Korának, a XIX. század középső évtizedeinek híres-hírhedt kuruzslója volt Szapáry Ferenc gróf, a Moson vármegyei főszolgabíró fia. A kuruzslás ekkori divatja főként a német Mesmer neve által fémjelzett mágnesezés körül forgott. Szapáryt a német csodadoktor személyes jó barátja, Komáromi György avatta be a „magnetikus terápia” titkaiba.
Az ifjú gróf előbb csak idehaza gyakorolta kétes mesterségét. Abony környéki birtokán kísérletezgetett a hozzá forduló földművesekkel. Később viszont ráébredt, hogy a tudása hiányos, ezért Drezdába ment, ahol egy Koch nevű kuruzslóval állt össze és nyitott kórházat.
Hamarosan híres gyógyítóvá nőtte ki magát. Tódultak hozzá a betegek – némelyikük meggyógyult, mások nem. Végezetül a helyi orvosok megelégelték áldatlan tevékenységét, és Szapáry grófnak sürgősen el kellett hagynia a patinás várost. Pesten nyitott gyógyintézetet, nevezetesen a Váci utcában, ahol a hozzá fordulókat kezelte. Dicséretére legyen mondva, a busás honoráriumokra, amelyeket betegei fizettek a kúrákért, nem tartott igényt, azokat alkalmazottai kapták.
Mint életének krónikása, Tóth Béla leírja, 1845-ben Szapáry közreadta Katechismus des Vital Magnetismus zur leichten Direction der Laien-Magnetiseurs című könyvét, amely „egy sokat olvasott, de semmit meg nem emésztett fejnek zűrzavaros, félig természetfilozófiai, félig orvosi elmélkedésféle írása… A mágnesség gyógyító erejének homályos, furcsa magyarázatai mellett megszólaltatja a gróf a vásárhelyi látóasszonyt is, aki 1841-ben április 21-től május 14-ig aludt, és leleplezteti vele a természetfeletti világ rejtelmeit.”
Az asszony, akit Szapáry láthatóan nagy becsben tart, elmondja, hogy a mágneses gyógyítás mindenekelőtt az idegi megbetegedések, a holdkórosság és az úgynevezett sápkórság kezelésénél alkalmazható sikerrel. Meghökkentő, hogy még módszertani tanácsokkal is ellátja a kuruzslót: kezdetben másodnaponként negyed-negyed óráig, majd az idő előrehaladtával már naponkint egy teljes órán át kell mágnesezni. A betegeket különböző helyzetekben tartott hüvelykujjakkal úgy kell kezelni, hogy az ujjakat az orvos a fej búbjától a gyomor tájékáig huzigálja.
Ezután az alvajárás (holdkórosság, somnambulizmus) kerül terítékre. Az aszszony ekkor sem esik zavarba. Elmondja, hogy az a tragédiák legfőbb oka – amikor a háztetőn járkáló leesik –, hogy felhő vonul el a hold előtt, illetve váratlanul megcsillan az első hajnali fénysugár. A holdkórosság, így a látóasszony, főként akkor veszélyes, vagyis „akkor nagy a húzóereje”, ha az újhold besüt a szobába. A telihold kevésbé ártalmas. Szapáry gróf érdeklődésére, hogy van-e ellenszere az alvajárásnak, az aszszony elmondja: a „hét hajszál” módszere az üdvözítő. A beteget „látó állapotba” kell hozni, s ekkor ő maga fog kitépni hét hajszálat a feje búbjáról, majd arra „két csimbókot vet” – nyilván: két csomót köt –, s azt elássa a helyszín közelében.
A titokzatos asszony beszél még a lelkek egyenlőtlenségéről, majd a vallásokról elmélkedve megállapítja, hogy aki a maga hite szerint él, üdvözülni fog, mert egyetlen az isten, és egyetlen az ő igazsága. Kitér még a tenyérjóslás rejtelmeire, a végzet és a véletlen, illetve a gonosz tett és a gonosz gondolat viszonyára. Végezetül közli a szavait szorgalmasan körmölő Szapáry gróffal: minden kóros indulat és gaztett a földön marad, ám akik idelent szerették egymást, a túlvilágon is találkozni fognak.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
