Hiánykotta

Harmadik éve képtelen a kormány olyan költségvetést felmutatni, amelyről pár hónap alatt ne derülne ki, hogy az tarthatatlan számokat tartalmaz, s alapjaiban van elrontva. Vagy a kiadásokat kell százmilliárdos nagyságrendekben lefaragni, vagy pedig pluszpénzeket szükséges beszedni ahhoz, hogy ne „szálljon” el a büdzsé. Még ha visszatekintünk is a 2004. év mérlegére – négy megszorító csomag, három hiánycél, reálkeresetek csökkenése, pangó lakáspiac, pénzüket külföldre utaló magyar régiós multik, bő és jó terméssel záró, mégis ezer gondjával küzdő agrárium és növekvő munkanélküliség –, a rekorder év alighanem a 2005. lesz. Az ok roppant egyszerű: április végére az egész éves terv 71 százalékát haladta meg az államháztartás hiánya, májusban pedig az éves előirányzat 82 százalékán állt a deficitszint. S miközben a Pénzügyminisztérium a várható féléves adatokkal kirukkolni sem mer, addig a tárca vezetője állítja: tartható az eredeti – éves – menetrend.
Elszámolt növekedés, rosszul becsült költségvetési bevételek és pénzügyi káosz: a kialakult helyzet jóvátehetetlen károkat okozott az országnak, hiszen a magyar gazdasággal kapcsolatosan kialakult kedvezőtlen külső és belső egyensúlyi helyzet okai nemcsak az adófizető állampolgárok számára egyértelműek, hanem a külföldi szakmai közvélemény is leírta Budapestet. Gondoljunk csak a futószalagon érkező leminősítésekre, a nemzetközi intézmények (IMF, OECD) figyelmeztetéseire, a nyugati elmarasztalásokra s ami a legfőbb: az Európai Bizottság, illetve az unió pénzügyminisztereinek diktátumára. Mert jó, ha utóbbival kapcsolatban nem feledjük: július 9-ig kell a magyar kormánynak konkrét lépéseket tennie hiányvisszafogás címén. A dolgozatot pedig Brüsszel osztályozza. Ha ismét elégtelent kapunk – mint tavaly decemberben –, akkor megérhetjük azt a szégyent is, hogy az unió fővárosában készítik majd el a nemzeti költségvetést.
S bár a kormány a nemzetgazdaság javulását emeli piedesztálra, a jelenlegi pálya azért kockázatos, mert hiába az úgynevezett exportvezéreltség, ha külső piacaink felvevőképessége meggyengült, a beruházások pedig megtorpantak. Elméletileg mentőöv lehetne a hazai magánszektor felpörgetése, ám a kis- és a közepes vállalkozások üzleti pozíciójának is „betett” a kabinet: az ígéretekkel szemben növekedtek ugyanis a munkaadói terhek, a hírhedt áfavisszatartásra pedig a kis cégek, különösen az 50 millió forint árbevételt el nem érő mikrovállalkozások azonnal és érzékenyen reagáltak. A következő időszakban, az uniós tagságnak tulajdoníthatóan, e vállalati szegmens előtt a legnagyobb kihívást a növekvő versenyhelyzet jelenti. A gazdaság tehát bővül, ám nincs lendületben. Olyannyira, hogy a környékbeli országok közül itt a legalacsonyabb a bővülés üteme, amely ugyancsak káros a költségvetés számára, hiszen már egy 0,5–1 százalékos fékeződés százmilliárdos tétel is lehet az államkasszában.
A legnagyobb gondot persze az jelenti, hogy a magyar költségvetések története mára a megszorítások és a statisztikai magyarázatok, a trükkök és a kiszervezések folyamatává vált. Bár közvélemény-kutatások és a kormányzati teljesítmény alapján borítékolható, hogy más összetételű lesz a 2006-ban felálló új kormány, az ősszel a parlament elé kerülő új költségvetési törvénytervezet még a mostani hiánykotta szerint íródik. Reménykedhetünk: a választások után a szólam megváltozhat.
Addig is: húzd meg, ereszd meg nélkül.