Kínai cipő

A hruscsovi időkben Amerika temetésének még a dátumát is megjelölték. Ez akkortájt volt, amikor forgalmi dugók nehezítették a járást a kommunizmus felé vezető, kátyúk lyuggatta magyar utakon. A gyalogosok – az örök ellenzékiek – pedig csak mosolyogva legyintettek az elvtársi badarságokra. Közben sok minden változott a magyar ugart átszelő utakon. A rosszmájúak szerint gazdaváltás történt, noha az orwelli „disznók” a kelleténél jobban hasonlítanak előképeikhez.
A fellengzős jelszavakról – liberalizmus, demokrácia, globalizmus, szabadpiac – ismét csak a szociológusnak tanult Eric Arthur Blair, azaz a későbbi Orwell jut eszünkbe, pontosabban az ő „double speak”-je, azaz kettős beszéde. Az orwelli farmról pedig az az ország, amelynek katonasága az ókori Róma mintájára jogot formál, hogy a saját gazdasági és morális rendszerét kényszerítse a világ nagy részére, a pax americana, az amerikai béke olykor ki nem mondott, olykor hangosan, bombázók zajával kísért jelszavával. Amit az érzékeny fülű magyar establishment nemcsak meghall, de követ is.
Ezért érdemes nekünk is tágra nyitni a fülünket, sarkig a szemünket, hogy alaposabban megismerjük azt az óriást, amelynek bajai az utóbbi időkben váratlanul sokasodnak és súlyosbodnak, és amelyről mindinkább kiderül: törékeny agyaglábakon jár, amelyeket hosszú időn át rejtegetett.
A győztes világháború az ötvenes és a hatvanas évek Amerikájában sohasem tapasztalt jólétet és gazdasági biztonságot teremtett. Az amerikaiak pedig abba az illúzióba ringatták magukat, hogy jólétük közvetlen forrása kimeríthetetlen lesz. Bíztak önmagukban, kormányukban és a legfelső hatalmakban. A jelek szerint mindenben csalatkozniuk kellett. Az eredeti gyarmatosítással elkésett Amerika az idősebb Bush, majd Clinton és az őt követő fiatalabb Bush elnöksége során egyre erőteljesebb gazdasági gyarmatosításba fogott.
Gyarmatosítása a keresztségben a globalizáció nevet kapta, amelyet nemcsak a pénz és az áruk planetáris áramlása támasztott alá, de – elsősorban – az amerikai hadsereg világméretű jelenléte, ami egészen mostanáig jó befektetésnek bizonyult. Mostanáig, ameddig nem következett be az a bizonyos „overstretch”, Paul Kennedy történész szavával élve: a „túlnyújtózkodás”, amelynek különösen durva példáját szolgáltatta legutóbb az a válság, amelyet a Katrina hurrikán jelentett a katonaság és a nemzeti gárdisták hiányában is.
Maga az amerikai gazdasági globalizáció három kulcsterületre összpontosít. Először is a létfontosságú energiahordozók fölötti uralom biztosítására, amelynek fő eszköze a közel-keleti viszályok mesterséges életben tartása. Másodszor a munkaerőforrások nemzetközi birtoklására, amit Washington a nemzetközi szervezeteken keresztül biztosít magának. Harmadszor a bankhálózat birtoklására. Az alapvető baj az, hogy az amerikai tömegek egyre kevesebb hasznát látják e három törekvésnek. Jellemző, hogy a Business Week szerint mára 45 millióra nőtt azon amerikai polgároknak a tömege, amelynek nincs semmiféle egészségbiztosítása.
Érdekes, hogy a bajokra nem egy esetben idegen vagy első generációs amerikai szerzők mutatnak rá a legélesebben, mint tette azt két indiai, Ron és Anil Hira az amerikai könyvpiacon nagy sikert elért Outsourcing America című kötetével. Könyvük az amerikai munkaerő külföldre exportálásával és a külföldi munkaerő belföldre importálásával foglalkozik. Ez – számításuk szerint – egyedül az értelmiségi szektorban hamarosan 14 milliós munkaerővesztést okoz. Már 1994-ben ez a szám három és fél milliót tett ki, azóta pedig hihetetlen gyorsasággal nő. Az amerikai politikát nem a kisemberek támogatják, hanem óriáscégek és óriásbankok. A munkaerő manipulációja mögött az extraprofit és a hatalom utáni vágy húzódik meg. És ha a profit úgy kívánja, a pénzhatalom külföldre telepíti a termelést.
