Egy szabad madár figyelmébe

Kedves Ceglédi Zoltán! Önnek, a fiatal pártaktivistának teljesült a vágya: neve bekerült az országos sajtóba. Engedje meg, hogy gratuláljak. Igaz, a jelen helyzetben ön nem más, mint médium, amelyen keresztül magának a Pártnak a lelke szól, s egyszerűbb lenne, ha a továbbiakban csak SZDSZ-nek szólítanám, de maradjunk a nevénél. Az ön levele, amelyet pártja hivatalos honlapján tett közkinccsé, forrásértékű mű: a magyarországi egyházellenesség bámulatos esszenciája. Biztos lehet benne, hogy unokáink tanulni fognak róla a történelemórán.
Nézzük mindjárt azt a tényt, hogy tegezőleg szólítja meg a hívőket. Zseniális. Mivel a liberalizmus alapértéke a tudás, s önben is nyilván kiművelt emberfőt tisztelhetünk, nem feltételezzük, hogy a tahó multinacionális marketingkampányok hangvételét kívánta átvenni. Nem, ez a fölény tegeződése, ez maga a klasszikus csendőrpertu. Ön, a pártmunkás megkapó őszinteséggel tegez le néhány millió magyar hívőt, onnan fentről, a kormánykerék mellől. Levelében tökéletes az összhang forma és tartalom között. Rögtön az elején azt javasolja a hívőknek: gondolkodjanak „egy kicsit”, mielőtt képzelődnek. Nyilván megtanulta, hogy gondolkodni mi egy kicsit se szoktunk (a hívő puha révületben tölti a mindennapjait, lévén a vallás a nép ópiuma), de ön van olyan jóindulatú, hogy mégis erre ösztönöz. Aztán félreérthetetlenül közli, hogy az intoleráns egyház – „te, meg a papjaid”, ahogy fogalmaz – mit gondol más vallások híveiről. Hát azt, hogy a másként gondolkodók mind mennek a kénköves pokolba. Hiába mondanánk, hogy Jézus nem azért jött, hogy pokolba küldje, hanem hogy megmentse az embereket – a teológiai kérdéseket kritikája gyors tőrdöféseivel magabiztosan elintézi. Igazából azt fájlalja, hogy önnek kell fizetnie a lelkészeink „nyugdíját, társadalombiztosítását, építményadóját, gépjárműadóját”.
Tekintsünk el néhány apróságtól, például hogy a lelkésznek nincs építményadója, sőt építménye sincs, valamint hogy a papokat a gyülekezetek és az egyházközségek tartják el, nem pedig ön. Könnyen megfejthető, mi a valódi kérdés: arra kíváncsi, mikor tűnnek el már az ön által népnyúzó csuhásoknak tartott lelkimunkások a süllyesztőben, miért nem jutnak legalább öregkorukban koldusbotra azok, akik az ige hirdetésével, betegek látogatásával, oktatással, közösségszervezéssel és hasonló piszlicsáré dolgokkal töltötték az életüket? Mondja ki nyugodtan: azt szeretné tudni, mikor alakíthatják át a templomokat végre kuplerájokká, és miért nem járnak az egyházi személyek fekete drótszamáron, mint a régi szép, ÁVH-s időkben.
Hát csupán azért, mert önök és mi egy úgynevezett demokratikus köztársaságban élünk, ahol az állam közfeladatokat lát el az adófizetők pénzén (még manapság is, amikor a hírek szerint az önök kormányának miniszterelnöke az adómegkerülők példaképe). E rendszerben nem csak azért fizetünk, amivel épp egyetértünk. Az egyházak magas színvonalú szociális és oktatási intézményeket tartanak fenn és alapítanak, valamint műemlék épületeket gondoznak, és hatalmas a szerepük a társadalmi integrációban. Önök vérző körömmel sem tudnak összekaparni öt százalékot, miközben a magyar adófizető lakosság mintegy kétharmada valamelyik egyházhoz tartozónak vallja magát. És hadd legyen egy kérdésem: kinek a pénzéből fordít súlyos milliárdokat kampányra a jelenlegi kormány, amelynek ön sem ingyen tolja a szekerét? A hívek pénzéből még egyházgyalázásra is futja? De itt jön néhány tételes vád ellenünk. Először: behunyjuk a szemünket, ha papjaink gyerekeket molesztálnak. Ki kell ábrándítanom: akikről önök (szennyes fantáziájukból és néhány kétes valóságtartalmú bulvárhírből merítve) folyton beszélnek, nem papok. Ferde hajlamú emberek, akik talán beférkőznek egy-két hívő közösségbe. Elhárításban, tudja, nem vagyunk jók; Jézus tanítványai közt is volt tolvaj, úgy hívták, Júdás. Nem ő az egyházaink hőse. A kétes alakokat, pedofilokat, bűnözőket, drogterjesztőket, házasságszédelgőket és egyéb másságokat éppen az önök eszméi védelmezik.
