A konferencia előtt úgy látszott, hogy a legesélyesebb David Davies „árnyék-belügyminiszter”, akinek több mint hatvan konzervatív képviselő ígérte támogatását. Davies a párt mérsékelt jobbszárnyához tartozik, és csaknem minden megfigyelő szerint teljesen eljátszotta esélyeit a konferencián tartott színtelen, akadozó beszédével. Jelenleg a legesélyesebbnek a toryk új üdvöskéjét tartják, a harmincas éveiben járó David Cameront, akinek remekbe szabott beszéde megragadta hallgatóságát és a médiát. Jó visszhangot keltett a legidősebb jelölt, Kenneth Clarke is, a Thatcher- és a Major-kormány veteránja, egykori pénzügyminiszter, és minden valószínűség szerint ő lesz Cameron fő ellenfele, nem Davies. A negyedik és ötödik jelölt Liam Fox, a párt egyik legjobboldalibb politikusa, illetve Sir Malcolm Rifkind, aki a Thatcher-kormányban tűnt fel először, majd John Major kabinetjében külügyminiszter volt. A nevezés ezen a héten zárul le, s a következő lépés a konzervatív alsóházi frakció szavazása lesz, amelyen a leggyengébben szereplő jelölt, csaknem bizonyosan Rifkind, kiesik, és valószínű, hogy visszalép a negyedik helyezett, Liam Fox is. Az ezt követő szavazáson elvben háromra, gyakorlatilag csaknem bizonyosan kettőre csökken a jelöltek száma, és utolsó lépés gyanánt a párt 280 ezer tagja választja meg közülük a vezetőt.
Cameron reformokat akar a pártpolitikában és az ország vezetésében. Azt akarja, hogy a Konzervatív Párt a fiatalokat lelkesítő, új programmal álljon elő. Csakhogy ennek az új programnak egyelőre se híre, se hamva. Tony Blair a politikai spektrum szélső baloldaláról a közepére terelte pártját, megteremtette az „Új Munkáspártot”. Akár Cameron, akár a tory balszárnyhoz tartozó Clarke, akár minden várakozás ellenére Davies győz, a szavazó legelsősorban nem az új vezetőre, hanem az „Új Konzervatív Pártra”, az új tory politikára kíváncsi. Ezzel a konferencia adós maradt.

Horror kempingezés közben: maszkos, késekkel felfegyverzett társaság várta a túrázókat sátraiknál