Tartózkodó óvatossággal, érezhető meg nem értéssel, helyenként kimondottan ellenségesen fogadta a nemzetközi sajtó a Jog és Igazságosság győzelmét. Mivel magyarázza mindezt?
– Alapvetően a professzionalizmus hiányával. Egyrészt az elemzések arról árulkodnak, hogy szerzőik nem ismerik sem a tárgyalt országot, sem annak helyzetét. Érezhető ugyanakkor eme írásokon az is, hogy egyfajta megrendelésre születtek, s a sztereotípiákat igyekeznek megtölteni tartalommal. Tudom, hogy a magyar médiában is voltak olyan hangok, amelyek radikálisnak, szélsőségesnek, nacionalistának állították be a győztes lengyel jobboldalt.
– Nem járult persze hozzá a szándékosan összekuszált kép tisztulásához az sem, hogy téves helyzetértékelésből kiindulva a radikális oldal látványosan a szívébe zárta Kaczynskiékat. Azért szerencsére akadtak e két szélsőséges megközelítéstől elütő hangok is…
– Ez örömteli, a többiek megnyugtatására azonban hadd mondjam el, hogy a mostani lengyel kormány egyik tagja helyettes külügyi államtitkári minőségben éppen az eddigi magyarországi nagykövet, Rafal Wisniewski. Akik ismerik őt, beláthatják, hogy a nemzetközi sajtóban előszeretettel hangoztatott állítások távol állnak a valóságtól. De említhetném a kampányban éppen a Polgári Platform (PO) elnökjelöltje, Donald Tusk javára visszalépett Religa professzor urat, aki egészségügyi miniszter lett. Ez a példa sem azt mutatja, hogy a PiS mindent magának akart. Ugyanígy az européer Stefan Meller külügyminisztersége sem arról árulkodik, hogy a kormány xenofób, kirekesztő és integrációellenes lenne.
– Legalább a kormány első lépéseit illett volna megvárni a kritikákkal, nem lehet azonban, hogy sokakat a kampányban tett egyes kijelentések tettek bizalmatlanná?
– A kampányban elhangzott kijelentések egy része a kiélezett versenyhelyzet, a viták hevességének számlájára írható. Így van ez a világon mindenhol. A kormány első lépései is jelzik azonban, hogy az ország irányítása más, mint a kampány. Teljes felelősséggel állíthatom tehát, hogy Kazimierz Marcinkiewicz kormányának külpolitikáját egyfajta folyamatosság jellemzi, még ha bizonyos mértékig új formát is ad ennek az irányvonalnak. Mint ahogy belpolitikai téren a korrupció, a bürokrácia megfékezése is elkerülhetetlen, s a PiS éppen erre kapott felhatalmazást. Ez ráadásul csak átláthatóvá teszi a befektetők számára is a gazdaságot. Nagyon fontos ezenkívül az is, hogy most egy új generáció jutott szóhoz. Radikálisan fiatalabbak, s az új politikai elit már az előbbitől eltérő iskolákban tanult, teljesen más példákon nőtt fel. Mielőtt tehát bárki bírálná Marcinkiewiczéket, meg kellene talán várni, mit tesznek valójában. Így igazán nem értem a Nyugat hozzáállását a lengyelországi fejleményekhez.
– Ha már a kampánynál tartunk, szembetűnő volt, hogy a két fő erő mennyire hatott egymásra, tovább nehezítve a kizárólag ideológiákban gondolkodók dolgát…
– Így van. Gyakran tettem fel én is magamnak a kérdést a kampány idején, hogy amit most Tuskból látok, az mennyire a valódi arca. Korábban ugyanis nem úgy ismertem, mint aki ennyire közel áll az egyházhoz. Sokan vették észre ezt az átváltozást, és nem tartották hitelesnek. Az ő esetében egyébként ez valószínűleg valódi változás volt, nem pedig a kampány része. Tény azonban, hogy sokakat elbizonytalanított mindez. Kaczynski következetesebb, hitelesebb volt, bár meg kell jegyeznem, hogy ő pedig korábbi önmagához képest mintha a liberálisabb vonalvezetés felé közeledett volna. Ez is igazolja, hogy mennyire mozgásban van a lengyel politikai élet.
– A kialakult előítéleteket mindez persze nem nagyon zavarta. Kritikátlanul azonosulva a liberálisok érvelésével, a nemzetközi sajtó gondolkodás nélkül Kaczynskiék nyakába varrta a koalíciós tárgyalások megszakadását…
– Én is szerettem volna, ha ez a koalíció létrejön. Ennek egyik legnagyobb akadálya a parlamenti és elnökválasztások szerencsétlen időbeli összecsúszása volt, amely a kelleténél nagyobb ellenérzéseket gerjesztett a győztesek között. A programokban ugyanis nem voltak olyan nagy különbségek.
