Napóra ködben

Alámerült Atlantiszom

Lassan negyven éve, hogy gimnazistaként novemberben kivittek bennünket Grábócra mezőgazdasági munkára, s én kukoricatörés közben egy domb tetejéről néztem az elhagyott kolostort. Mivel az egyik kémény füstölt, azon gondolkodtam, hogy a szociális otthon szomorú lakóin kívül vajon lakik-e itt szerzetes. L. Szabó Tünde kis füzetéből tudtam meg, hogy Babity Alekszej lakott itt. (Ő volt az utolsó szerb szerzetes, aki 1977-ben halt meg.) Most két apáca gondozza a szépen helyreállított műemléket. De hogy kerültek ide, ebbe az eldugott völgybe szerbek? Az említett füzetből idézek:
„A török elől menekülő délszlávok több csoportban érték el hazánkat, és haladtak észak felé már a XV. században. A görögkeleti szerb szerzetesek 1580-ban érkeztek ide a dalmáciai szerb Dragovity kolostorból. Grábócon ekkor már éltek korábbi csoportban idevándorolt szerb családok. A szerzetesek az itt élő szerb családok kérésére, valamint a kedvező hely miatt telepedtek le, és építették fel első fatemplomukat. Kérésükre 1585-ben Szokolovics Musztafa budai pasa engedélyezte a fatemplom helyett új templom építését, melyet kőből, sárba rakva építettek fel 1587-ben a jelenlegi helyén, s Szent Arkangyal tiszteletére szentelték fel.”
A szerzetesek kemény, szorgos munkával formálták át és tették termővé a tájat. A krónika szerint 1663-ban már több mint 60 szerzetes élt Grábócon. „1667-ben a törökök feldúlták a kolostort, a szerzeteseket megölték. 1690-ben Péterfi András püspök megerősítette a zárdát régi jogaiban, és újabb falvakat adományozott számára. 1703-ban a kolostor újra elnéptelenedett, a szerzetesek nagyobb része visszatért a sisatováci kolostorba, és értékes kegytárgyaikat is magukkal vitték.
1711-ben Mérey Mihály szekszárdi apát visszahívta a szerzeteseket, akikkel együtt több szerb család is letelepedett itt. A lerombolt templom helyén felépítették kis vert falú templomukat, amelyet 1736-ig használtak. Ekkor megkezdték a mai téglatemplom építését: alig két év alatt készült el.”
A patakon átívelő kőhíd vezet a műemlékek felé. Itt torpantam meg fényképezni. Mellettem kisméretű kútház állt, melynek emeleti szobájában korábban a kapus lakott. Balra – ez a képen nem látszik – egyemeletes kolostorépület, szemben az egytornyú, hatalmas kupolával fedett, kelet–nyugati tájolású barokk templom. A kupolára épített négyszögű tornyocskán napóra mutatja az időt. Ottjártamkor épp köd volt, így az órát nem tudtam leolvasni, csak a régmúltat vagy inkább a közelmúltat, amikor diákként azon törtem a fejem, mi lesz a sorsa ennek a magányos templomnak.