Klímakomédia

A világ vezetői azzal vádolhatók, hogy fényképeszkedéssel töltötték idejüket ahelyett, hogy megfelelő előrelátást tanúsítva elkötelezték volna magukat a bolygó problémáinak kezelésére – bizonyára a mai napon is megfogalmazhatná e közleményét a Föld Barátai nevű világszervezet, igaz, e sorokat három éve, a minden idők legfontosabb környezetvédelmi világtalálkozójaként beharangozott, de végül kézzelfogható eredmény nélkül záruló johannesburgi Föld-csúcs után vetette papírra a globális gondok megoldásáért küzdő mozgalom.
Tegnap ugyanis kétnapos tanácskozás vette kezdetét Londonban, ahol a Föld lakosságának kétharmadát képviselő G20-csoport országainak energiaügyi és környezetvédelmi miniszterei vesznek részt. A tárcavezetők összejövetelének középpontjában a klímaváltozás áll, amely ellen ezúttal Tony Blair ígért az eddiginél hatékonyabb harcot és sürgetett összefogást. A brit miniszterelnök nemrég publikációban javasolta, hívjanak össze egy újabb nemzetközi kongresszust az éghajlatváltozás okozta károk csökkentése és a globális felmelegedés megállítása érdekében.
Kérdés azonban, van-e értelme újabb világtalálkozók megszervezésének a klímaváltozás elleni harc jegyében. Az 1992-es Rio de Janeiró-i csúcs óta, ahol a résztvevők először határozták el, hogy csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, nemzetközi fórumok tucatjait tartották a Föld megmentésének jegyében. Ezek után többnyire olyan egyezményekkel gazdagodott a részt vevő nemzetek joganyaga, amelyeket nem követtek cselekvési programok. Öt évvel később, 1997-ben Kiotóban fektették le pontosan, mely állam mit tesz a felmelegedés megállításáért. A dokumentum alapján 2012-ig átlagosan 5,2 százalékkal kellene visszafogni a főként a közlekedésből és az ipari termelésből eredő vegyületek levegőbe engedését az 1990-es szinthez képest. Újabb nyolc évnek kellett eltelnie, hogy az idén februárban – az orosz ratifikációnak köszönhetően – elvben hatályba léphessen az egyezmény.
Csakhogy annak máris aláírták a halálos ítéletét, igaz, nem előzmények nélkül: George W. Bush az Egyesült Államok újdonsült elnökeként már 2001-ben jelezte, hogy nem tartja magára nézve kötelezőnek elődje ígéretét a kiotói jegyzőkönyv ratifikálására, dacára annak, hogy országa bocsátja ki a legtöbb üvegházhatású gázt. – Nem szabad, hogy a környezet védelme a gazdasági fejlődés viszszaesésével járjon – indokolta döntését a BBC-nek. Az elnök az idén nyáron adta meg a kegyelemdöfést az egyezménynek. – Itt az ideje tervet készíteni a kiotói jegyzőkönyv utáni időkre – nyilatkozott Bush júliusban egy Tony Blairrel közös sajtótájékoztatóján.
Magyarra fordítva: üljenek össze ismét a világ vezetői, és kezdjék meg egy új klímavédelmi egyezmény kidolgozását. Így érthető a brit kormányfő környezetvédelmi buzgólkodása is. A kiotói tapasztalatból kiindulva tizenhárom évbe is beletelik, amíg formát ölt egy ilyen kezdeményezés. Addig a világ egyetlen vezető gazdaságának sem kell áldozatot hoznia a következő nemzedékek érdekében, s csöppet sem mellékesen: továbbra is lesz miről beszélni az iraki háború és a feszítő belpolitikai problémák helyett.
Még szerencse, hogy akad, aki nem partner ebben az álságos játszmában. Sólyom László, hazánk államfője a múlt héten hirdette meg a zöld államfők hálózatának tervét. Egyfajta alulról jövő kezdeményezésnek is nevezhetjük a Bush–Blair-tengellyel szemben, hogy egy kis lélekszámú európai nemzet képviselője összefogásra szólította azon kollégáit, akik „felelősséget éreznek a környezetért, és akik törődnek a jövő nemzedékeivel”. Hamarosan kiderül, hogy meddig hallatszik Sólyom hangja a globális érdekek forgatagában.