Az egri lányok mosolyáért

Eger és Salgótarján között született, félúton: a palóc Pétervásárán. Édesapja ózdi gyári munkás, ő egri gimnazista, és még az érettségi évében sem tudja, hogy merre induljon. Talán, mondja, a szüreti szombat délutánok és vasárnap délelőttök irányították a szőlő felé; olyankor egri gazdáknak segített. Kijelölte magának a gyöngyösi kertészeti főiskolát, szőlőtermelő-borász üzemmérnökként végzett 1977-ben. Ő, a mindig elegáns Don Simon, azaz Simon József, akit 2001-ben az év egri szőlőtermelőjévé, majd 2002-ben az év egri bortermelőjévé választottak.
Zsebében a diplomával állt Gyöngyösön, s szíve visszahúzta Egerbe. „Az egri leányok egri tűzzel, egri melegséggel és egri mosollyal hazacsábítottak a szülőfalumhoz közelre” – bólogat, a Magyar Borok Házában ülünk, az ablak felé tartom a pinot noirját, barnásvörös szín, íze, akárha túlérett meggyet ropogtatnék. Simon József az egri téeszben szőlőtermelő agronómusként helyezkedett el, 1977-től 1992-ig tevékenyen részt vett a szocializmus „építésében” és lebontásában. Magántermelő lett, három évig próbálkozott az olcsó borok piacán. Megszerzett egy-egy csipetnyit a legkedvesebb dűlőkből, ám hamar ráébredt: üzleti vénája nincs. Szőlője, bora viszont van. A Simon pincészet Eger egyik meghatározó tényezőjévé vált.
Konzervatív borász. Hatezer év óta, mint mondja, nem kell beleavatkozni a borkészítés folyamatába, amit akkor kitaláltak, ma is érvényes. Megérik a szőlő, talán még el is hullatja a levelét, és leszüretelik. A bornak megadják, amit megkíván: a levegőt. Mint ahogy mi világra jövünk, a bor is így születik: egy burok szétreped. Napvilágot lát. Oxigénhez jut. Levegőt vesz. Nagyot sír, és elindul a fejlődés útján. A nagy mennyiségű oxigéntől magunk is megrészegedünk, a bor is megzavarodik, megtanultuk, hogy a kénnel tudjuk védeni. Enynyi kell a borhoz, és persze gondosság meg pincehideg, mondja Simon József.
„Úgy kell éreznünk nekünk, itteni borászoknak, hogy a legfontosabb az egri borvidék. Ha Tokaj nem volna, egészen elégedettek lehetnénk, hiszen mindazt, amit borban elérni lehetséges, elérhetjük itt” – mondja. Végül a bikavérről. Az „üzletszerű kéjelgők” meg az egykori budafoki és egri borkombinátok szerinte lezüllesztették Eger büszkeségét. „Nehéz göncöt kaptunk a nyakunkba, húz a föld felé minket” – révedezik el egy pillanatra. Pedig, mondja, a borok házasítása gyönyörű művészet. A jó házasítás jövőbe látást és szigorúságot igényel. Az egriek legnagyobb kincse, hogy ügyesen házasítanak. Tiszta a szándékuk, a bikavérrel a nemzetet gyarapítják. A nemes bikavér eredetvédelméhez azonban a köz támogatására és – vállvonogatás helyett – az állam szerepvállalására volna szükség.
Este utánaolvasok: Simon József célja nem más, mint hogy a négyéves érlelésű, tradicionális technológiával készített egri borral „az Isten áldotta egri dombok harmóniáját” közvetítse. A bor legyen tüzes, piruljanak az egri leányok.