Fügefalevél

Nincs az a törvény, amely megvédené a közpénzt kezelőjétől, az állami döntéshozótól – így összegezhetők a résztvevők tapasztalatai a közbeszerzés hazai gyakorlatáról. A közelgő választások előszeleként, úgy tűnik, megindult a közpénz áradata azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyek – hálából – beteríthetik az országot a kormánypártok plakátjaival. Eközben már a parlament előtt van a közbeszerzési törvény legújabb módosítása.
„A közbeszerzési törvény csak akadálypályára kényszeríti, de nem akadályozza meg a profi cégeket abban, hogy megkerüljék a piaci versenyt.” „Amikor az emberek közbeszerzést mondanak, korrupcióra gondolnak.” „A hazai közbeszerzési eljárások 90 százaléka korrupt vagy szakszerűtlen.” A fenti idézetek, amelyek önkormányzati, illetve országos politikustól, valamint közbeszerzési szaktekintélytől származnak, azt mutatják, hogy a közpénzek elköltése tekintetében továbbra sem megnyugtató a helyzet Magyarországon.
Pedig még emlékszünk rá, ahogy a szocialisták és a szabad demokraták a közbeszerzési eljárás mindenhatóságát sulykolták a Fidesz-kormány működése idején. Kormányra kerülve furcsa átalakuláson ment át a két párt közpénzhez való viszonya. Az SZDSZ-es Csillag István közlekedési miniszter első autópálya-tenderén csak a közfelháborodás miatt alkalmazott közbeszerzési eljárást, és később az ezen a pályázaton részt vevő cégeket a Gazdasági Versenyhivatal kartellezés miatt hétmilliárd forintra büntette. A szocialisták a közbeszerzési jogszabály módosításával és az üvegzsebtörvény megalkotásával vélték letudni kötelezettségeiket. Emellett létrehozták Keller László „feljelentésügyi” államtitkárságát, amelynek feladata kimondva-kimondatlanul a Fidesz-kormány korrupciós ügyeinek felderítése volt. Az Medgyessy-kormány két éve alatt feljelentések százait produkáló Keller „népbiztos” egyetlen fideszes visszaélést sem tudott a hagyományos igazságszolgáltatás intézményein átverni, és csalódottan távozott posztjáról. Mi több, egyik közvetlen munkatársa – a Kulcsár-ügy mellékszálaként – maga keveredett korrupció gyanújába.
Az, hogy Keller távozása után magát a közpénzügyi államtitkárságot is megszüntették, csendes beismerése volt a koncepció és a személy alkalmatlanságának. Keller László történelmi tettként csak azt mutathatja fel, hogy a Magyar Fejlesztési Bank cégeivel együtt bekerült a közbeszerzési törvény hatálya alá. Így aztán elérte, hogy az MFB-n át nem lehet autópálya-építést finanszírozni. Igaz, a Gyurcsány-kormány más módozatot keresett az autópályapénzek költségvetésen kívüli kezelésének – a PPP-programokat –, és ezzel le is bukott az unió pénzügyi ellenőrei előtt.
Miközben a feltételezett Fidesz-visszaélések tíz- és százmilliárdjainak nem akadt nyomára, a szocialista–szabad demokrata koalíció kialakította a maga közpénzkezelési gyakorlatát. Az Országgyűlés a közelmúltban tárgyalta a Közbeszerzések Tanácsának (KT) 2004. évi beszámolóját, amelynek elfogadását az ellenzék is támogatta. Répássy Róbert, a Fidesz képviselője a vitában kijelentette: amikor az emberek közbeszerzést mondanak, korrupcióra gondolnak.
Hogy is van ez? Van törvény, van a betartása fölött őrködő hivatal, ugyanakkor van korrupció is? A korrupció nem magyar sajátosság, és nem is ennek a kornak a terméke – mondta el kérdésünkre az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának alelnöke. Kedves olvasmányunkban, Jókai Mór Aranyemberében elolvasható, hogyan működött az állami megrendelésre való szállítás már akkor is. A hadiszállító biztos lehetett benne, hogy előbb-utóbb megkapja a pénzét, nagy mennyiségeket adott el, és a minőséget nem ellenőrizték szigorúan. Ma éppen ilyen jó üzlet az állammal üzletelni, és akik az államot képviselik, nagy csábításnak vannak kitéve, hogy részrehajlóan döntsenek. Ennek a megakadályozására hoztak világszerte szabályokat, amelyek arra hivatottak, hogy elejét vegyék a törvénytelenségeknek. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az üzleti és a magánérdek gyakran felülírja a törvényt – fejtegette a politikus.
