Drága segítség az elfeledett Afrikának

Háromszázhetvenötmillió dollárt vonnak meg a nyugati támogatók Afrika egyik legszegényebb országától, Etiópiától. A drasztikus lépés oka, hogy a május 15-i parlamenti választásokat követően a kormányzathoz hű hatóságok megöltek, börtönbe zártak vagy súlyosan bántalmaztak sok, a végeredmény ellen tiltakozó tüntetőt és ellenzéki politikust – írta tegnap a The Financial Times.
A nyugati világ szigora nem okozott különösebb meglepetést, különösen annak fényében nem, hogy George Bush amerikai elnök Tony Blair brit kormányfővel az oldalán idén júniusban gyakorlatilag világossá tette: a támogatások mértéke attól függ, hogy az adott ország mennyiben tesz eleget az általuk meghatározott „demokráciakövetelményeknek”. A két vezető politikus akkor hiába toldotta meg több mint hatszázmillió dollárral a fekete kontinensnek szánt mintegy másfél milliárdot kitevő segélyek összegét, az alapvető játékszabályok nem változtak: a támogatások mértékét a geopolitikai érdekek és nem a humanitárius katasztrófák határozzák meg.
Vagyis Afrika a fejlett világ számára idén is inkább csak kommunikációs szempontból volt érdekes. A Live 8 koncertsorozat révén sokan felfigyeltek az éhezők sorsára, akiket néhány kormány könyöradományokkal is kisegített, néhány nap múltán aztán megint mindenki megfeledkezett a kontinensről. Az iraki háború harmincezer áldozata joggal sokkolja a világ közvéleményét, közben azonban szinte senki sem foglalkozik azzal, hogy csak a Kongói Demokratikus Köztársaságban hárommillióan haltak meg a hét éve dúló belharcokban. Ugyanebben az országban eshetett meg az is, hogy az AngloGold nevű nyugati óriáscég északkeleti aranybányái őrzésével a lakosságot terrorizáló Nemzeti Egységesítő Frontot bízta meg. A milíciának dollárezreket fizettek ki „szolgálataiért”, azzal pedig azóta sem foglalkozik senki, hogy a fegyveresek közben környékbeli civilek százait mészárolták le. Dárfúr szintúgy a feledés homályába veszett.
A marokkói területen fekvő Ceuta és Melilla viszont annál több teret kapott a híradásokban, elvégre az éhínségtől szenvedő Száhel-övezetbeli menekültek tömege a két spanyol várost védő kerítésen való átjutástól remélt jobb és biztonságosabb életet. A heteken át tartó ostrommal azonban csak azt sikerült elérniük, hogy az európai országok terveik szerint drasztikusan szigorítanak bevándorláspolitikájukon.
Erőszaktól mentes eseményről alig érkezett hír, ez alól talán csak Afrika első női elnökének, Ellen Johnson-Sirleafnak a győzelme jelent kivételt. Libériát egészen a közelmúltig véres polgárháború sújtotta, így az új vezetőre vár, hogy az egykori felszabadult amerikai rabszolgák számára megalapított nyugat-afrikai országot újjáépítse. Győzelme különösen érdekes volt annak fényében, hogy kihívója az egykori aranylabdás labdarúgó, George Weah volt. A futballista előzőleg toronymagas esélyesnek számított rendkívüli népszerűsége miatt. Az utolsó években magára vállalta a válogatott számos költségét. A választók azonban mégis a jogász végzettségű, igen tapasztalt Johnson-Sirleaf mellett döntöttek.