Ön azt írja: „nem szereti, ha ilyen képmutatók vagyunk”. Aztán előszedi ifj. Hegedűs Lorántot mint a református egyház szimbólumát, élő bizonyítékát annak, hogy kirekesztők vagyunk rettenetesen. Jelzi: az egyházak „elszántan és vörös arccal sziszegik, hogy hisznek a szeretet és összefogás erejében”. Igen expresszív ez a kép. Mit is akar jelenteni? A „szeretet és az összefogás ereje” a Fidesz egyik választási szlogenje volt 2002-ben; ön elszántan és vörös szívvel azt állítja, hogy a képmutató, kirekesztő (értsd: antiszemita) egyházak és egyháztagok a Fidesz mellett kampányolnak. Ez nyilvánvaló hazugság, bár valószínűnek tartom, hogy az egyháztagok a választások alkalmával többre becsülik majd azt a politikai erőt, amely kiáll az általuk is hirdetett értékekért, mint aki lenullázná azokat. De hadd hívjam fel a figyelmét, hogy az említett lelkipásztort nem a református egyház tűzte zászlajára, hanem önök. A református egyház hivatalosan is elhatárolódott a kijelentésétől. (Ebben az egyházban nemcsak homoszexuális, hanem politikus sem lehet a lelkész.) Ön láthatóan nem tud semmit arról, amiről beszél. Nem is akar tudni; csak beszélni akar. Szerencsétlen, fiatal médium; a Párt lelke harsog önből, az utálat, megvetés, szerepzavar és tévelygés lelke. Kábé egyidős lehet a pártjával – tizenkilencre saccolom –, és tegezve kioktatja a közösségeket, amelyek több mint ezer éve hirdetik Magyarországon a Biblia értékrendjét – a szeretet és igazság tökéletes egyensúlyát, ami Krisztusban lett megismerhetővé. Ne haragudjék, nem cserélném el a keresztyén hitemet az ön szabad madaras vallásáért.
Miután módszeresen végigmocskolta a történelmi egyházakat, közli, hogy kötelesek vagyunk tisztelni önt. Nehéz feladat elé állít, de nekünk menni fog. Hiszen – mint igen helyesen megállapítja – nem vagyunk különbek. Soha nem is mondtuk, hogy különbek vagyunk. Más emberek sem vagyunk; ugyanabból az anyagból gyúrt mindanynyiunkat az Isten. Félünk sok mindentől, gyengék és esendők vagyunk, végezzük a munkánkat, és próbálunk becsületesen élni, és ez nekünk is egyre nehezebb. Tudja, az egyház bűnös emberek közössége, de olyan bűnösöké, akik kegyelmet nyertek. Azt hiszi, „alárendeltük magunkat egy nagy eszmének”. Kapitális tévedés. Nem rendeltük és nem fogjuk alárendelni magunkat semmilyen eszmének. Azt a kommunisták meg önök, balliberálisok teszik. Mi szabad és gazdag emberek vagyunk. Jól hallotta, gazdagok. Persze nem az önök adóforintjaiból gazdagodtunk meg: a hitünk a gazdagságunk, s ez elvehetetlen. Úgyhogy hiába tetszik erőlködni odaát, kedves Ceglédi úr. Az ott a vesztes oldal. A kapu persze nyitva, szívesen látjuk önt és társait, a nagyszájú baloldali fiatalokat. Jöjjenek el az istentiszteletre. Igaz, ott önöknek beszélni nem, csak hallgatni és figyelni lehet. Talán meghallják, hogy mit hisznek és hirdetnek valójában az egyházak. Talán megértik, hogy ez a sokat gyalázott Isten önöket is szereti. Eljönnek?
Még valami. Füzetet, magnót, poloskát ezúttal ne hozzanak. Nem lesz rá szükség.