Huszonnégy éves, de ez csak az arcán látszik. A tekintetét nem kaphatja el senki, lehunyt szempillákkal ül a kerekes székben, elfordítja a fejét. Talán egy méter magas lehet, a teste egy négyéves gyermeké, apró végtagjaival ritmustalanul kapál a légben. Attila négyéves koráig nagyon szépen cseperedett, aztán megállt a fejlődésben. Húsz éve ő a nagytétényi kastélyban működő habilitációs otthon egyik legnyugodtabb lakója. Gyerekkora óta egy szót sem szólt.
A kastélymúzeum épületében működő intézet lakói az ország legsúlyosabb fogyatékkal élő emberei. Halmozottan sérültek, ami azt jelenti, hogy a betegségük vezető tünete általában valamilyen értelmi sérülés, de ehhez súlyos testi fogyatékosság is társul. A betegség jobb esetben enged némi mozgást a számukra, de a többségük sohasem szabadulhat meg a kerekes széktől vagy az ágytól. Ha a szellemi sérüléshez a beszéd vagy a látás fogyatékossága járul, a külvilágból nekik néhány inger marad csupán, amit megtapasztalhatnak. A Reménysugár otthonban számos nem látó ember él, a lakók fele pedig egyáltalán nem beszél. Legnagyobb részben a születéskor bekövetkező agykárosodás okozta náluk a tragédiát, de sokan vannak köztük genetikai, kromoszóma-rendellenesség miatt sérült gondozottak is.
Csaknem százhúsz sérült ember él a nagytétényi kastély oldalépületében, akiknek az állapotán csak javítani lehet, de soha nem engedhetik el végleg a gondozók kezét. A kastélynak ez az egyetlen szárnya, amelyet nem újítottak fel, évtizedes vakolat hámlik a homlokzat téglafalairól.
Biztonsági őr enged be minket az otthon ódon vaskapuján, a kertben ölelésre tárt karokkal fogadja kísérőnket egy lakó. A fiú szinte az egész látogatás alatt erősen kapaszkodik az intézet munkatársának karjába. – A mozgásképes lakók számára szinte mindennapos igény az ölelkezés. Szeretik a testi kontaktust, én azonban annak a híve vagyok, inkább tanítsuk őket arra, hogy ez nem mindig helyénvaló – mondja Farkas Judit, az intézmény fejlesztő pedagógusa, aki a kastély udvarán fogad.
A kapaszkodás, a nyakba ugrás, a kezek szorítása talán a szeretethiány jele, hiszen sokan nagyon régóta élnek az otthonban, és néhány ellátottat egyáltalán nem látogatnak a hozzátartozók. A pedagógus szerint mindenkivel egyenként kellene foglalkozni, naponta legalább két-három órát, de ehhez egyelőre kevés az ember, és kicsi a foglalkoztató is.
Az itt csak „foginak” nevezett helyiség küszöbét átlépve valóban szűkös, alig tíz négyzetméter alapterületű szobába jutunk. A foglalkoztató egyetlen asztalánál Anita festeget. Hiperaktív autistaként vették fel az otthonba, de az intézeti évek alatt lehiggadt, megnyugtatta a szakértő gondoskodás. Jelenleg tizenöt regisztrált autista lakik az otthonban, nekik külön osztályra lenne szükség, mert nehezen alkalmazkodnak a környezetükhöz, de a régi épületben csak a többi lakóval együtt tudják elhelyezni őket a helyhiány miatt. Az intézet legidősebb lakója is autista, hároméves kora óta, 1963-tól lakik a habilitációs otthonban.
A létesítményben a felnőtt embereknek is igyekeznek megfelelő elfoglaltságot találni, de a kastélyépületben legfeljebb söprögethetnek, vagy segíthetnek a gondozóknak az öltöztetésben. A mozgásképteleneknél még súlyosabb a helyzet, ők többnyire a szobájukban fekszenek, kendőkkel, rücskös labdákkal igyekeznek nekik is érthető jeleket, ingereket nyújtani az ápolók. A fekvő betegeknél gyógymasszőr is dolgozik, de mozgásra leginkább csak az udvar alkalmas a helyiségek szűkössége miatt. Régebben működött az otthonban egy mozgatószoba is, de azt is lakóhelyiségnek kellett kialakítani, hogy elférjenek a rászorulók.
