Most épp belpolitika

Tavaly az Európai Parlament hazai képviselő-választásán a jobboldali ellenzék alaposan helybenhagyta a kormánypártokat. Amelyek megelőzően egyvégtében Brüsszelre ittak, s arról akartak meggyőzni mindnyájunkat, hogy az Európai Unióban csak ők tudják képviselni Magyarországot. Aztán jött a bukta. Persze amikor a választásokon orra estek a küszöbön, akkor gyorsan kijelentették, az egésznek semmiféle belpolitikai következménye nincs, nem kell belőle messzemenő következtetéseket levonni. Az egész tizenkettőből egy tucat.
Ugorjunk egy nagyot! Hollandia előtt Franciaországban voksoltak az EU-alkotmányról – le is szavazták szépen. Másnap kérdezgeti minderről Kovács László adóügyi biztost a televízió riportere, mire Kovács bácsi valami ilyesmit mond: a franciák nem az EU-alkotmányt szavazták le, azt el sem tudták olvasni, olyan hosszú, hanem a saját kormányukat.
Sajnos ritkán lepleződnek le a politikusok ilyen gyorsan, ahogyan most a volt pártelnök. Kovács bácsi azt hiszi, hogy még mindig olyan lüke a magyar, mint a kádári időkben volt. Az, hogy a saját kormányával szembeni elégedetlensége jeleként az EU-alapító Franciaországban a lakosság többsége nemmel szavazott a közösség alkotmányáról szóló referendumra, azt számtalan elemző kimutatta. Mindez azonban a hajdani szocialista pártelnök, exkülügyminiszter Kovács bácsi szájából – azaz hogy sima francia belpolitikai ügyről van szó – mégis máshogyan cseng.
Kovács bácsi havi négy és fél millióért mindenhez ért. Ma is a népéért él, hal, örökös küldetése van, azt pedig teljesíteni kell mindenáron. Most éppen meg kell győznie a közvéleményt arról, hogy a nem szavazatoknak nincs is súlya…