Csökkentek az árak

Megfordult a trend, a profitot realizálók gyengítették a magyar tőkepiac részvénymutatóját, a BUX-ot. A pénteki félszázalékos visszaesést követve a BUX tegnap folytatta csökkenését, s 216,69 ponttal előző értéke alatt zárt. A lassulást a Richter és az OTP beesése okozta, a gyógyszergyártó 2,29, a banki részvények 2,14 százalékkal gyengültek. A bankközi devizapiac a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentésére nem reagált, az euró kurzusa alig változott pénteki szintjéhez képest. A nemzetközi tőkepiacokon változatos árfolyamok alakultak ki, a DAX 0,43 százalékkal erősödött, míg az FTSE 100 mutató 0,28 százalékkal gyengült.

2005. 07. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Programozott eladások tarkították a hét első tőzsdei kereskedési napját, a BUX pluszban kezdett, majd az első óra elteltével átlendült előző határvonalán, s egyre mélyebbre zuhant. A hazai indikátor előbb 19 640 pontig esett, majd a kereskedés vége előtt 19 505 pontig zuhant. Záráskor az index 19 541,52 ponton állt, ami 216,69 pontos, azaz 1,10 százalékos gyengülésnek felelt meg. A forgalom 10,56 milliárd forintra csökkent, az elemzők azt nyilatkozták, hogy az alacsony érdeklődést a nyári szabadságolásokkal lehetett indokolni. Más szakértők viszont jelezték, hogy a korrekció tegnap már a végét járta, a gyengülést újabb fellendülés követheti, mivel a részvények hirtelen túladottakká váltak.
A legnagyobb érdeklődés az OTP-papírok iránt jelentkezett, a banki részvények 2,14, a gyógyszergyártó papírjai 2,29 százalékkal lettek olcsóbbak. A Mol 0,54 százalékkal gyengült. A blue chipek sorából egyedül a Magyar Telekomnak sikerült pozitív előjellel zárnia. Az OTP Bank egyes információk szerint érdekelt a Niska Banka megvásárlásában, a még szerb állami tulajdonban lévő pénzintézetet az osztrák Erste is kiszemelte – írta a portfolio.hu.
A kis forgalmú részvények közül a Graphisoft és a BorsodChem drágult, a szoftvergyártó 3 forinttal, a vegyipari társaság 1,30 százalékkal értékelődött fel. Kevésbé voltak optimisták az Antenna Hungária (AH), az Egis, az FHB és a Phylaxia befektetői. A privatizációs döntés előtt álló AH-papírok 50 forinttal lettek olcsóbbak. Szakértők szerint az AH még állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítése sikeresen fog zárulni, a legtöbb szakértő a Swisscomot nevezi meg befutóként. Az elmúlt hét végén a svájci lapokban olyan információk jelentek meg, hogy a Swisscom ajánlata volt a legjobb, a pénteki pályázati beadásokról csak annyit lehet tudni, hogy három érvényes jelentkezés érkezett az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez.
A bankközi devizapiac nem foglalkozott a Magyar Nemzeti Bank 0,25 százalékos kamatcsökkentésével, az euró kurzusa szinte meg sem mozdult az előző pénteki szintjéről. A 25 bázispontos kamatcsökkentést reakció nélkül vette tudomásul a bankközi piac, mivel ez a mérték már jó ideje beépült az árfolyamokba – írta az MTI–Eco. Az euróval egész nap 246,15–246,55 forint között kereskedtek, a jegybank monetáris tanácsának 14 órakor bejelentett kamatdöntése után is ebben a sávban maradt az árfolyam. Fél négy tájban 246,40–246,50 forinton jegyezték az eurót, ami alig tért el a pénteki árfolyamtól.
A nemzetközi tőkepiacokon változatos árfolyamok alakultak ki, a DAX 0,43 százalékot erősödött, az FTSE 100 viszont 0,28 százalékkal gyengült. A kontinens árfolyamainak mozgását főként vállalati hírek határozták meg, köztük a Tele2 által tett felvásárlási ajánlat és az Infineon vezetőjével szembeni vádak. A Tele2 1,34 milliárd eurós vételi ajánlatot tett a német Versatel részvényeire. A Versatel az ajánlat megjelenését követően 14,06 százalékot drágult a német Xetra kereskedési rendszerben.
A tengerentúlon a Citigroup jelentős második negyedéves eredményének növekedése és az olajárak látványos mozgása csökkenést indukált: tegnap közép-európai idő szerint este fél hétkor a Dow Jones 0,20, a Nasdaq Composite pedig 0,48 százalékkal állt előző szintje alatt.
Az olajárakat nagyban meghatározta, hogy az OPEC szerint jövőre a nyersolaj iránti kereslet csökkenhet. Az OPEC a csak bizonytalansággal prognosztizálható kínai igények mérséklődésével indokolja a kereslet csökkenését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.