Nem Guinness-rekordot kívánt felállítani, amikor elhatározta, hogy végigjárja a 2242 kilométer hosszú magyar államhatárt. Mi indította erre a különleges vállalkozásra?
– A Magyar Televízió kisebbségi és határon túli szerkesztőségénél dolgozom. Itt indult négy évvel ezelőtt a Határátkelő című magazinműsor. Egyrészt innen jött az ötlet, hogy fel kellene térképezni nemcsak a működő, de a használaton kívüli határátkelőhelyeinket is, másrészt egyik barátommal egyszer kirándulni voltunk a Börzsönyben, és át szerettünk volna kelni a határfolyó, az Ipoly túlsó oldalára. Kiderült, hogy a térkép által jelzett kis hidat 1999-ben elvitte az árvíz. Igen ám, de az Ipolyon nem ez volt az egyetlen átkelő. Ipolydamásd és Helemba között már a kilencvenes évek elején is történtek határnyitások. A híd adott lehetőséget a búcsúk, farsangi bálok, rokonlátogatások megejtésére.
– Milyen módszerrel és milyen támogatással járták végig a magyar határvidéket? Azért is kérdezem, mert a kötetben történészi tanulmányok, riportok, útirajzok, területfejlesztési szakcikkek egyaránt találhatók.
– A Nemzeti civil alapprogram egyik 2004-es pályázatát nyertük el a Balassagyarmaton működő Ipoly Unió közreműködésével. Eredetileg egy színes kiadvány megjelentetésére kaptunk támogatást, de végül olyan sok izgalmas tanulmány gyűlt össze, hogy inkább ezeknek adtunk helyet a kötetben. Az óra járásával megegyező irányban indultunk el Budapestről. A körút voltaképpen egyéves országos csillagtúrává vált. Végignéztük, hogy a Trianon előtt egységes gazdasági régiók hogyan váltak semmivé, a határ miként rombolta szét az infrastruktúrát, a településszerkezetet, egyszóval az élet természetes szövedékét. A munka során megismerkedtünk a hazai perifériakutatás neves képviselőivel. Az MTA Szarka László vezette Kisebbségkutató Intézete nagy segítséget nyújtott nekünk, akárcsak terepbejárásainkon a határőrség.
– Miben látja a magyar peremvidékek legfőbb gondját?
– A két világháború utáni békekötések következtében összeomlott az a vármegyerendszer, amelyet évszázadok alatt természetes igények alakítottak ki. Az önkényes határmegvonás mérhetetlen károkat okozott, virágzó régiók váltak perifériává. Elég például Debrecenre és Nagyváradra gondolni, amelyek csak együtt tudtak igazán létezni. Szabadka és Szeged között nyílegyenes sínpálya fut ma is, de az a negyven kilométeres út ma másfél–két órába telik. Ezekről a veszteségekről valakinek beszélnie kell, de nem elég felismerni a veszteségeket, mai lehetőségeinkkel újra fel kell támasztani a régi erőteret, ahol csak lehet. Mert azzal a másik oldal, a másik fél is nyerhet. Szatmárnémeti, Arad, Révkomárom újra gazdasági-kulturális központ lehet. Mint Esztergom és Párkány esetében láthattuk, két periféria összekapcsolásával hatalmas energiák szabadulnak fel. Mindkét város virágzik, egymást élteti. A határzónák állapotára azonban merőben más kép a jellemző. Ezek a tájak kiürültek, az ipari fejlesztések elkerülték őket, nincs népességmegtartó erejük. Számos polgármestertől hallottuk ugyanazt: nincs csatorna, uszoda, sportpálya, messze az iskola, nincs elég tanár. Aki elmegy, nem jön vissza, aki marad, csendben megöregszik. A periféria az országhatártól számított húsz kilométeres sávot jelenti mindkét oldalon, tehát egy negyven kilométeres sávról van szó, ami nyugaton, északnyugaton természetesen kisebb, vagy éppen minimálisra zsugorodott. Igaz, hogy minden évben vannak egynapos határnyitások, némelykor búcsú, amikor a testvérfalvak lakói találkozhatnak, de ezek a közösségi megmozdulások gyenge lábon állnak. Ha a fizikai útvonalak nem épülnek ki, nem indulhat el a határon átívelő kommunikáció sem. Az Ipolyon hajdanán harmincöt híd ívelt át, de a németek az 1944-es visszavonuláskor mindet felrobbantották. A csonkok ma is kiállnak a vízből: látható jelei a kommunikáció hiányának. Makótól keletre is hatalmas pilléreket találtunk a Marosban.
– A nyugati határszélen jobb a helyzet?
