Egyre kevesebbet tudnak a felnövekvő nemzedékek a diktatúra százezrek életét megnyomorító embertelenségéről, az iskolákban a történelem tanítása során rendszerint el sem jutnak a Kádár-korszakig. De hiába is jutnának el: a diktatúra bűneinek tudományos feldolgozása, adatolása a mai napig nem történt meg, viszont egyre-másra látnak napvilágot olyan könyvek, publikációk – legutóbb Moldova György tendenciózusan elfogult írása –, amelyek egyfajta dicsfénnyel vonják be Kádár János, a csatlós diktátor működését. Azok a hangok, amelyek a valóságról tudósíthatnának, egyre halkabbak.
Pákh Tibor nyolcvankét éves. A rendszerváltozás után 15 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egybeszerkesztve kerülhessenek a nyilvánosság elé a diktatúra, a szovjet birodalmi elnyomás elleni állhatatos harcának betiltott, elkobzott írásai, amelyek annak idején szamizdatban terjedtek. A most megjelent Szálegyedül című kötetet Modor Ádám állította össze a Gulyás testvérek által készített, Pákh Tiborról szóló dokumentumfilm, valamint a Történelmi Levéltárban folytatott saját kutatási eredményeinek felhasználásával. Pákh valóban szálegyedül vívta harcát, ami nem ért véget a rendszerváltozással sem. Ahogy mondja, a „moszkvai leninizmus” intézményesített formáját sikerült ugyan kitakarítani az országból – és ez kétségkívül győzelem –, de az utána visszamaradt szemét még mindig mérgezi közéletünket.
Pákh Tibor ugyanazt mondta az 1988–89-es sorsfordító esztendőkben és azután is, amit a diktatúra ideje alatt – vállalva a testi és lelki meggyötretést. Vonuljanak ki az országból a szovjet megszállók, és a vonatkozó nemzetközi jogi normáknak megfelelően fizessék ki a birodalmi alávetés által okozott károkat. A szovjetek elmentek, a birodalom összeomlott, csakhogy a jóvátételről még a rendszerváltó erők sem akartak hallani, holott Magyarország súlyos árat fizetett a második világháború után a szövetségeseknek, köztük az országot megszálló és gyarmati sorba taszító Szovjetuniónak. Pákh Tibor részt vett az 1989. november negyedikén, a szabadságharc leverésének gyásznapján szervezett tüntetésen a „moszkvai birodalom” nagykövetsége előtt. A demonstráció délután négy órától másnap reggel hétig tartott. Az általa fogalmazott petíció tartalmazta a jóvátételre vonatkozó részeket is. Ha lelki, erkölcsi károkat nem is lehet jóvátenni, legalább az anyagi károk megtérítését ki kell követelni: jóvátétel jár a második világháború után becslések szerint legalább 600 ezer magyar állampolgár kényszermunkára hurcolása, dolgoztatása, megsemmisítése miatt. Kárpótlás jár a birodalomtól országunk bauxit- és uránércvagyonának ellenőrizetlen kiszállítása miatt. (Az uránérckincsünk elrablása elleni tiltakozás már az ötvenhatos követeléseknek is fontos eleme volt.) A „moszkvai birodalom” felmérhetetlen károkat okozott ötvenhatos beavatkozásával és az akkor Magyarország ellen viselt totális háborújával. Ahogy írja, ráadásul később ki is fizettették a Kádár-rezsimmel a forradalom vérbe fojtásának költségeit. De Pákh szerint gazdasági életünk moszkvai irányítása is súlyos károkat okozott. Csak egy példa: a modern, dízelüzemű Csepel teherautók gyártását 1959–60-ban megszüntették szovjet utasításra. A gyártást Moszkva vette át, Magyarország pedig kénytelen volt megvásárolni a benzinfaló és környezetszennyező ZIL teherautókat. Pákh Tibor 1988-ban Csepelen, a Krassó György Magyar Október Pártja szervezte „rántott leveses” tüntetésen is elmondta: az ország nyomorúságának fő oka a Moszkva által ránk kényszerített osztályharcos leninizmus. „Ahol csak bevezették ezt az ártalmas rendszert, megvalósítása végett legalább három társadalmi osztályt likvidáltak. Fenntartásához pedig kimerítették az ország összes hasznos energiáját. Moszkva javára, nagyhatalmi politikájának elősegítésére eladósítottak bennünket mintegy 20 milliárd dollárral” – mondta ki az igazságot, és feltette a kérdést: „Vajon ígérheti-e valaki jó lelkiismerettel, hogy kiemeli hazánkat ebből a nyomorúságos állapotból, ha nem követeli, hogy Moszkva térítse meg az elmúlt évtizedek folyamán nekünk okozott károkat?”
„Legvidámabb barakkról” meg „gulyáskommunizmusról” fecsegnek a mai napig. A vidámságról csak annyit: a forradalom előtt a napi kapcsolatokban is tapasztalható volt a bátor tetterő, a változtatási vágy. Leverése után ezt felváltotta valamiféle szürke beletörődés. Az úgynevezett gulyáskommunizmus idején a munka hasznának morzsái jutottak el a dolgozókhoz, a magyar verejtékkel teremtett értékek zöme a birodalmat gyarapította, ráadásul nemzedékekre eladósítottak minket. Pákh Tibor, aki a rendszerváltozás után is mindenütt kiállt a megszálló birodalommal szembeni kárpótlási igényünk jogossága mellett, nem talált olyan erőre, amely felvette volna programjába a követelést. Így maradt ismét „szálegyedül”. A keresztény értékek jegyében az emberi jogokért folytatott állhatatos küzdelmét letagadni ugyan nem tudták, de hivatalosan sohasem kapott a Magyar Köztársaságtól semmiféle elismerést. Bár a magyar kormány 1995-ben megkövette a személyi szabadságát korlátozó, jogtalan intézkedések miatt, de tiszteletbeli jogászkamarai tagságot Amerikában, díszpolgárságot Lengyelországban kapott.
