Most – húsz év múlva

Az átlagos magyar órabér alig tizede a dániainak, de a kelet-közép-európai régióban sem járunk az élen. A tapasztalatok alapján uniós tagságunk sem hozott általános bérrobbanást. Ha a fizetések 50 százalékkal emelkednének, az sem rontaná a versenyképességet – állítja az Európai Bizottság egyik tanulmánya.
Noha a magyar munkabérek emelkedési üteme tizenöt év távlatában kétségtelenül imponáló, a fizetések még hosszú ideig nem érik utol a nyugat-európai jövedelmeket. Uniós csatlakozásunk sem hozott bérrobbanást, az átlagos bérszint jelenleg az EU-átlag egynegyede. Egy uniós felmérés szerint a 2004-ben tíz tagállammal kibővített EU ranglistáján a magyar átlagfizetések a 18. helyen állnak. Az új uniós országok közül Málta, Szlovénia és Csehország is lekörözi hazánkat a jövedelemszintet tekintve. Amennyiben ehhez még az átlagos árkülönbséget is figyelembe vesszük, a magyar fizetések jelenleg az EU-átlag egyharmadának felelnek meg. A legmagasabb értéket Luxemburgban érik el az átlagos havi bruttó fizetések 3213 euróval. Németország 2674 euróval a negyedik helyen áll, szomszédunk, Ausztria pedig 1905 euróval a nyolcadik helyen található. A magyarországi átlagfizetések mindössze a szerény 318 eurót érik el.
Ha az órabéreket nézzük, akkor sem jobb a helyzet. Negyvenhat megvizsgált európai ország közül toronymagasan az első helyen végzett Dániában az adózás előtti átlagos órabér közel 28 euró (hétezer forint). A második helyen Svájc áll, a német fizetések pedig mindössze a dán keresetek 63 százalékát érik el. Ez a szám Franciaországban már csak 51 százalék – derül ki az Európai Munkaadók Szövetségének (FedEE) felméréséből. Ugyanakkor aggasztó a helyzet a Moldovai Köztársaságban: az átlagos órabér a dániainak mindössze 87-ed része, azaz 0,32 euró.
Tavaly a legnagyobb mértékben nőttek a fizetések Szlovákiában (11,3 százalék), Észtországban (9,8 százalék) és Lettországban (9,6 százalék), de Portugáliában például némileg csökkentek. A FedEE jelentéséből kitűnik, hogy az átlagos magyar órabér alig tizede a dániainak. Az elemzés az egyes országokban elérhető fizetéseket harminc foglalkozási és beosztási kategória, illetve a vállalatok mérete alapján vizsgálta. A nemzetközi összehasonlításból kiolvasható, hogy az átlagos, heti 35 órát dolgozó középvezető egy ötszáz főt foglalkoztató cégnél éves alapfizetésként Oroszországban 807 ezer, Franciaországban több mint 11 millió, Németországban pedig csaknem 14 millió forintnak megfelelő összeget kereshet. Hazánkban ebben a kategóriában a FedEE szerint 1367 forintos órabérrel lehet számolni, vagyis havi 22 munkanapot alapul véve egy évre mintegy 2,5 millió forintos fizetés jön ki.
Nagy kérdés, hogy uniós tagságunk mekkorát lendít a kereseteken. Portugáliában például az 1996-os belépést követően a gazdaság fejlődése meggyorsult, a bérek azonban csak nagyon lassan emelkedtek. Csaknem húsz év kellett ahhoz, hogy a portugál fizetések megközelítsék a nyugat-európai béreket. Természetesen Magyarországon is várhatók fizetésemelések, azonban ez nagyon szakmafüggő. Jelenleg a textilipar a sor végén található – ott a fizetések a hivatalos minimálbér szintjén mozognak. Az egészségügyben is alacsonyak a bérek. A példaként felhozott két ágazat között viszont nagy a különbség: míg az előbbinek a jelenlegi gazdasági helyzetben esélye sincs a fejlődésre, az utóbbi szektor előreláthatólag a nyertesek közé tartozhat majd, de csak hosszabb távon.
Eközben a szkeptikus elemzők tartanak attól is, hogy a bérszint megemelése a külföldi befektetők számára kevésbé vonzóvá tenné hazánkat, a folyamatos fizetésemelés ugyanis kiválthatja azt a hatást, hogy a világcégek továbbvándorolnak keletre. A külföldi beruházókat azonban nem csak a jelenleg még alacsony bérek vonzzák: nekik lényegesen fontosabbak a jogszabályi keretek, az infrastruktúra, a jól képzett munkaerő és az állami-önkormányzati kedvezmények. Optimista verzió szerint a jelentős vállalatok éppen ezért nem fogják feladni magyarországi bástyáikat.
Hasonlóan indokolatlan volt a régi uniós tagállamok félelme, hogy az ország belépését követően a lassan emelkedő fizetések sok munkavállalót vonzanak nyugatra. A belépés óta a munkavállalók egy százaléka sem hagyta el Magyarországot, hogy külföldön jobban fizetett állás után nézzen. Ennek a helyhez kötött életmód az oka, hiszen még országon belül is ritka a lakóhely- és munkahely-változtatás.
Annyi bizonyos, hogy a brüsszeli elvárások miatt nincs szükség béremelésekre, habár az EU-nak is érdeke, hogy ne legyenek túlzottan alacsonyak a bérek a tagországokban, hiszen az gátolná a belső fogyasztás növekedését. Az Európai Bizottság egyik tanulmánya szerint hazánkban olyan alacsonyak a keresetek, hogy egy 50 százalékos rendkívüli fizetésemelés sem veszélyeztetné az ország versenyképességet. Ez Európai Unió jelentéséből az is kiderül, hogy Magyarországot jellemzik az ötödik legalacsonyabb fizetések. Egy hazai diplomás keresete például 2002-ben nem érte el az alapfokú végzettségi szinttel rendelkező átlag európai polgár fizetését.
Nem árt persze tudni, hogy a bérszínvonal emelkedése számos tényező függvénye, s nem kizárólag az objektív gazdasági teljesítmény befolyásolja. Hatnak a politikai döntések is – gondoljunk csak a minimálbér alakítására és a közszférában megvalósított béremelésekre. S hogy az alapkérdésre válaszoljunk: körülbelül akkor érjük el az uniós átlagot, amikor a magyar gazdaság teljesítménye is megfelel az EU átlagának. Zajlik a felzárkózás, a szakértők szerint még két évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy beérjük a nyugat-európai fizetéseket.
Pontosabban azok mostani szintjét.