Szívesség

– Jó napot, Tarkota bácsi! Nem szeretnék zavarogni, de a kedves feleségétől hallottam, hogy a Tarkota bácsinak már nem sok van hátra, ugyanis a gyógyíthatatlan betegsége olyan előrehaladott, hogy…
– Gyere csak, nem zavarsz. Örülök, hogy el szeretnél búcsúzni tőlem. Sajnos, a perceim meg vannak számlálva. Mennyi az idő?
– Fél öt lesz négy perc múlva.
– A kutyafáját! Akkor még van huszonöt percem.
– Azt a Tarkota bácsi honnan tudja ilyen pontosan?
– Az orvos kiszámította, hogy öt óra negyvenegy perckor elkezdődik a nagy utazás. Bámulatos, hová jutott a tudomány. De ne rólam beszéljünk, mert nekem már úgyis mindegy. Mi újság nálatok, hogy van a családod?
– Ebben a helyzetben olyan nehéz…
– Ugyan már, csak mesélj bátran, minden érdekel! Hallom, a feleséged is nyugdíjba ment.
– Nagyon kevés ez a huszonöt perc, és én… szeretném, ha a Tarkota bácsi meghallgatná… Elnézést, de zavarban vagyok.
– Ki vele! Csak nincs valami baj?
– Sajnos van. Nem akarok mellébeszélni. Besúgó voltam tizenhat évig.
– Nahát, ezt aztán nem gondoltam volna rólad.
– Pedig így van. Ráadásul a legmocskosabb fajta, egy utolsó aljadék, aki mindenkit feljelentett, még a Tarkota bácsit is.
– Engem? De hiszen soha nem csináltam semmit.
– Nana! Amikor igazgatóhelyettes volt, fekete valutát vitt a hivatalos útjaira. A zoknijába rejtve csempészte át a határon a pénzt. Tévedek?
– Jó, ez igaz. Farmernadrágot hoztam belőle a fiaimnak.
– A saját sógoromat is többször feljelentettem, mert gúnyos hangon beszélt a pártról. Az öcsémet is feljelentettem, mert részegen Kádár Jánost utánozta. Az a helyzet, hogy olyan ember nem volt a munkahelyemen, akiről ne készítettem volna jelentést. Mit szól hozzá?
– Hány jelentést írtál, ha szabad megkérdezni?
– Több százat! Az is lehet, hogy ezret! Zacskó volt a fedőnevem. Bárki utánanézhet. De ez még semmi! Áldott jó feleséget adott nekem a sors, mégis szeretőket tartottam. Gyönyörű, férjes asszonyokat! Mind egy szálig fejedelmi példány volt. Azt tettem velük, amit akartam, pedig ezeket a kapcsolatokat nem az érzelem táplálta.
– Kérlek, ezt hagyjuk, nem tartozik rám.
– Pedig érdemes meghallgatni, ugyanis zsarolással vittem ágyba a bestiákat! A becsületszavamat adtam nekik, hogy nem írok jelentést a férjükről. De persze írtam, mert hitvány és becstelen vagyok.
– Elkeserítő dolgokat mondasz, nagyon szomorúan hallgatom.
– Imádtam hazudni, és imádok ma is, mert szórakoztat, de tessék elhinni, a jelentéseimben nincs hazugság, csak sok-sok megbízható, ragyogó, kompromittáló információ. Máskülönben hallgatózni is szeretek. Amikor a minisztériumban dolgoztam, sokszor még a női vécében is elbújtam, hogy kihallgassam azt a sok lefetyelő némbert. Fontos adalékokat gyűjtöttem a jelentésekhez.
– Van még valami? Gyorsan essünk túl rajta.
– Loptam, Tarkota bácsi. A munkatársaimtól, sőt a legjobb barátaimtól is rendszeresen loptam pénzt, a szeretőim lakásából pedig ékszert, apróbb műtárgyakat, ezüst evőeszközt emeltem el, ami éppen adódott. Ha a tartótisztemmel találkoztam, mindig megleptem valami értékes aprósággal. Persze elfogadta. Így szereztem meg a feleségét.
– Tulajdonképpen miért vallod be nekem ezeket?
– Mert szeretnék egy nagy-nagy szívességet kérni.
– Tessék, állok rendelkezésedre!
– A Tarkota bácsi lekötelezne engem, ha sírba vinné a titkaimat. Remélem, nem nagy teher. Megkérhetem rá?
– Végül is… nem kerül semmibe. Elviszem!
– Igazán hálás vagyok az együttműködésért.
– Semmiség. Örülök, hogy segíthettem. Isten veled!
– Még van két perce, Tarkota bácsi! Jó utat!