Egyre drágul az olaj

Csak egynapos volt a korrekció, vagy csupán a befektetők szédítése volt a hétfői gyengülés célja – találgatott tegnap egy befektető azután, hogy a BUX a hét második napján 315,32 pontos növekedést produkált. Történelmi csúcsot ugyan nem tudott dönteni a pesti index, de növekedése meghaladta az utóbbi napok átlagát. Az átlagos 18,2 milliárd forintos forgalom és a vezető részvények iránti érdeklődés azt mutatta, hogy a BUX várhatóan a következő napokban tovább javulhat. A tegnapi nap nyertese az Egis lett 785 forintos drágulásával.

2005. 07. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb lendület, újabb emelkedés – ezekkel a szavakkal lehetett jellemezni a tegnapi pesti kereskedést. A BUX – egy kisebb gyengüléstől eltekintve – a kereskedés teljes hosszában erősödött, napi csúcsát (19 592 pont) másfél órával zárás előtt érte el az index. Záráskor a BUX 19 531,66 ponton állt, ami 315,32 pontos növekedésnek felelt meg. A kereskedők rámutattak, hogy az átlagos forgalom és a vezető részvények árának drágulása azt vetítette előre, hogy a következő napokban tovább folytatódhat az emelkedés, ám egyúttal rámutattak arra a tényre is, hogy a nyugat-európai piacok viszont ellentétes mozgást végeztek és gyengültek. Mivel Nyugat-Európában és a tengerentúlon nem a növekedés irányába mutattak az indexek, ezért kétesélyes lehet a BUX jövőbeni mozgása. A legtöbb szakértő a szokásos lerágott csonttal hozakodott elő, azaz a 19 500–20 000 pontos határt hozták fel mint esetleges gyengülési lehetőséget.
A piac már megszokta, hogy mostanában nem a nemzetközi tőzsdék mozgatják a kelet-európai parketteket, de hogy ennyire kiszámíthatatlanok legyenek az árfolyamok irányai, az már meglepő. A tegnap a javulásról, a vezető részvények erősödéséről szólt, ezen belül is a legnagyobb hangsúlyt a gyógyszergyártók kapták, mivel az UBS svájci bank befektetési tanácsadási részlege olyan publikációt tett közzé, ami a gyógyszeripar növekedéséről szólt. Az UBS szerint az európai gyógyszeripar eredménye az idei második negyedévben egészében 14 százalékkal, de a teljes évre akár 18 százalékkal is növekedhet – írta az MTI–Eco. Az elemzők úgy látják, hogy az európai gyógyszerszektor egészségesebb növekedést mutathat fel, mint az amerikai, ahol a gyártók eredménynövekedése valószínűleg egy számjegyű lesz.
A Mol 295 forinttal, az MTelekom 5 forinttal, a TVK 175 forinttal erősödött. Az olajipari cég részvényei 9,7 milliárd forintos forgalom mellett drágultak, a magas érdeklődésből jelentős részt vett ki a Mol saját részvényeinek vásárlása. A Mol jelezte, hogy elővásárlási jogával élve 216 000 darab A sorozatú részvényt vásárolt meg a Budapesti Értéktőzsdén a Slovintegra–Slovbena részvényesi csoporttól, részvényenként 16 300 forintos átlagárfolyamon. Ez azt jelentette, hogy a tegnapi Mol-forgalom közel felét a sajátrészvény-tranzakció tette ki. A bankközi devizapiacon a forint tovább erősödött, a BÉT zárásakor az eurót 246,06–246,65 forint között jegyezték, szemben a hétfői 247,05–247,35 forinttal.
A nemzetközi parkettek mérsékelt gyengülést produkáltak, ez alól a tokiói Nikkei 225 index kivétel volt. A tokiói értéktőzsde fő mutatója tizenhárom heti csúcson zárt, továbbra is a legnagyobb vállalatok jó profitkilátásaira alapozva. Szakértők azt nyilatkozták, hogy a háztartások hangulati mutatója gyengült, ami a következő napokban lassulást indukálhat. Az európai tőzsdéken gyengültek az árfolyamok, hasonlóan lefelé mozogtak a Wall Street-i indexek is, a nyersolaj ára újból hordónként 60 dollár fölé emelkedett. Az olajárdrágulást az időjárás-jelentések mozgatták, a meteorológusok azt közölték, hogy újabb viharok okozhatnak problémát a kitermelésekben.

Próbálkozik a német tőzsde. Miután a londoni tőzsdetársasággal való házasság kútba esett, a Deutsche Börse AG, a német tőzsdéket üzemeltető vállalkozás a svájci tőzsdét, az SWX-et udvarolja körül: illetékesei közölték, hogy szélesítenék „máskülönben már sikeres” együttműködésüket. Ma-
thias Hlubek, a Deutsche Börse vezetője a Handelsblatt című német lappal közölte, hogy még nincs szó teljes egyesülésről, egyébként is közösen birtokolják már az Eurexet, a világ vezető határidős értékpapírtőzsdéjét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.