Bozóki miniszter és a pacsirtapástétom

Magyarország kultuszminisztere tegnap ellátogatott – önmeghatározása szerint – az elsősorban gyermekmentéssel foglalkozó Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség Mahanaim Gyülekezetének központjába, imaházába és épülő ifjúsági centrumába. Mint valamelyik helyszínen mondotta, nagyra becsüli a száztagú protestáns kisegyház karitatív és kulturális tevékenységét, annál is inkább, mivel a szervezet Külső-Erzsébetvárosban és tizennyolc vidéki településen tevékenykedő, hátrányos helyzetű roma és csonka családokból származó gyermekek körülményeinek javításával foglalkozik.
Bozóki András miniszter ez alkalommal épp a negyedik olyan egyház vezetőivel vette fel a személyes kapcsolatot, amely nem tartozik a történelmi egyházak közé. Délután a miniszter a határainkon túli egyházak képviselőivel találkozott. A két tegnapi esemény súlyának arányáról a viccbeli pacsirtapástétom receptje jut eszünkbe: egy az egyhez, vagyis egy ló, egy pacsirta. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy nem tartjuk lényegesnek például a baptisták, a krisnások vagy a Mahanaim közösség kétségkívül áldozatos, embermentő, gyermekmentő munkáját. Ellenkezőleg. Mégis ezekben az ínséges időkben, amikor a történelmi egyházak jóval nagyobb arányú, a liberális sajtóban nem különösebb publicitást kapott karitatív és kultúrafenntartó tevékenységét a támogatások elvonása miatt veszélyben látjuk, szerencsésebb lenne, ha a családi és szociális ügyekben illetékes, amúgy is alulreprezentált kolléganőre, a felmérések szerint gyengécske miniszteri tevékenységet nyújtó Göncz Kinga miniszter asszonyra hagyná a kapcsolatfelvételt az olyan kisegyházakkal, amelyeket elsősorban önként vállalt szociális funkcióik miatt tartunk az egész társadalom számára értékesnek.
Bozóki úr feladata lenne az is, hogy politikustársait végre meggyőzze arról, hogy a történelmi egyházak, főleg a katolikusok nem puszta kapzsiságból igényelték vissza, és erőn felül újították fel többnyire rossz állapotú ingatlanjaikat, hanem azért, hogy történelmi, sok századon át végzett szociális és kulturális tevékenységeiket mindannyiunk javára folytassák.
Képzeljük el a magyar városokat és turisztikai vonzerejüket, összképüket főtereiken, utcáikon lepusztult, bezárt, kifosztott, elhagyatott vagy más célra használt templomokkal, katedrálisokkal, bezárt, széthordott gyűjteményekkel, múzeumokkal, szétzavart templomi, egyházi kórusokkal. Bozóki miniszternek kellene arról is gondoskodnia, hogy a liberális körök végre tudomásul vegyék, a történelmi egyházak nélkülözhetetlen szociális, oktatási, nevelési funkciókat látnak el, a katolikusok és a protestánsok a romákért semmivel sem tesznek kevesebbet, mint a huszonnégy főállású munkatárssal rendelkező kisegyház, sőt. Épp mivel évezredes, illetve több évszázados hagyományokkal és jóval szélesebb társadalmi bázissal rendelkeznek, többre is képesek.
Különösen, ha felelőtlen politikai erők nem munkálkodnak folyamatosan ellehetetlenítésükön, besározásukon.