A fejlesztő pedagógusok mindent megtesznek, hogy a fogyatékkal élők ilyen körülmények között is fejlődjenek. Farkas Judit bemutat például egy holland terápiát, amellyel relaxációs szobává alakítják a foglalkoztatót. A szegény embert azonban az ág is húzza: januárban ellopták az intézet hifitornyát és számítógépét, amelyet a terápiához is használtak a gondozók.
– Régen képezhetetlennek minősítették a lakóinkat, ezért sokan vannak köztük, akik 2000 előtt semmilyen foglalkoztatásban nem részesültek – meséli a gyógypedagógus, miközben elindulunk a lakószobák felé. Egy legfeljebb nyolcszor öt méteres helyiségbe nyitunk be, ahol zömében mozgáskorlátozottak laknak, a nők együtt alszanak a férfiakkal. Kerekes székesek és úgynevezett nem fennjárók, vagyis olyan emberek, akik soha nem hagyhatják el a fekhelyüket. A szobában tizenegy ágyat helyeztek el, köztük kinyitható, apró fotelágyakkal. Az itt élőket naponta többször teszik tisztába a gondozók, a fürdetés és az etetés mellett a legelemibb szinten is el kell hogy lássák őket, hiszen még a fogmosást sem tudják maguk elvégezni. Az egyik ágyon a fal felé fordulva egy férfi alszik, az ujját szopja álmában, akár egy csecsemő. Farkas Judittól megtudom, hogy a lakó harmincöt éves, vak és értelmileg sérült, sokszor nappal is elnyomja az álom a gyógyszerektől. A patikaszerek alkalmazását a minimális mennyiségre csökkentették az otthonban, de ezek elengedhetetlenek, hiszen a lakók jelentős része epilepsziás.
A következő szobákban nehezen járó, kerekes székes és teljesen ágyhoz kötött emberekkel találkozunk. Az ellátottak egy része nyugodt, könnyebben kezelhető, de megismerünk olyan fiút is, akinek a kezén védőkötés van, mert állandóan megharapja és megsérti a saját karját. Az önagresszió gyakori a nehezebben kezelhető betegeknél is, akik külön szobában kaptak helyet. Ide csak olyan gondozók tehetik be a lábukat, akiket ők is elfogadnak. Sokat segít, ha az ápoltakat levihetik az udvarra, de jelentős részüket nem mozgathatják ilyen mértékben a testi elváltozásaik miatt. Ráadásul az emeleti szobákból szűkös lépcsőházban kell lecipelni a fogyatékkal élők egy részét, az épületben ugyanis nincs akadálymentesítés.
A nagytétényi kastélyban jelenleg 3969 négyzetméternyi használható terület van a száztizennyolc ellátott és az őket kiszolgáló mosoda részére. Állami támogatással azonban nemrég elkészült Budatétényben az intézet vadonatúj épületegyüttese, amelynek alapterülete 1900 négyzetméterről 4600 négyzetméterre bővült.
Farkas Judit szerint már mindenki nagyon várja a költözést, hiszen az új helyen lesz nővérszálló, bővítik a munkatársak számát is, több gyógymasszőr, fejlesztő pedagógus és a jelenlegi 51 gondozó helyett 81 dolgozik majd.
Az akadálymentesített új épületben hidromasszázst is alkalmazhatnak egy úszómedencében, kialakíthatnak élményfürdőt, speciális úszó matracokkal pedig az eddig ágyhoz kötött betegeket is megmozgathatják. Szeretnének létesíteni egy üvegházat is, és esetleg állatokat tartani, hogy a felnőtt lakók a nekik megfelelő foglalkoztatásban is részesülhessenek.
A megújult létesítményben a tervek szerint külön érzékelőhelyiség is lesz akusztikus vízággyal, amelyben a matrac alá beépített hangszórókból szóló zene ritmusára mozgathatják a fekhelyet a súlyos mozgássérültek alatt.
– A legfontosabb, hogy a gondozottaknak ne egész nap a szobájukban kelljen tölteniük az időt, ahol semmi inger nem éri őket, hanem legalább hetente egy órára egyéni foglalkozáson vehessenek részt – emeli ki Farkas Judit, amikor a várva várt átköltözés előnyeiről kérdezem.