A korrupció a mindennapokban és az üzleti vagy a politikai élet magasabb szintjein hasonló logikát követ, és az úgynevezett kisember úgy érzi, felmentést kap a szabályok betartása alól, ha azt a nagyok áthágják. A szocialista–szabad demokrata koalíció gyakorlatáról például megállapította a KT éves jelentése, hogy a központi közigazgatásban a nem nyílt – vagyis a meghívásos és tárgyalásos – eljárások számának aránya magas, sőt növekedést mutat. Ennek egyik oka, állapította meg a jelentés, hogy nem működik a belső ellenőrzés, és így a döntések szubjektív szempontok alapján születtek meg. Mindez magyarra fordítva azt jelenti, állította Répássy, hogy a kormánykoalíció a közbeszerzési eljárásokat fügefalevélnek használja a testreszabott beszerzések lebonyolításához, vagyis az előre kiválasztott pályázók megrendeléshez juttatásához.
Időközben szakmai vita is kibontakozott a közpénzek elköltésének tisztaságáról. A Közbeszerzési Kultúráért Alapítvány elnöke, Várday György szerint a közbeszerzési eljárásoknak legfeljebb a tizede lehet „tiszta”. A szakember nem kevesebbet állított, mint hogy 100 eljárásból 90 esetében vagy vesztegetés, vagy a pályázók összebeszélése következtében kerül többe egy beruházás vagy szolgáltatás, mint amit a piaci ár indokolna. A törvény – jelenleg épp a parlament előtt fekvő – módosításáról is sarkos véleményt fogalmazott meg a szakember. Meglátása szerint az Európai Unió joganyagához történő hozzáigazítástól nem várható a hazai gyakorlat gyökeres megváltozása. A problémát ugyanis Várday szerint eddig sem a törvény tökéletlenségei okozták, hanem a végrehajtás következetlensége és az ellenőrzés gyengesége.
A magas beruházási érték miatt az útépítések körében a közvélekedés szerint gyakori a korrupció. Ezt alátámasztja a Transparency International felmérésének eredménye is: eszerint nemzetközi méretekben a korrupciós listát az építőipar, a fegyver- és energiaipar vezeti. Ennek ellenére túlzónak minősítette a 90 százalékos korrupciós arányt az általunk megkérdezett építőipari szakember. Módosíthatjuk a közbeszerzési törvényt, szigorú ellenőrzés nélkül sohasem akadályozza meg az útépítők titkos háttér-megállapodásait – vélekedett Kreszán Albert, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) általános alelnöke. A multinacionális cégek az elmúlt évtizedekben kidolgozták az ár magasan tartásának technikáját. Kreszán szerint az építőipari szakmában mindenki tudja, hogy ez a gyakorlat uralkodik az útépítéseknél. A kérdés nem az, hogy kartelleznek-e a cégek, hanem az, hogy elég erős-e az ellenőrzés, elég szigorú-e a verseny tisztaságának védelme ahhoz, hogy jogerősen megbüntessék az összebeszélőket. Kreszán szerint a politika is vétkes a mai helyzet kialakulásában. Nem vették figyelembe a közbeszerzési törvény módosításakor a szakemberek javaslatait, amelyekkel be lehetett volna zárni a kiskapukat. Ilyen például az úgynevezett mérnöki ár bevezetése, amely lehetetlenné tenné az irreális ajánlati árak elfogadását a döntéshozók – például az önkormányzati tisztviselők – számára.
A profi vállalkozóknak csak megnehezíti a törvény a piaci verseny megkerülését, de nem teszi lehetetlenné – mondta el kérdésünkre Deák András, a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési bizottságának kereszténydemokrata elnöke. A törvény változtatása, módosítása pedig általában a való élet után kullog. Ennek az a következménye, hogy a manipuláció gyakran nem törvénysértő.
A politikus elmondta, hogy Budapest szocialista–szabad demokrata városvezetése jórészt kénytelenségből engedte át a közbeszerzési bizottság elnöki székét az ellenzéknek, ugyanakkor a többség segítségével továbbra is érvényesíti érdekeit. Az elnök kiváltsága, hogy részleteiben megismerkedhet az anyagokkal, ami nem kis feladat: hetente akár több ezer oldal fut át a kezén, de sok eszköze nincs, hogy megakadályozzon egy-egy általa aggályosnak vélt akciót. Nem fordulhat a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz – ahhoz az állami hivatalhoz, amely az esetleges törvénytelenségeket próbálja visszaszorítani –, azt csak a résztvevők tehetik meg. Így legfeljebb a nyilvánosságot értesítheti, ha visszaélést tapasztal vagy törvénytelenséget sejt egy-egy ügy pályáztatásánál.
