Sokat próbált magyar világjárók súlyos terheket vettek a vállukra, ha megfelelő bedekkerrel kívánták felfegyverezni magukat útjaik során. Megfelelő honi bedekker ugyanis nemigen volt a közelmúltig. Mit lehetett tenni? Két útikönyvet (legalább) a hátizsákba: a zömök, testes, akadémikus modorú Panoráma-sorozat tagját a hetvenes–nyolcvanas évekből, amely akkora művelődéstörténeti tudást foglalt magába, hogy egy kisebbfajta egyetemi vizsgát abszolválni lehetett volna belőle. Ám a szállásokról, a gyakorlati információkról, a közlekedési lehetőségekről többnyire mélyen, ellenségesen hallgatott, nem rejtve véka alá viszolygását a romlott nyugati világtól sem. Ezért kellett mellé másik kalauz is, világnyelven, széles utazói perspektívával, nemkülönben az oly égetően hiányzó adatokkal tiszta és megfizethető szállodákról, megtakarítási fortélyokról, helyi szokásvilágról és a kívülállót fenyegető veszedelmekről. Mint például a Lonely Planet könyvei.
Lehet persze kifogásokat emelni az ausztrál sorozat ellen is: hogy (közép-)európai szemmel kissé felületesek a történelmi, művészeti összefoglalók; hogy minél gazdagabb egy ország látnivalókban, területben, annál nagyvonalúbb és közhelyesebb a leírása, meg hogy szinte minden kötetben az a könnyed, kissé ingerlő távolságtartás uralkodik, amely fölénnyel egy nyugati ember szereti bejárni a (harmadik) világot… Ám az biztos, ha e sorok írója megbízható, elfogulatlan, rejtett reklámokkal agyon nem zsúfolt, alaposan tájékozott munkát keresett olyan „kockázatosabb” – mondjuk keleti – országokról, amelyek finoman szólva kívül estek a magyar útikönyvkultúra érdeklődési körén, a Lonely Planetben nem kellett csalódnia.
Furcsa, hogy ezt a világszerte igen népszerű sorozatot sokáig nem fedezték fel a kiadók Magyarországon. Pedig mai bedekkerirodalmunk többnyire fordításirodalom (és ez még a jobbik eset, sajnos), roszszabb esetben semmirevaló házi tákolmányok gyűjteménye, amelyek se nem informálnak, se nem művelnek, csak amolyan képes szegények bibliái vagy reklámfüzetek. (Az üdítő kivételek közé tartoznak Sós Judit és Farkas Zoltán Kárpát-medencei kalauzai, amelyeket részben szintén az ausztrál minta ihletett.) Két éve aztán rálelt a Park Kiadó a Lonely Planetre, és lassú, óvatos indulással piacra dobta az Ausztriát, Thaiföldet, Horvátországot bemutató kötetet; majd nekibátorodva bemutatta Ciprust, Kenyát, Portugáliát, kissé elnagyoltan Olaszországot, kitűnően Egyiptomot, Máltát és Gozót, a Kanári-szigeteket, végül Tunéziát és Kubát. A kötetválasztások szemléletesen tükrözik a hazai utazási szokások változását, bővülését, a magyar világturizmus szociológiáját: az elmúlt tizenöt év lomha és sztereotip (horvát tengerpart, Bibione, Velence, Rimini Olaszországa, lábáztatós, olcsó egzotikumok) fejlődése az utóbbi időben meglódulni látszik. Valós igény támadt a távolibb tájak, idegenebb kultúrák, a rejtettebb értékek iránt.
A Lonely Planet magyar változata nem csupán kielégíti ezeket az igényeket, de valóban sikeres magyarítása az ausztrál eredetinek: számos hazai vonatkozású kiegészítés, történeti adat, szemléleti támasz található bennük. Túl a nem eléggé méltatható praktikus tudnivalókon – a szükséges úti okmányoktól, felszereléstől az egészségügyi tanácsokon, állami ünnepeken, nyitvatartási időn át a nőutazók óvatossági szabályrendjéig – a településekre lebontott, vagyoni lehetőségek szerint tagolt szállásajánlatokig és éttermi javaslatokig, a jól használható térképekig és kisszótárig mindent megtalál bennük az érdeklődő. Aki került már szorult helyzetbe messzi országokban, pontosan tudja, mi a zsebben hordozható információk értéke. Akkor is, ha csak egy múzeumból kell kitalálni zárás előtt, de akkor is, ha az isten háta mögé keveredünk túlélőtúránk során.
(Horvátország. 4900 forint, Ciprus. 3900 forint, Portugália. 6900 forint, Olaszország. 9500 forint, Egyiptom. 7500 forint, Málta és Gozo. 2900 forint, Kanári-szigetek. 3500 forint. Park Kiadó, Budapest, 2004–2005.)
origo.hu
Elképesztő, 30 fokos hőség lehet ma, este felhőszakadás várható
