek, írók, akik nevüket adják a hecckampányokhoz, már kialakult személyiséggel, egzisztenciával rendelkeznek, tehát megtanultak magukra vigyázni, és nem akarják kockáztatni mindazt, amit elértek. Tudják, mi a különbség a „még jó és a már veszélyes” között. Éppen ezért tisztában kell lenniük azzal is, hogy mit kockáztatnak azok, akik még tapasztalatlanok, amúgy is tele vannak problémával, még keresik az útjukat.
Érdemes egy kissé végigböngészni azt a jogi eligazítást, amit az önfeljelentők számra dolgoztak ki. Profi munka. Szól a „bevállalási szintről”, a feljelentés tartalmáról, az eljárási és egyéb következményekről. Az útmutató szerint például azt kell mondaniuk, hogy a fogyasztás otthon, egyedül történik. Nem szabad kitérni arra, hogy kitől származik az anyag, kapott-e más belőle… A kendermagosok idevágó magyarázata szerint az utóbbival nem a dílereket fedezik, csupán egy kockázatcsökkentő technikáról van szó. Ennyit a jobbító szándékról.
origo.hu
Az egész internet Magyar Péteren röhög - mutatjuk a legjobb mémeket
