Intifáda Nyugat-Szaharában

A figyelem középpontjába került Marokkó, miután sorra fordítja vissza a Nyugat-Szaharába utazó nemzetközi küldöttségeket, július közepéig hat delegáció jutott erre a sorsra. A helyi lakosok fegyveres szervezete, a Polisario néhány hónapja ugyanis helyi intifádával fenyegette meg Marokkót, ha nem állapodik meg vele a vitatott terület ügyének tartós rendezéséről. Május végén elkezdődött a lázadás, és a marokkói rendőrség minden alkalommal szétverte a marokkói megszállás ellen tüntetőket.
Miközben 1975 novemberében Francisco Franco, a spanyol diktátor egy madridi kórházban haldokolt, II. Hasszán marokkói uralkodó kihasználta a kedvező alkalmat – a spanyol állam átmeneti döntésképtelenségét –, és 350 ezer marokkói földműves segítségével bevonult Spanyol-Szaharába, az akkor még spanyol gyarmatnak számító területre. A ravasz marokkói király a Zöld menetelés néven elhíresült akcióval elfoglalta a foszfátban, vasban, halászhelyekben – és valószínűleg kőolajban is – gazdag területet, és az 1975-ös madridi egyezményben később be nem tartott ígéretekkel szerelte le a tiltakozó érdekelt feleket: Spanyolországot és Mauritániát (népszavazás a hovatartozásról, önrendelkezési jog megadása a nyugat-szaharaiaknak). Csakhogy ebből a megállapodásból épp azok maradtak ki, akikről döntöttek: az 1973-ban megalakult Polisario. A helyi lakosok fegyveres szervezete Algériától és Líbiától kapott segítséget, és 1974-ben háborút indított az igazságos rendezésért. Csak az ENSZ közvetítésével sikerült véget vetni a tizenhét évig tartó háborúnak 1991-ben, de addigra két részre szakadt az 1976-ban kikiáltott Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság: területének tíz százalékát Mauritánia tartja ellenőrzése alatt, a többit pedig Marokkó foglalta el. A kárvallott szaharaiak nagy része maradt, de sokan elmenekültek – főleg a szomszédos Marokkóba, Mauritániába és Algériába. A csatazaj elülte után az ENSZ több béketervezetet javasolt a feleknek, de Marokkó ezeket elutasította. A terület hovatartozásának, illetve igazgatásának rendezetlensége – Spanyolország még de jure, Marokkó már de facto gyakorolja ez utóbbi jogot – egyre több nézeteltérésre ad okot Spanyolország és Marokkó között.
A megoldásban döntő szerepet játszik a térség viszonya az USA-hoz, és csaknem valamennyi érdekelt fél szövetségesének számít. (Marokkó tavaly kötött szabadkereskedelmi megállapodást az USA-val, ami csak a hű szövetségeseknek kijáró kiváltság, a térségben ilyet eddig csak Izrael és Jordánia köthetett Washingtonnal.) VI. Mohamed, Marokkó uralkodója és a Polisario vezetője, Mohamed Abdelaziz szintén keresi az USA támogatását. A királyság előnyösebb helyzetben van, mert a Polisario megbízottai eddig csak éttermekben tárgyalhattak a nagyhatalom képviselőivel. Az Egyesült Államok 2001. szeptember 11-e után már nem hagyhatja ki Algériát a terroristaellenes küzdelemből.
Az USA gazdaságilag szeretné egyesíteni Észak-Afrika államainak többségét, és biztosítani akarja magának az itt felfedezendő kőolaj-, illetve földgázkincset. Ez azonban lassú folyamat. Az észak-amerikai cégek Észak- és Nyugat-Afrika partjai mentén végeznek fúrásokat, s ha valóban nagy mennyiségű olajat vagy földgázt találnak, előbb-utóbb napirendre kell tűzni Nyugat-Szahara ügyét, mert a rendezetlen helyzet most már veszélybe sodorhatja a térség stabilitását is.
A legfrissebb hírek szerint egy húszéves letartóztatott tüntető a napokban belehalt sérüléseibe. Ha valóban meghalt, ő a helyi intifáda első halottja. De nem csak ez a tény teszi feszültté a helyzetet: kedden hozta nyilvánosságra a marokkói sajtó, hogy múlt héten csütörtökön bomba robbant El-Aaiúnban, amire még sohasem volt példa Nyugat-Szaharában. A marokkói hatóságok a Polisariót gyanúsítják, a szaharai szervezet pedig a megszálló marokkói hatóságokat vádolja provokációval. A helyzet elfajulását megelőzendő, Kofi Annan kedden végre kinevezte új megbízottját a nyugat-szaharai kérdés rendezésére, a holland Peter van Walsumot.