Az jó hamar lovakról

Alámerült Atlantiszom

Balassi Bálint életírói a Békes Gáspár hadi vállalkozásában való részvételt rendesen kudarcként könyvelik el, olvasom Eckhardt Sándor 1941-ben írt monográfiájában. „Annyi igaz, hogy Kornis Gáspár huszti kapitány csapata nagy fölényben volt, mikor egy éjjel Erdély határán összetalálkozott Balassi kisded csapatával, s így mihamar szétverte Bálint seregét. Az is igaz, hogy a menekülő vitéz így elszakadván szétvert embereitől, magányosan bolyongott, mikor Báthory fővezére, Hagymási Kristóf lovasai rábukkantak, és egyikük a vitézül verekedő Bálintot hátulról bottal vagy buzogánnyal leütötte. […]
Tudjuk, hogy a foglyot tárt karokkal fogadták Báthoryéknál, bár kevés adatunk van arról, mit csinált Erdélyben. Az udvari életet, az igazi magyar udvari életet itt kezdi megismerni, s múzsája mindjárt megszólal a szép hölgyek és leányok körében. Legrégibb versei közül nem egy (Csák Borbála, Bebek Judit, Morghai Kata nevére) valószínűleg itt keletkezett, és alighanem itt, a János Zsigmond korában már erősen elolaszosodott udvarnál ismerkedett meg a humanista ízlésű, gáláns, udvarló, petrarcai szerelmi költészettel, s ennek hatása alakította ki az első nagy magyar szerelmi lírát.”
Úgy tudjuk, hogy élete végéig fenntartotta a kapcsolatot erdélyi barátaival és rokonaival, ekkor már azonban nem annyira a nyájas társaság, mint inkább üzleti ügyei vonzották Erdélybe. Mikor ott megírja a Júlia-ciklus búcsúénekét, elmondja, hogy „jó hamar lovakért” járta Erdély földjét, „nem nagy fáradtság nélkül”.
Balassi az 1590-es években már lókereskedéssel foglalkozott, és abból csinált magának pénzt, mert nagy anyagi zűrzavarban volt. De itt nyilván nemcsak a lovakról volt szó, hisz a szép erdélyi asszonyoktól – többek között Kővár kapitányának, Hagymási Kristófnak feleségétől – kapott levelek azt mutatják, hogy a lovakon kívül másért is érdemes volt Erdélybe mennie.