„Szörnyű változásokat idéz elő a halántékon át bevezetett villamos áram. Hogy az ilyen beavatkozások ellenére is megőrizhessük személyiségünket, tudnunk kell, hogy e világi életünk csak próbaút, és időtartama semmiség az örökkévalósághoz képest” – ez Pákh Tibor győztes ars poeticája, amelyen megtört az őt megtörni igyekvő diktatúra hatalma. Ma is azt hirdeti, csak az lehet politikailag és gazdaságilag értelmes, ami erkölcsileg is értékes. Erről sajnos megfeledkeznek azok, akik szerint a piac, a verseny és a gazdasági megfontolások megadják a gazdaság erkölcsi alapját is. Ezt a gondolkodást liberális anarchiának minősíti.
A hazai ellenzék emblematikus figurájaként ahol csak lehetett, állami és ellenzéki rendezvényeken nyilvánosan követelte a szovjetek kivonulását, a megszállás után járó jóvátétel megfizetését és a boldog emlékű Mindszenty József hercegprímás érdemeinek történelmi elismerését. A háromból eddig egy cél teljesült.
Ítéletét 1992-ben nyilvánították semmissé
Pákh Tibor 1924. augusztus 11-én született Komáromban arisztokrata család sarjaként. Édesapja Pákh János ügyvéd, az FKGP megyei elnöke, többször képviselőjelöltje. Édesanyja Konkoly-Thege Gizella. Pákh Tibor huszonegy éves volt, mikor a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának diákjaként bevonult katonának. 1945-ben, 21 évesen esett orosz fogságba, és csak 1948 őszén tért haza. Ez idő alatt 21 szovjet lágerben dolgoztatták kényszermunkásként – a saját bőrén tapasztalta tehát, hogy mit hoz a „moszkvai leninizmus” Magyarországnak. 1949-ben még megszerezte a jogi doktori oklevelet, gazdálkodni próbált a család birtokán, de hamarosan kuláklistára tették. Műszaki fordítóként tudott elhelyezkedni a Csepel Autógyárban. 1954-ben ügyvédjelölt lett, de 1955-ben politikai okokból törölték a kamara tagjai sorából, jogászként nem dolgozhatott. 1956. október 23-án részt vett a Műegyetem diákjainak tüntetésén, 25-én ott volt a Kossuth téri sortűzben – szavai szerint tervszerű mészárlásban –, és megsebesült. 1957-ben a munkahelyén megtagadta, hogy aláírja a Kádár-kormány által köröztetett ívet, amelyben az ország lakói tiltakoztak az ellen, hogy az ENSZ továbbra is napirenden tartsa a „magyarkérdést”. Emiatt elbocsátották Csepelről. Ezután fordítóként kereste a kenyerét. Megsokszorozott erővel figyelték minden lépését, végül 1960. november 9-én letartóztatták a KGST kártékony hatásait elemző tanulmánya miatt, amelyet az ENSZ-nek szeretett volna kijuttatni, de az írás egy besúgó révén a politikai rendőrséghez került. A katonai bíróság 1961-ben titkos perben hűtlenség vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélte (az ügyész kötelet kért). A börtönben 1966-tól több ízben éhségsztrájkot folytatott, hogy ügyét polgári bíróság tárgyalja újra, illetve tiltakozásul az elítélteket sújtó jogsérelmek ellen. A börtönkórházban elektro- és inzulinsokkal, továbbá a központi idegrendszerre ható gyógyszerekkel kezelték, próbálták megtörni. 1971-ben elmebeteggé nyilvánították, szabadlábra helyezték, de rendőri és pszichiátriai felügyelet alatt maradt. 1980 tavaszán Lengyelországban egyedüli magyarként csatlakozott a Podkowa Lesna-i katolikus templomban az éhségsztrájkhoz, amelyet a Nowa független kiadó munkatársa, Miroslaw Chojecki szabadon bocsátásáért indítottak. 1981 októberében megakadályozták újabb lengyelországi útját, leszállították a vonatról szülővárosában, Komáromban, és elvették az útlevelét. Tiltakozásul éhségsztrájkba kezdett a pesti egyetemi templomban, válaszul a rendőrség az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe szállította, ahol mesterségesen táplálták. Ekkor Krassó György tiltakozó aláírásgyűjtést kezdeményezett, az ívet 57 magyar értelmiségi írta alá. Ennek és több nemzetközi szervezet tiltakozásának hatására október 26-án szabadon engedték. 1982 őszén újabb éhségsztrájkot kezdett a Magyarországon alkalmazott KGB-s módszerek elleni tiltakozásul, ezt ismét kényszergyógykezelés követte. A pszichiátriai visszaélések ellen küzdő svájci professzor, Charles Durand 1982-ben titokban megvizsgálta, és a magyar szakvéleménnyel szemben épelméjűnek nyilvánította. Pákh Tibor 1961. évi ítéletét 1992-ben nyilvánították semmissé. Egy évvel később a Magyar Pszichiátriai Társaság támogatta pszichiátriai rehabilitálását.
