Bizonytalan Stoiber jövője

Edmund Stoiber a leghatározottabban kiállt Angela Merkel CDU-kancellárjelölt mellett. Hallgat viszont saját politikai jövőjéről. Bajorország tartományi miniszterelnöke fogas kérdésre keresi a választ: maradjon megszokott környezetében, vagy fogadja el valamelyik minisztérium vezetését?

A Keresztényszociális Unió (CSU) első emberének a dilemmája csak akkor válik valóban érthetővé, ha visszapillantunk karrierjének meghatározó állomásaira. 1978-ban a tartományt egyeduralkodóként dirigáló Franz Josef Strauss kívánságára ő lett a párt főtitkára. A legdélibb tartományban megingathatatlan befolyással bíró CSU támogatásával előbb a müncheni kancellári hivatal vezetője, majd belügyminiszter és végül miniszterelnök. Az egykori agrárrégióból a csúcstechnológia egyik fellegvárává átalakított Bajorországban már hasonló hatalma van, mint volt pártfogójának, Straussnak. Az áttekinthető médiakörnyezetben veszély nem leselkedik rá. Berlinben hasonló befolyásra és mozgásszabadságra nem számíthat. Az alkotmány ugyanis kimondja, hogy a politika irányvonalát a kancellár szabja meg. Stoiber bevonulása valamelyik szövetségi minisztériumba egyben azt is jelentené tehát, hogy hatalmat ad ki a kezéből. Szokatlan helyzet ez a hatvanhárom éves politikus számára.
Merkel kormányalakítási terveiben nehéz feladatot szánnának neki, az összevonandó gazdaságügyi és pénzügyminisztérium vezetését. Olyan kihívás előtt állna, amibe eddig két szociáldemokrata miniszter is belebukott. Vonzónak mindez aligha nevezhető. Így nem meglepő, hogy Edmund Stoiber óvatos hallgatásba burkolózik. Annyit árult el csupán: meg akarja várni az előre hozott parlamenti választás eredményét, hogy a CSU jobban szerepel-e, mint a koalíciós partnernek kiszemelt szabad demokraták. Egy fekete-sárga kabinetben ugyanis az FDP-nek jutna a külügyminiszteri tárca, amely Stoibernek is megfelelne. A miniszteri lehetőségekkel szemben alternatíva számára, hogy marad Münchenben, és a CDU uralta Bundesratból igyekszik nyomást gyakorolni a kormányra.