– Óriási a különbség a nyugati és a keleti végvidék között. Ha a régi erővonalak a többi periférián is ugyanúgy újjáélednének, mint nyugaton, egészséges fejlődés kezdődhetne el. Mindig kettőn áll a vásár, mert ha például Kassa kigondol valamit, meg kell szereznie hozzá partnernek Miskolcot. Ez hatványozottan így van a környezetvédelem terén: hiába talál ki valamit a Duna–Dráva Nemzeti Park a Dráva bal partján, ha a horvátok a túlsó oldalon mit sem tudnak róla. Ezért előremutató kezdeményezés a natúrpark, amelynek illetékessége túlmegy az államhatáron. Éppen az ilyen tükörprojektekre ad támogatást az EU, csak nem veszik észre az emberek, illetve nem mernek pályázni. Az önkormányzatok pénzhiánnyal küszködnek, érdemes, sőt sürgető volna alternatív pénzforrásokhoz nyúlni. Tény, hogy csupán négy olyan megye van Magyarországon, amely nem érinti a hét szomszéd ország valamelyik határszakaszát. Mindenkinek vannak, lehetnek ügyei a határon túl. Arany János tanítói lakhelye Geszten a Tisza-kastély parkjában áll. Innen tíz kilométerre született, ám Nagyszalonta már Romániában található. A múlt minden ponton fizikailag köti össze a két oldalt. És ez nem revizionizmus. Hanem a valóság.
– Mi volt az, amin a gondos felkészülés ellenére megdöbbent?
– Hogy sok helyütt mintha elmaradt volna a rendszerváltás. Béke utca, Vörös Hadsereg útja, Lenin Mgtsz: ezek az utcanévtáblák, feliratok senkit nem zavarnak. Megtelepedett a kommunista múlt a lelkekben. Lehet persze, hogy valaki épp ebben a korszakban élte az ifjúságát, és gyönyörűen szántott a traktorral, de ennek vége. Csakhogy egyelőre nincs, ami a helyére lépjen. Rozsdásodás van. Megdöbbentő volt az is, hogy a történelem által a föld felszínén hagyott jelek látható formában őrzik a huszadik századot. Néhol elég volt megkaparni a vonatsínt, és láthatóvá vált a felirat, mondjuk: „Resicza, 1910”. Resicabánya a régi Magyarország legnagyobb vasipari központja volt. A falvakból kivezető utak nevükben még ma is a határ túlsó oldalára került település nevét hordozzák, mint például az Óbébai utca Kübekházán, a szerb–magyar–román hármas határ mellett. Határ menti területeink nyolcvanöt éve vegetálnak, pedig egykor egy-egy gazdasági régió földrajzi középpontját jelentették. Körösnagyharsányban például szomorú látvány a vasúti szárnyvonal végét jelentő homokkupac. Egykor ez a település is Nagyvárad vonzáskörzetébe számított, átmenő vasúti forgalommal. Volt persze számos szép élményünk is. A legemlékezetesebb, hogy elmentünk Magyarország legkeletibb pontjára, amely ötszáz méter eltéréssel majdnem megegyezik az ukrán–magyar–román hármas határral. Magyarország legkeletibb pontja egy kopjafa, pici vaskerítéssel. És mellette egy akolban ott lakik egy cigány család. Ők Magyarország legkeletibb lakói. Megmutatták udvaruk nevezetességét, a kopjafát és a birkanyájukat is. Ezek az emberek akár civil határőröknek is tekinthetők, akik az állataikat három országban legeltetik. Megkapó történet a nyírségi Ömbölyé: hatvan év után csak az idén nyáron nyílt meg először a sorompó a romániai Szaniszló felé. Egyébként a kishatárnyitások már a nyolcvanas években divatoztak. Mezőgazdasági gépeket adtak kölcsön egymásnak a szomszéd falvak. Tehát ha az anyagi javak cseréje már akkor zajlott, ma hogyne volna szükség a gondolatok cseréjére!
– A sokat vitatott magyarigazolványról mi a véleménye?
– Nyilvánvaló, hogy a magyar kultúrterület nem az államhatárig tart. Az igazolvány jelentősége nem csupán az, hogy engedménnyel lehet vele utazni, hanem az is, hogy megnyitotta az utat a világ magyarságáról való közbeszéd előtt. Nagyszerű, hogy például egy székely azt mondhatja: no, fölmegyek Budapestre. De nem véletlen az sem, hogy Erdélyben sok helyütt vitrinben tartják az igazolványt. Az utazás szabadságát nem lehet senkitől elvenni. Csakhogy jön Schengen, a 2007-ben életbe lépő határőrizeti rendszer. A magyar külpolitikának foglalkoznia kellene azzal az aggasztó kérdéssel, hogy a magyarság kívül rekedt része nem lesz-e elzárva új vasfüggönnyel.
– A kötet könyvesboltokban nem kapható. Hogyan lehet hozzájutni?
– Minden határ menti önkormányzat, civil szervezet és területfejlesztési szakember ingyen megkaphatja. Jelenleg is folyik a postázás. Az érdeklődők az Ipoly Uniótól rendelhetik meg a kiadványt.
– Mi a következő kutatási terv?
– A Kárpát-medencei utódállamok határainak áteresztőképességét, a perifériák lélektanát szeretnénk megvizsgálni. Úgy sejtem, a hazaihoz hasonló – ha nem rosszabb! – kép vár bennünket a hét határon túl is.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
