Gondolatok a könyvtárban

A kultusztárcától megtudtuk, hogy Magyarországnak fizetnie kell annak az orosz könyvtárnak, amely mindeddig „őrizte” az 1945-ben a sárospataki könyvtárból elhurcolt köteteket. A vonatkozó orosz törvény ugyanis kimondja: az „elszármazott kulturális értékek tárolásáért, restaurálásáért, állagmegóvásáért a visszaigénylő országnak kell fizetnie”. Amennyiben tehát hatvan év után tényleg hazatér a magyar állam tulajdonát képező százharmincnégy felbecsülhetetlen értékű kötet, fizetni fogunk a Nyizsnij Novgorod-i Lenin Könyvtárnak (itt tárolják a sárospataki kincseket) egy rakás pénzt. Gondolom, alku nincs. (Persze a visszaadás még nem biztos, mert azt az orosz felsőháznak is meg kell szavaznia.)
Ez nagyjából olyan, mintha a Szibériából évek, évtizedek után hazatért magyar hadifoglyoktól az orosz díjbeszedő vállalat elkérné az addigi tartási költségeket (étkeztetés, víz, gáz, villany, Pravda-előfizetés, miegyéb) – hogy ők közben kibányásztak száz tárna szenet, csak úgy grátisz, az most itt nem érdekes… Érdekelne, mennyi rezsit, útdíjat, környezetvédelmi hozzájárulást fizetett a magyar államnak kivonulásakor a vörös ármádia a széthernyótalpazott Bakonyért, a lelakott mátyásföldi villanegyedért, az istállóvá tett gödöllői királyi kastélyért… Az „elszármazott” (de szépen körülírt kifejezés) kulturális értékek hatvan éven át tartó „őrzésére” egyébként nem mi kértük meg a szovjet-orosz államot.
De most már mindegy, örüljünk, hogy egyáltalán a könyvek visszatérnek, még ha fizetni is kell azért, hogy évtizedeken át másutt porosodtak. Egyszer csak begyógyulnak végre a háború sebei…