Az angyal álma

Péntek Orsolya
2005. 07. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt álmodta, hogy ott üldögél újra a város felett, és belelógatja a lábát a végtelen időbe, mert az öröklét ráérős dolog, mégis megunhatatlan; hányadik tavasz? – kérdezte, és belenézett a napba, és ahogy egymásra ragyogtak a fénnyel, az arcáról visszapattantak a sugarak a városlakókra. Tavasz van – mondta Hordó furcsa, elégedett arccal, és az angyal mellette termett, hát érzed? – kérdezte tőle, és kitartotta a kezét, hogy átessenek rajta a hópelyhek, hideg, hideg? – tette Zsiráf vállára a kezét, aki szorosabbra húzta magán a csak azért is béleletlen dzsekit. Az angyal aznap éjjel berepülte Budapestet, milyen szomorú ez a város, mondta magában, amikor leszállt valahol a Nagydiófa utca környékén, és fekete kabátja szárnyával végigtörölte az utca mocskát, nem érzem a szagokat, elfelejtettem a szagokat, és elképzelte a kapualjak dohmarta kipárolgását, a kutyaszar szagát, a pincehelyiségekből kitóduló olcsó bor gőzét és a negyvenéves hordószagot meg a szegénység és a rosszul öltözött, zöld kötött mellényben, háború előtti ballonkabátban és gumicsizmában az udvari lakása felé csoszogó régi házmester öregszagát, aki szigetelőszalaggal rögzítette SZTK-keretes szemüvegének szárát. Láttam a fiadat Berlinben, egy melegbárban csapos, majd hazajön egyszer – suttogta neki az angyal, és a vállára tette a kezét, hogy az öreg felsóhajtott, minek élek én még, kérdezte a postaládáktól, és az angyal felé fordította az arcát, amely sugározta még az első tavaszi nap melegét, és friss léghuzat csapott be a régi bérház sárga köves, repedezett udvarába. Milyen tavaszszag lett – csodálkozott az öreg és beleborzongott, pont, mint negyvenötben, és az angyal emlékezett negyvenöt tavaszára, amikor a fiatal házmester előbújt a pincéből, és előbújt a pincéből az emeleti nagysága, és előbújt Lókötő nagyanyja, Zlata, és fölment a szétlőtt, kirabolt lakásba, ahonnan hiányoztak az ablakokból az üvegek, a katonabakancsok nyomaitól nem látszott a padló, és cafatokban hevert a szőnyeg, a letépett szekrényajtók szét voltak dobálva mindenfelé, és az épen maradt zongorán felzúgatta a Tavaszi zsongást; úgy szólt bele a zene negyvenöt szétlőtt, halottakkal meg rémült döbbenettel teli tavaszába, hogy az angyal belesajdult, és ott könyökölt a zongorán, mert az angyalok ilyenkor a zongorára könyökölnek, és végigsimította Zlata haját, Judit is Auschwitzban, az utca egyik felét elvitték, Ernő az orosz fronton, apa, apa hol? – kérdezte magában Zlata, és játszott, és az angyal lassan ringatta, aztán Pestre ment, mert sok dolga volt aznap, járta a várost. Hányadik pesti tavasz? – kérdezte magától abban a pillanatban, amikor Hordó kijött a metróból, és mélyen meghajolt a valaha szőkére festett, lenőtt hajú, árkos arcú BKV-ellenőrnő előtt, jegyem az nincs, de soha többé nem haragszom a norvégokra, mosolygott rá kedvesen, majd a belső zsebéből hóvirágcsokrot vett elő, mára ez van, elfogadja? – nyújtotta a döbbent asszony felé, aztán ahogy az elvette, kislisszant mögötte, és az angyal a háta mögött felnevetett, aztán a vállára csapott, és Hordó visszanézett. Mi van, mondta, már ezt sem szabad? – és a szája szögletébe odafurakodott az angyal arca, ahogy a lépcsőn lesiető diáklányra mosolyodott, az meg zavarában belegabalyodott a tarisznyaszárába, nincs semmi baj, mondta neki Hordó, nagyfröccs a Wichmannál? – kérdezte tőle, és megpörgette, hogy kitekerje a tarisznyafogságból. Ott csak üveges sört iszom – felelte a lány, és hatalmas, festetlen barna szeme csupa szemrehányás lett, arra nincsen pénzem – válaszolta neki Hordó, és továbblendült az angyal kiterjesztett kabátszárnya alatt, aki arrébb lépett. Itt hagysz? – kérdezte tőle Hordó álságos szomorúsággal; sohasem – válaszolta az angyal –, de nem vagyok kíváncsi mindenre – tette hozzá, és a Rákóczi utat a járdától elválasztó fémkorlátra ült lábat lóbálni, aztán az autók között átcikázott a másik oldalra, hogy sietősebbre bírja Éva lépteit, aki a másik oldalon igyekezett ugyanabba az irányba, aztán rálépett a gázra hetes busz sofőrje helyett. Ez elment – nyugtázta Éva nyugodtan, és beleborzongott egy léghuzatba –, mi ez, tavaszszag? – gondolta, és egy év óta először lassan elmosolyodott, mosolyogtak a zöld szemében az aranypöttyök, és mosolygott a színes sapka alatt a haja, mosolyogtak a léptei, benézek a Wichmannba egy fröccsre, döntötte el hirtelen, és átszaladt a villogó zöldön a Rákóczi út közepén, hogy az angyal a zebra végén állva fogta a fejét, Éva, az anyád mindenit! – üvöltött rá, mert éppen hogy átért, és a lendülettől, ahogy felugrott a járdaszegélyre, nekirepült Hordónak, álltak ott a Rákóczi út közepén március elején, és az angyal olyan csendet eresztett rájuk, amilyen nincs, aztán elindult Lókötő felé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.