Hódmezővásárhely a paraszt-polgárság fellegvára volt, az itt élőket a szocialista diktatúra sem tudta lelkileg teljesen átformálni. A helyi Pörnye Gödör nevezetű sörözőben egy átlagos hétköznap délelőtt a kávé elfogyasztása közben felfigyeltünk egy huszonéves fiatalemberre, aki nagyapja életét meséli két barátjának, hogy bizony az öreget annak idején sokszor bekasztlizták fél évre feketevágásért. S az ávósok ráadásul a leölt disznó húsát petróleumba meg fűrészporba forgatták, hogy a család nehogy megehesse. Subáéknál pedig kilenc éhes gyerek volt. – Lassan újra odajutunk, csak most már az unióban – mondja rá a másik fiatal férfi, a többiek egyetértő bólogatásával kísérve. Mint kiderül, ők is hallottak a különös közvélemény-kutatásról. A fiatal pultoslány csak annyit mond: „Undorító.” De a vendégeknek is megvan a véleményük róla:
– Szemét dolgok ezek. De ettől függetlenül a polgármester tényleg veri a feleségét – csak magunk között mondom –, ezt biztos forrásból tudom. A hajdani feketevágó nagyapa unokája viszont azonnal felháborodottan cáfol:
– Nem igaz ebből egy szó sem. A polgármester felesége együtt dolgozik a nejem barátnőjével, egy napot sem hiányzik soha, ha verné a férje, azért meglátszana, nem?
A Pörnye Gödörben töltött rövid idő bőven elég volt ahhoz, hogy meggyőződjünk róla: a suttogó propaganda milyen hatékony fegyver. Lázár János polgármester mindazonáltal azt mondja, egy ilyen kisvárosban ezzel a módszerrel igen nehéz komoly eredményeket elérni, hiszen mindenki ismer mindenkit, az igazság előbb-utóbb úgyis kiderül. Az viszont biztos, hogy a rendszerváltozás óta eltelt 15 évben még nem volt példa arra, hogy egy ilyen aljas eszköz hatékonyságát tudományosan tesztelték volna. Ugyanis a Medián felmérésének bizonyos kérdései nem tekinthetők másnak, mint a lejárató technika hatékonysági felmérésének – szögezte le a polgármester, hozzátéve azt is: a hódmezővásárhelyiek régen edzésben vannak az ilyesfajta manipulációk tekintetében. Már Rapcsák Andrásról – aki a rendszerváltozástól 2002-ben bekövetkezett haláláig sorra nyerte meg az önkormányzati és országgyűlési választásokat – azt terjesztették többek között, hogy veri a feleségét. De a „kampánylabor” az ő halála után indult be igazán. A hatalmi űrt érzékelve a baloldal mindent megtett, hogy pozíciókat szerezzen abban a közegben, ahol a rendszerváltozás óta nem tudta megvetni a lábát. Ennek ellenére mind az országgyűlési, mind pedig az önkormányzati választásokon Lázár János, Rapcsák András közeli munkatársa, tanácsadója lett a befutó. Lázár János polgármester összeszámolta: Hódmezővásárhely az uniós választásokkal együtt eddig összesen 11 alkalommal tette le a voksát a konzervatív oldal mellett. Emellett kormánypárti és ellenzéki pozícióban is képes volt fejlődni, sőt, egyfajta szimbólummá vált. Ennek lerombolása inspirálja az ellenoldalt.
Az első akció – Lázár János szerint „kóstolgatás” – rögtön 2003-ban, az Árpád-sávos lobogók ügye volt. Országos médiabotrányt kavartak abból, hogy Hódmezővásárhely főterén e történelmi zászlók lengenek:
– Tény, hogy az Árpád-sávos lobogó vitatott szimbólum, de azt gondolom, hogy erősen hiszterizált vita zajlott az ügyről. Nálunk sohasem volt jelen a politikai antiszemitizmus. Szeretnék emlékeztetni rá, hogy például Hódmezővásárhely az egyedüli vidéki város, ahol holokausztmúzeum van, aminek létrehozásához egy fillér állami támogatást nem kaptunk. Világos volt, hogy a baloldal által gerjesztett „balhéról” van szó. Nyilván azt akarták tesztelni, hogy miként reagálok, meddig lehet elmenni velem szemben. Nagyon gyorsan kellett dönteni, hiszen a tét az volt, hogy meg tudják-e bélyegezni az antiszemitizmussal a várost, tágabb értelemben az egész jobboldalt. Leszedettem a zászlókat, és akkor nagyon sokan megtámadtak a jobboldalról is. Sosem hozok olyan döntést, ami nem fér össze a lelkiismeretemmel. A legfőbb érv számomra az volt, hogy a helyi zsidó polgártársaink képviselői is arra kértek, vegyem le őket, mert rossz érzéseket kelt bennük. Megértem az érzékenységüket, hiszen a holokauszt traumája generációkon keresztül sem heverhető ki. Ugyanakkor megértem azokat is, akiknek egy ősi magyar történelmi jelkép „száműzése” fáj: éppen ezért az Árpád-sávos lobogók az ünnepi alkalmakkor ott lengenek a zászlórudakon – magyarázza Lázár János, hogy miként sikerült elkerülni egy, a várost lejárató célzatú vitát. Ahogy mondja, utána viszonylag nyugodtabb idők jöttek, bár ez nem tartott sokáig. Rapcsák András pályafutása alatt évtizedes bejáratott rendszerek működtek a városban. A rendszerváltoztatás után már eltelt 15 év, Lázár János úgy vélte, generációváltásra, friss levegőre van szükség, hogy a település felkészülhessen a XXI. század kihívásaira:
– Amikor átvettem a város vezetését, tudtam, hogy változásra van szükség, mert megcsontosodtak a dolgok. Tudtam azt is, hogy a változtatás mindig érdekeket sért. De 31 éves vagyok, és azt mondom: nem vagyok hajlandó olyan kompromisszumokat kötni, amelyek ártanak az ittenieknek. Nem tudtam vállalni, hogy például egy szakvizsga nélküli háziorvos bármiféle egykori barátság vagy politikai lojalitás jegyében kórházigazgató maradhasson. Ahogyan a néhai Rapcsák Andrással szintén baráti viszonyt ápoló jogi tanácsadó, Erdélyi Miklós munkájára sem tartottam igényt. Természetesen ezt a baloldal úgy interpretálta, hogy példátlan hatalomkoncentrációt hajtottam végre. „Egy parasztgyerek irányítja a várost” – ezt szidalomként sokszor lehetett hallani a hozzájuk közel álló körökből. Sose tagadtam: első vagyok a családban, akinek hivatása nem közvetlenül a gazdálkodáshoz kötődik. Nagyapám annak idején a kényszerítések ellenére sem lépett be a téeszbe, mindvégig magángazdálkodó maradt, édesanyám pedig háztartásbeli. Ilyen miliőből indultam, és való igaz, hogy ezért árnyaltabban látom az elmúlt 45 év történelmét.