Gyanúra okot adó eljárások pedig akadnak bőven. Alapvetően kétféle típusú lehet a gyanús ügylet. Az egyik esetében a pályázat kiírója és a pályázó összejátszik, s ilyenkor – köznyelvi fordulattal – egy adott cégre írják ki a tendert. A második esetben a pályázók egyeznek meg egymás között a kiíró kárára. Az első esetben a pályázat kiírója speciális információkat ad ki a kiszemelt pályázónak a feladatról, illetve az szolgáltat ilyeneket önmagáról. Ennek köszönhetően jelennek meg olyan pályázatok, amelyek a jelentkezőktől különleges gépek vagy ritka szakmai végzettség meglétét követelik meg. Miskolcon most éppen azért áll a bál, mert a városvezetés a helyi közlekedési vállalat városi buszainál úgy írta ki a pályázatot, hogy csak egyetlen cég felelt meg a kritériumoknak: Euro–4-es besorolású motorral csak egy cég tudta szállítani a járműveket. A környezetvédelmi besorolás fontos szempont, de ha az unióban csak jövőre lesz kötelező ennek betartása, Miskolcon miért volt fontos egy évvel korábban? Deák András szerint a fentihez hasonló beavatkozások a kivitelezők körének a szűkítéséhez vezetnek, és ezzel megakadályozzák jó néhány cég indulását. Mindez a verseny és a versenyből következő árleszorítás ellen hat. A politikus szerint ez a kiíró felelősségét veti fel. Nem lehet olyan törvényt alkotni, amely megvédhetné a közpénzt kezelőjével, az állami döntéshozóval szemben.
Jól példázza mindezt a csepeli szennyvíztisztító ügye. Az Európai Unió által is támogatott beruházás egyik pályázati kiírása azért csúszott öt hónapot, veszélyeztetve ezzel az uniós eurómilliókat, mert a pályázat elbírálásában közreműködő illetékes minisztérium – a környezetvédelmi – ragaszkodott hozzá, hogy a részvételi feltételek között szerepeljen: „alkalmatlan az a pályázó, amelynek legalább egy befejezett vagy egy folyamatban lévő munkája nincs 20 milliárd forint összértékben”. A belobbizott félmondat a „folyamatban lévő” kifejezést tartalmazta. Az ilyen speciális kikötés arra utal, hogy egy meghatározott pályázó adottságaihoz igazítják a kiírást – véli Deák András. Pedig a tét nem kicsi: a projektet az EU a kohéziós alapból 305 millió euróval – mintegy 76,25 milliárd forinttal – támogatja, a beruházás 20 százalékát a magyar állam, 15 százalékát a főváros állja. Az idő múlásával az EU-s támogatás akár el is úszhat, de az mindenesetre már biztosnak látszik, hogy a szerződés legjobb esetben is csak december közepén köthető meg. Ekkor pedig esély sincs rá, hogy a teljes összeg 20 százaléka – amely előlegként lehívható lett volna az eredeti menetrend betartásával – ebben az évben befolyjék a költségvetésbe.
Külön érdekessége a történetnek, hogy a fővárosi vezetés a döntéssel foglalkozó bizottsági ülés alatt módosította a főváros közbeszerzési szabályzatát, illetve változtatta meg – értsd: növelte – a bírálóbizottságban szavazók számát. Vajda Pál főpolgármester-helyettes személyesen felügyelte a szavazást, és ugyancsak ő kezdeményezte, hogy változtassák meg a bírálóbizottságban szavazók létszámát, s ezzel biztosítsák a kormánypárti többséget.
A fővárosban az utóbbi időben divatba jött az ügyvédek jelentős összegre történő megbízása. A közbeszerzési törvény ugyanis a jogi szakértő és a megrendelő bizalmi viszonyára hivatkozva kivételt tesz, és kiveszi az ilyen megbízásokat a törvény hatálya alól. Ennek következtében százmillió forintos szerződések születnek, aminek ellentételezéseként sokszor felkészületlen, ám busásan megfizetett jogi tanácsadók tűnnek fel a bizottság ülésein. De más módon is igyekeznek megkerülni a törvény előírásait a fővárosban. Például azzal, hogy civil szervezeteknek szánt pályázati pénzeket cégeknek juttatták. Erre jó példa a kutyapiszokkampány, amelynek nyertesei között található Geszti Péteré is. Deák szerint a civileknek szánt 65 milliót törvénytelenül kapta az SZDSZ és a Gyurcsányhoz közeli showman cége. Ismervén a többi pénz útját, például az útfelújítások, a metróberuházás vagy épp a csepeli szennyvíztisztító-építés kommunikációjára szánt milliókat, félő, hogy Demszky az országgyűlési és az önkormányzati választások kampányát akarja közpénzen „előfinanszírozni” – vélekedett Deák András.