Öccsének adja át a hatalmat Castro?

Fidel Castro a Moncada laktanya megtámadásának 52. évfordulóján ezúttal nem szabad téren emlékezett meg a kubai forradalom kezdeteiről. A közelmúlt két hurrikánjának pusztításaira hivatkozva fedett helyen – és jóval kisebb közönség előtt –, négyórás beszédben ostorozta a forradalom múltbéli és jelenlegi ellenségeit, élükön az Egyesült Államokat.
Castro tavaly októberi látványos balesete óta felépült, új erőre kapott, de karácsonyi bejelentése a kubai kőolajlelőhely tényéről mozgásba hozta a békés átmenetben, illetve a forradalom védelmében érdekelt feleket, az Egyesült Államokat, az Európai Uniót, valamint Venezuelát és Kínát.
Az Európai Unió próbaidőre felfüggesztette a Kuba ellen 2003 júniusában bevezetett büntetőintézkedéseket. (Castro hetvenöt másként gondolkodót börtönzött be, és ellenzékieket végeztetett ki.) Ennek egyik következménye, hogy az EU nagy valószínűséggel egy időre sorsára hagyja a diktatúra ellen tiltakozó gyenge és szervezetlen kubai ellenzékieket. Az agg főtitkár nem is késlekedett, nemrég az államtanács tagjának nevezte ki egyik volt belügyminiszterét, aki éppen keménykezű intézkedéseiről híres.
Az Egyesült Államok elsősorban a mostani nemzetközi helyzet miatt nem léphet fel határozottabban, ezért erősödhet az a lobbi, amelyik követeli a Kuba elleni gazdasági blokád befejezését. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a minap váratlan bejelentést tett, koordinátort nevezett ki, úgymond a kubai átmenet lebonyolítására. Venezuela és Kína átvette a néhai Szovjetunió szerepét, és kölcsönös gazdasági és politikai szerződésekkel egyre szorosabbra fűzik kapcsolataikat Castro rendszerével.
Kuba érdeke is, hogy az országban uralkodó gazdasági és belpolitikai állapotok miatt békésen menjen végbe a hatalomátvétel. Castro már az utódlási teendőkkel foglalkozik, és az egyik kubai emigráns elemző szerint fokozatosan Raúl Castro kezében összpontosul a hatalom. Belőle azonban hiányzik bátyja karizmája, és egyedül nem, csak egy csoporttal tud majd kormányozni. Bizonyos, hogy egyik jövendő politikai tényező sem hagyhatja figyelmen kívül a rendszer egyik pillérét, a hadsereget. Az ország történetében eddig erőszakkal rendezték a nézeteltéréseket, és ez különösen azért aggasztó tény, mert a fehérek és nem fehérek között erősödtek a különbségek. Az országból eddig eltávozott másfél millió kubai többsége fehér.