Gyalogbodza

Mikszáth Kálmán regényeiben, kisprózájában gyakran visszatérő betegség a kólika. Sokszor komoly, végzetes, halált hozó baj, gyógyíthatatlan kórság, máskor viszont inkább képzelt, „pszichoszomatikus”, de így még inkább megrázó betegség; ismét máskor a környezet megtévesztését szolgáló ürügy. Amikor Olej Tamás, a brezinai bacsa, miután lányát hiába óvta-védte, végtelen kiszolgáltatottságában magatehetetlenné vált, képzelt kólikával feküdt ágyba: „Jaj, a kólika! – kiáltá hörögve. A bércek visszamondták: jaj, a kólika. És Olej tudta jól, hogy ez nem igaz. Az ember hazudik önmagának.” Hasonló dolog történt Andrássy Ferkóval A lőcsei fehér asszonyban: amikor a gyermek, környezete heccelésére, árulónak kikiáltott apjára lőtt ágyúval, majd váratlanul rosszul lett: „Görcsöt kapott a gyerek – biztatá a hadnagyokat Miklós, akik szintén visszasiettek a várba, amint azt látták, hogy Andrássy István megfordult, s az erdőben eltűnt. – Egy kis kólika az egész a gyereknél. Nem szokta még meg a gyomra az erős papramorgót.”
Mai szemmel nézve meglehetősen szokatlan gyógymódot javasoltak a képzelt kólikára: „Eh, mit! – kiálta nyers hatalmaskodással Miklós. – Nem hókuszpókusz kell ennek, hanem meleg lábvíz mustárral.”
A sokféleképpen ábrázolt betegségnek – az írói nagyságon, rendkívüli láttatókészségen kívül – van egy praktikus oka is, nevezetesen az, hogy a „kólika” gyűjtőnév, amely számtalan, más-más eredetű hasi fájdalmat, panaszt jelölt a vakbélgyulladástól az epekőig, a vérhastól a gyomorgörcsig. A szó görög eredetű, más európai nyelvekhez hasonlóan hozzánk is latin közvetítéssel került a XVI. század közepe előtt. A köznyelvbe „szivárogva” magához kapcsolta a XVI–XVII. századi orvosi tartalmakat, s valamelyest még ma is őrzi ezeket, de a XIX. század végén, a XX. század elején, Mikszáth írásainak születésekor még sokkal többet őrzött régi jelentéséből. Lehetett komoly baj, de például már száz évvel korábban Csokonai Vitéz Mihály is inkább tréfásan írt a kólikáról Az ősz című versének (1794) szüretet részletező, októberi részében. Itt a kólika egyszerűen a must okozta gyomorcsikarás: „Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva / Venia, a tőkék mellé van plántálva.”
A szó gazdag jelentéstartalma mutatkozik meg Szentmihályi Mihály egri kanonok, boconádi plébános és amatőr orvos Házi orvosságok című munkájában is, bár ő már megkülönbözteti a kólikát a szorulástól, mondván: „a’ kólika rettenetes, tekerö, fúrdáló és nyilaltató fájdalmakkal szokott lenni”.
Érthető, ha ilyen kevéssé egzakt betegségfogalomra nagyon sokféle és általános gyógymódot javasoltak. Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisának (1690) kólika ellen ajánlott „parasztos orvossága” kicsit gyomorforgató, és különösen manapság, madárinfluenza idején nem tanácsos alkalmazni, szerinte ugyanis némi tyúkganéjt kell borban bevenni gyomorpanaszok gyógyítására. Lehetséges persze, hogy az undor következtében a szervezet magától megszabadul nemkívánatos terhétől, és a szokatlan orvosság meghozza a kívánt gyógyulást.
Sokkal szimpatikusabb Veszelszki Antal orvos-botanikus kúrája, aki egy 1798-ban megjelent munkájában úgy vélekedett, hogy a legjobb házi szer kólika gyógyítására a lestyán, amely „a’ gyomrot erösíti, az emésztést segítti, szelet üz, taknyat-nyálat oszlat”, sőt „fúlladozást tsendesít”. A lestyán tehát igazán sokrétű és ma is használt gyógy- és fűszernövény.
Egészen meglepő viszont – számunkra legföljebb az idézett Mikszáth-műből ismerős – Zádor Elek 1829-ben megjelentetett javaslata: szerinte kólika ellen leghatásosabb gyógymód a langyos lábfürdő. Mustárt ugyan nem említ, kárpótlásul viszont megnyugodhatunk, hiszen meglehetősen sokféle betegségre hozhat enyhülést a kellemes langyos lábfürdő. Az alábbi nyavalyák a keringési panaszok miatt orvosoltathatnak e módszerrel: „szemfájás vagy gyulladás, fő fájás, mellynek oka a’ gyomorban vagyon; az ortzák’ verességével és forróságával öszvekötött fogfájás, a’ fej’ verő ereinek erős dobogása; az igen sokáig tartó órr vérfolyás; a’ vérhányás, rövid lélekzés és fojtó hurut, ’s végre a’ szédelgés és szélütés”. A kólikát egyébként kissé más okból gyógyítja Zádor szerint a lábfürdő; ezúttal azért javallott, mert izzaszt: „Midőn a’ kigőzölgést akarjuk előmozdítani, mint nevezetesen a’ meghülés után, a’ kólika, hasmenés, vérhas, hurut, nátha, köhögés, rekedtség, elnyomattatott lábizzadás, ’s az ebből származott következések, az az, a’ lábak’ száraz fájdalma ’s a’ t. ellen.”
Körülbelül Pápai Páriz Ferenc munkájával lehet egykorú, legföljebb néhány évtizeddel korábbi keletkezésű az a dátumozatlan bejegyzés, amelyet Thomas Stapleton (1535–1598) egy prédikációskönyvének 1594-ben Lyonban kiadott példányán találtam. A könyvön a tulajdonos neve nem szerepel, csupán ezt az egyetlen receptet jegyezte föl valaki a hátsó szennylapra. A javallat így szól: „Az kolika ellen igen io, midön az földi botßanak az giökeret megh ßelik, megh mosvan megh apritiak, mint az forma X, gyökéret [itt néhány szót kihúztak] és azt megh törvén vizet vigich s annak az vizet megh szol innia igen io mert probalt dologh.”
Ki tudja. A földi bodza vagy gyalogbodza (Sambucus ebulus) valóban gyógynövény, s teáját ma is ajánlják vesebetegeknek. Ha a kólika fogalmába belefért a vesebetegség, e javallat még használhatott is…