– Amikor pályázatot írtak ki az igazgatói állásra, eltökéltem, hogy rendbe teszem az intézet ügyeit – meséli Thur Ottóné, a Reménysugár Habilitációs Intézet igazgatója. Mint mondja, elsősorban stabilitást, biztos hátteret akar elérni az intézetben, és nagy lendülettel kezdett hozzá a létesítmény szervezeti átalakításához. A munkatársaknak szemléletformáló tréninget szervezett, megtette a nővérek, a fejlesztő pedagógusok, a gyógytornászok és a személyzet létszámának bővítéséhez szükséges lépéseket. Számítógépes nyilvántartási rendszer kialakítását tervezi, és kidolgozta az intézet programját, amelynek egyik fő eleme, hogy minden ellátott számára saját foglalkoztatási tervet dolgoznak ki. Ezek alapján a legmegfelelőbben használhatják ki az új épület lehetőségeit a mozgatószobáktól a tornatermen át a meleg vizes medencéig.
Hozzákezdett a nemzetközi kapcsolatok kiépítéséhez, a munkatársak nemsokára Svédországban és Németországban vehetnek részt tanulmányúton. Felkereste a helyi cégeket és civil szervezeteket, és máris rengeteg a támogató. A Budatétényi Polgári Kör hosszú távú együttműködést, a programjaikra szóló rendszeres meghívást ígért, ahogyan Nagy Károly, a kerületi művelődési központ vezetője is. A Vöröskereszt ruhaneműket ajánlott fel, a nagytétényi pék pedig kenyeret süt a sérült embereknek.
Az új épület használatbavételi engedélye azonban késik. A kivitelező már februárban benyújtotta a kérelmét a helyi önkormányzatnak, de az építési hatóság hiányosnak találta a dokumentációt. Használatbavételi engedély nélkül azonban működési engedélyt sem kaphat az intézet a közigazgatási hivataltól.
Pölös Géza, a kerület jegyzője – többnapos kérdezősködésünk után, amelyet az önkormányzat tisztségviselőivel folytattunk – végül örömhírrel szolgált. A kivitelezőnek hiánypótlást kellett benyújtania, ezt május 4-én megtette, így már elküldhették a dokumentációt a szakhatóságokhoz. A kastélylakók így talán nyáron költözhetnek, ha mindent rendben találnak a hatóságok.
Bollók Tünde, a XXII. kerület szocialista polgármestere azonban nem tett eleget az intézmény meghívásának, vagyis egyelőre nem volt kíváncsi, jelenleg milyen állapotok uralkodnak a nagytétényi kastélyban működő otthonban.
Vannak azonban olyanok, akiknek nem kell külön bemutatni az intézményt. Nemrég Baráth Andrea programszervező jóvoltából az egyik mozgássérült fiú például emléklapot kapott az FTC játékosától, Lipcsei Pétertől A Fradi leghűségesebb szurkolójának felirattal. Több művészcsoport is előadást adott az otthonban élőknek, és évek óta jár a kastélylakókhoz egy diáklány, hogy meséljen nekik. A tizenöt éves Gabriella pszichológusnak készül, de mint mondja, nem ezért jelenik meg időről időre a szerettei között. Egyszerűen csak azért kedveli és tiszteli őket, mert olyan emberek, akik minden apró dolognak tudnak örülni, amiről sokan már megfeledkeztek. Például egy jó szónak, egy simogatásnak vagy a napsütésnek.
Nincs hely a felnőtt autistáknak. Magyarországon jelenleg nincs olyan intézmény, ahol emberi körülmények között tudnák ápolni a 18. életévüket betöltött autistákat. Janovszky Károlyné, egy autista fiú édesanyja ezért a strasbourgi Nemzetközi Bírósághoz fordul. Az aszszony állítása szerint a fiát egy rohamát követően a pszichiátrián egy helyre rakták a szenvedélybetegekkel és a depressziósokkal, lekötözték, és olyan nyugtatókkal kezelték, amelyek rontottak az állapotán. Tucatjával jönnek a panaszok a pszichiátriai betegek ellátásával kapcsolatban, a helyzet szinte már tragikus, ápolók, gondozók, orvosok többszörösére lenne szükség, hogy javuljon a helyzet. Képtelenség úgy gyógyítani, hogy egy-két ápolónak kell ötven-hatvan betegről is gondoskodnia – közölte az üggyel kapcsolatban Szilágyi Júlia, az ombudsmani hivatal pszichiátriai betegekért felelős szakértője.