Mára ott tartunk, hogy teljes iparágak tűnnek el Amerikából, s az olcsó munkaerejű Kínába és Indiába települnek, veszélyeztetve az amerikai és az európai gazdaság jövőjét, valamint e kontinensek életképességét.
Az amerikai érdekcsoportok szószólói szerint az amerikai munkás szakértelme nem megfelelő, iskolai képzettsége sok esetben nem éri el a külföldi szintet. Csakhogy ez a vélt minőségi különbség oktatási reformokkal nagyon gyorsan orvosolható. Az sem nagyon érthető, hogy ezt a minőségi különbséget miért csak most ismerték fel, vagyis a gazdasági gyarmatosítás „érett” fázisában? Korábban ugyanis az amerikai munkaerő a világ legnagyobb iparát működtette, így azután még meghökkentőbb, hogy miért külföldön nyitnak oktatási központokat olyan gigantikus méretű cégek, mint a Microsoft, ahelyett hogy otthon javítanának az amerikai munkás képzésén.
Gregory Mankiw, Bush elnök egyik gazdasági tanácsadója a szenátus előtt tartott beszédében az amerikai vásárlók előnyeként állította be a külföldi munkaerő olcsóságából fakadó előnyöket, de elhallgatta, hogy a külföldön gyártott termékek ára ma már nem különbözik a korábban helyben gyártott amerikai termékekétől. Egy átlagos amerikai cipőboltban a kínai lábbelik uralják a kínálatot ugyanazon az áron, amelyért korábban az Amerikában készült cipőket lehetett vásárolni. A gazdasági tanácsadók külön kitérnek a külföldi piacok megszerzésének lehetőségére, ám elhallgatják azt a tényt, hogy ma már India, Kína és egyéb bértermelő országok vásárlói – az amerikai kereskedelem kikerülésével – a saját termékeiket vásárolják mélyen az amerikai árak alatt. Tehát a külföldön gyártott termékek zömét éppen azokkal az amerikai vásárlókkal fizettetik meg, akiket a termelési folyamatból kizártak, a termékért a pénzt megkeresni pedig nem képesek. Ezt a helyi gazdasági egyensúlyhiányt a bankok hitel formájában hidalják át, ami az amerikai középosztály mára már szabad szemmel látható fokozatos eladósodásához, végül elhalásához vezet.
Tetézi a bajt, hogy az amerikai technológián felnőtt külföldi cégek Amerikában versenytársakként tűnnek fel, hogy azután felvásárolják a még amerikai kézen lévő cégeket, amelyeket saját munkaerővel töltenek fel. Ez azt jelenti, hogy az amerikai munkahely semmiféle állami védelmet sem élvez. A még meglévő állások túlnyomórészt a keveset fizető kiszolgálói szektorban találhatók. Ezalól a hadiipar és néhány, még jellegzetesen amerikai iparág képez kivételt.
Mintegy ötven évvel ezelőtt ezt a gyakorlatot egyszerűen hazaárulásnak nevezték, és az eljárásnak a bíróság vetett volna véget. Ma azt a csúcsmenedzsert, aki tömegesen tud megszabadulni alkalmazottaitól, az amerikai üzletpolitikusok „ragyogó üzletstratégának” nevezik. Mondhatnánk az „outsourcing” sztahanovistájának.
E tendenciák ragályosak, és gyorsan hatnak, mint a madárinfluenza. Mivel Magyarország a vírust hordozó vándormadarak útvonalán fekszik, nem érdektelen megismerkedni az ornitológia rejtelmeivel. Már csak a megelőzés érdekében sem.