Mint mondja, aztán jött a 2004. december ötödiki népszavazás, amelyen a választáson részt vevő hódmezővásárhelyiek 66 százaléka mondott igent a határon túliak állampolgárságára. A hódmezővásárhelyi önkormányzat úgy döntött: a népakarat kifejezéseképpen kaphassa meg minden határon túli magyar, aki erre igényt tart, a hódmezővásárhelyi tiszteletbeli polgárságot. Azóta 15 ezren éltek a határokon átnyúló nemzetegyesítés eme szelíd eszközével. A döntés követőkre talált – Esztergom testülete ugyanilyen határozatot hozott. Hódmezővásárhely ezzel a gesztusával lett szimbólum.
Ezután a József Attila-cirkusz következett. A költő születésének századik évfordulóját alig-alig ünnepelte meg a kormány. Hódmezővásárhelyen szobrot állítottak a költőnek, ezen csámcsogott legalább két hétig a balliberális média: igazi vagy viasz a felavatott szobor, lehet, hogy nem készült el időre a mű, de a városvezetés úgy csinált, mintha elkészült volna, vagyis felavatta. Hallatlan skandalum! Arról senki sem beszélt, hogy Hódmezővásárhely a jubileum alkalmából saját költségén – az országban először – kiadta a Medvetánc hasonmáskiadását, és még egy József Attila-kötet megjelenését is támogatták.
– Feltételezem, csak véletlen, hogy a kormány közeli Népszabadság az állítólagos szoborbotrányról öt napon át cikkezett, majd a „Bolgár úr”-féle Klubrádió négy műsort szentelt a témának. Való igaz, hogy a szobor alkotóját én választottam ki, de az alkotást a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Volt egy olyan gondolat a húszas évek végén, hogy József Attila ide költözne. De Hódmezővásárhelyhez kötődik Németh László is, és még sorolhatnánk azokat, akiknek kötődésük van: Szabó Magda, Radnóti, Móricz… Juhász Gyula verset is írt a városról. Nekem mániám, hogy a városból az Alföld kulturális központja legyen. A város karizmájához tartoznak a képzőművészeti hagyományaink, József Attila, a holokausztmúzeum, a magyar történelmet 1945-től 1990-ig bemutató múzeum, amelyet Schmidt Máriával közösen terveztünk meg – mondja a polgármester.
Amikor a József Attila-botrány elült, jött a következő: a Medián közvélemény-kutató cég olyan kérdéseket tett fel a hódmezővásárhelyieknek, amik a legkevésbé sem illeszthetők be a hagyományos, politikai preferenciákat vizsgáló módszerek tárházába. Volt olyan kérdés, ami arra irányult, hogy vajon miképpen befolyásolná a választásokon a megkérdezetteket, ha kiderülne, Lázár veri a feleségét. Sokatmondó, hogy – ahogy a polgármester felidézi – volt olyan „kikérdezett” idős ember, aki már azzal kereste meg, miért bántja az asszonyt.
Miután országos felháborodást keltett az ügy, és a Medián, bár bocsánatot kért a polgármestertől, de a megbízó nevét nem árulta el, és teljes volt a „beégés”, színre lépett az elbocsátott Erdélyi Miklós, saját bevallása szerint munkáspárti és cionista, és újabb médiabotrányt kavart: megvádolt egy fideszes képviselőt, hogy életveszélyesen megfenyegette. Mint kiderült, a fenyegetés időpontjában a képviselő igen messze tartózkodott a Frédi nevű műintézménytől, ahol állítólag az ügy megesett. Ottjártunkkor a polgármesteri fogadószobában pedig már egy újabb botrány körvonalazódott. Egy roma férfi érkezett, aki rögtön a Fókusszal fenyegetőzött a várható kilakoltatásokkal kapcsolatban. Erdélyi Miklós ügyvéd úrra hivatkozott, és azt mondta: ők bizony meg sem állnak Brüsszelig, ha Lázár János nem ad nekik lakást.
A hódmezővásárhelyi kampánylabor csúcsüzemmódra kapcsolt.
origo.hu
Orbán Viktor üzent az édesanyáknak: Aki gyermeket vállal, elismerést érdemel