– Ennek ellenére a PiS-t sikerült ördögként lefesteni, éreztetve, hogy a PO lett a „politikailag korrekt” választás. Miként határozná azonban meg ön a jelenlegi kormány irányultságát?
– Konzervatív liberálisként…
– S akkor mi a Polgári Platform?
– Liberális konzervatív. Látom, ön is meglepődött, ezért megmagyarázom. Nézze, a mostani miniszterelnöknél, Kazimierz Marcinkiewicznél nem nagyon ismerek liberálisabb politikust a PiS-ben. Azért is esett rá a választás, mert Kaczynskiék úgy gondolták, ő lehet az átmenet, a híd a koalíciós partner felé. Az biztos, Marcinkiewicz jóval közelebb áll a Polgári Platform politikusainak többségéhez, mint az Önvédelemhez vagy a Lengyel Családok Ligájához. Nemcsak a programok, hanem az érzések, a gondolkodás, a mentalitás oldaláról nézve is. Természetes, hogy minden lehetséges szavazatot be kellett gyűjteni, no de minden demokratikus rendszer így működik. Biztos vagyok azonban abban, hogy lesznek olyan előterjesztések, amelyekhez a PO támogatása elengedhetetlen lesz. Ezért örültem, mikor Donald Tusk kijelentette, hogy racionális ellenzéki szerepre készülnek. Ez pedig számomra azt jelenti, hogy ez az ellenzékiség nem öncélú, s a jó elképzeléseket kész támogatni. Egy szó, mint száz, a mostani kormány számára a legjobb reklám saját teljesítménye lehet. Ha sikeresen tud majd kormányozni, akkor a parlamentben is nagyobb támogatásra számíthat. Ellenkező esetben pedig még a mostani támogatói is hamar kihátrálnak mögüle. A PiS sorsa tehát saját kezében van.
– Maradjunk még kicsit a PiS leírásánál, ha már a nemzetközi sajtó is ennyit foglalkozott vele. Politikai elképzeléseit tekintve nagyon közel áll a német CSU-hoz, egy kicsit gaulleista, gazdasági elképzeléseit tekintve pedig a Fidesz is magára ismerhet benne. Egyetért a jelzőkarók ilyetén kitűzésével?
– A Marcinkiewicz miniszterelnöki expozéjában elhangzottak gondolati világa valóban sok tekintetben hasonlít Edmund Stoiber bajor kormányfő elképzeléseihez. A Fidesz mostani kampányát kevésbé ismerem, de a négy évvel ezelőtti Fidesz és a PiS elképzelései között szintén nagyon sok a hasonlóság. S ha jól emlékszem, megválasztása után Orbán Viktor kormánya is hasonló módon, nemzetközi bírálatok kereszttüzében került, mint most Marcinkiewiczé.
– Így van, azzal a különbséggel, hogy populista, nacionalista jelzők mellett a PiS esetében előszeretettel használja meghatározásaiban a nyugati sajtó egyfajta bélyegként még a klerikális jelzőt…
– Többször volt lehetőségem magánemberként és újságíróként is beszélni a Kaczynski testvérekkel, s nyugodtan mondhatom, soha nem csináltak ügyet abból, hogy vallásosak. Igaz, volt egy időszak, amikor a Radio Maryja erősen támogatta őket, amikor azonban minden szavazat számít, akkor senki nem a részletekről kezd el vitatkozni. Ha azonban megfigyeli a két Kaczynski eddigi életútját, nyilatkozatait, akkor világos, hogy mennyire mást vallanak, mint a Radio Maryja. Lech Kaczynskire tehát sok mindent lehet mondani, azt azonban nem, hogy klerikális lenne. Első pártja, a Centrum Megegyezés például már programjában elhatárolódott az egyház közvetlen támogatásától. Nem ártana persze az sem, ha a klerikális jelzőt használók kicsit ismernék a PiS politikusainak magánéletét, s kiderülne, hogy vannak köztük elváltak, nem hívők és más hívők is. Ezért is mondom, hogy a PiS új dolgot hozott a lengyel jobboldali politizálásba azzal, hogy miközben magáénak vallja a keresztény értékeket, nem kívánja mankóként használni a politikában az egyházat. Az is természetes, hogy a párt vezetői különbözőképpen fogadják be az említett értékeket, mert a szejm elnökévé választott Marek Jurek például vallásosabb, mint a többiek, ez azonban nem jelenti, hogy a párt klerikális lenne. Mindezekből is látszik, ha nem skatulyáznánk be, bélyegeznénk a politikai életet, akkor többre jutnánk a szereplők megítélésében is. Ha ugyanis megismerjük magukat a személyeket, látjuk, hogy ezek a címkék mennyire nem használhatók.
origo.hu
Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt
